Irodalmi Szemle, 1967
1967/8 - FIGYELŐ - Plágium vagy félreértés?
bet mond: a szédületes eseményeket a reflexió váltja fel. Érdekes a szerző álláspontja a Színvázlatokat illetően, s ezzel Rimbaud elhallgatásának problémáját is érinti. Arról van sző: az Egy évad a pokolban volt-e Rimbaud utolsó műve, hogy ezután hirtelen fordulattal ne írjon többet, vagy dolgozott-e még ezután is (2—5 évről van szó) a Színvázlatok egyes darabjain. D’Eaubonne az utóbbit fogadja el, de mintegy fenntartással, mintha azt akarná mondani: újabbat már nemigen írt, inkább a régieken simítgatott. Ez a salamoni válasz azonban, úgy hiszem, mégiscsak a legvalószínűbb. Hadd tegyek egy merész összehasonlítást: Ivan Kras- kót, a nagyszerű szlovák költőt idézem, aki szintén egyszerre hallgatott el. Kras- kóról azonban tudjuk, hogy ezután is írt még, bár keveset és nem úgy, s műve több kiadását megelőzően apró korrekciókat csinált versein; hogy költői számadását, az En és az Éj című verseket, nem utolsókul írta; hogy aztán — mint Rimbaud — nagyon is prózai dolgokkal foglalkozott; hogy ars poeticáját — mint Rimbaud — költői pályájának kezdetén írta. Nem akarok egy — talán véletlen — analógia alapján újabb Rimbaud-hipotézist felállítani, rá szeretnék azonban mutatni a bezárult körre, mely mindkettőjükre jellemző, még ha a tényleges okozat természetszerűen különböző is. Ha Rimbaud húszéves korában meghalt volna, nem egy ember sóhajt fel érzelgősen: mi mindent írt volna még ez a vadóc! Pedig, ím, Rimbaud túlélte halálát, s ha a feltételezett simításokat s a Színvázlat-részleteket leszámítjuk is, műve nem csonkulna meg. Kör: amit kellett, kimondta, amíg lehetett. Frangoise d'Eaubonne tisztában van ezzel. Ami az Egy évad után következik, az már csak a költő Rimbaud „végtelen lehetőségei közül az egyedüli megvalósult lehetőség“ (S. Gy., aláhúzta S. Gy.), fizikai létének beletörődött le- élése. Igazán mondom: ha van életrajzi regény {ismétlem: regény), mely minden magánnézet tukmálása, minden erőszakolt értelmezés nélkül lényegileg megérteni segít, akkor ez az. Aich Péter plágium vagy félraértéc? júniusi számunk Vetés-rovatában Cilling Erzsébet neve alatt Garai Gábor Elátkozotton c. versét közöltük. A sajnálatos szerkesztői gikszer magyarázataként a következőket kívánjuk elmondani: A Vetés-rovat a József Attila Ifjúsági Klub kezdeményezésére született, kezdő íróink fórumaként, s gyakorlatilag a rovat anyagát is ők gyűjtötték számról számra össze s juttatták el megbízottjuk, Németh István útján, szerkesztőségünkbe. Így került hozzánk az Elátkozoítan is: a fiatal szerző kézirataiban lapozgató Németh István ezt is Cilling-versnek könyvelte el. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy nem egészen alaptalanul, mert a saját használatra kimásolt Garai-vers felett semmiféle név vagy jelzés nem volt. Sajnos, a verset mi sem ismertük, s hitelt adva Némethnek, leközöltük. A vers első sorában a „páros-véres“ változtatás, a második versszak utolsó sorában a betoldott „a“ s az utolsó előtti sor „éber“ szavának a kihagyása a vers másolásánál történt sajnálatos elírások. Nem bizonyítványunkat magyarázzuk. A fentieket azért tartottuk szükségesnek elmondani, mert meggyőződésünk, hogy a fiatal s ígéretes tehetségű Cilling Erzsébet esetében nem plagizációról, hanem olyan sajnálatos félreértésről van szó, amelyért elsősorban szerkesztőségünket terheli felelősség. Mulasztásunkért olvasóink s Garai Gábor szíves elnézését kérjük. A szerkesztőség
