Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Győry Dezső: Az „újarcú magyarok” regénye

sal érkezett Losoncra, s hintó várta. A másik kerszoc honatya, a jószívű, mosolygós, köpcös, naivul, de csökönyösen konzervatív Grosschmiedt Géza, kassai ügyvéd, bérautón szokott lejönni. Saját autóján hajtott át a Sajó-völgyből Szent-Ivány, aki maga vezetett, és hatalmas termete miatt a nagy kocsikat szerette, s aki a legdemokratább tagja volt a szűkebb közös vezérkarnak, ő volt köztük a legfiatalabb, és mintagazdának tisztelték. Tarján Ödön zöld vadászkalapos, energikus mozgású gyáros, a szabadkőművesek vezetője, a kis Magyar Jogpárt feje, gyalog vagy cifrasapkás sofőrje mögött érkezett ezekre az ülésekre. Öt mint pénzügyi szakértőt vonták be a lap gazdái.

Amit Lacus mesélt, torztükör meztelen fintorával jellemzi a kort, felidézett szereplőit és az akkori drámai nemzeti küzdelmeinken is át- átütő tragikomikumokat.

Apránként, közben-közben nagyokat hallgatva, de sorjában elmondotta, hogy az ülés feszült és feszélyezett hangulatban kezdődött. Az-urak egyike sem akart engedni a másik pártnak, de kenyértörésig se merték vinni. A kerszocok azon lovagoltak, hogy lehetetlen magyar nemzeti szellemű lapot csinálni emigránsokkal és kiugrott szocdem papokkal, Szent-Ivány viszont emlékeztetett, hogy a dilettáns szerkesztőséggel megbuktak, óriási a ráfizetés, és éppen azért adtak Dzurányinak szabadkezet szerkesztőinek kiválogatásában, hogy jó lapot csinálhasson.

Lacus megpróbálta a plánumot elfogadtatni: Erdélyit tekintsék technikai szerkesztőnek, Vécseyt pedig hagyják békén, mint mindenre alkalmas polihisztort, ha jó lapot akarnak.

Tarján nem szólt a vitába.

— Kutyából nem lesz szalonna! — heveskedtek a kerszocok.

Végülis kompromisszum született. A szokásos rövid jegyzőkönyvbe ez került: „Erdélyi technikai munkaerőnek tekintendő, Vécsey Zoltánnak azonban el kell hagynia a szerkesztőséget. Távozása részleteit és az anyagiakat Tarján beszélje meg a főszerkesztővel. Az irodalmi mellékletről majd máskor“.

20. Kacifántos ötlet és bizarr sorsmentés

— Az urak elégedetten készültek asztalhoz — melegedett bele Lacus —, egyik párt sem maradt alul. Te most kicsúsztál a hajtásból. Tarján pedig dörzsölte a kezét. Sikerült elérnie, hogy ő lett a mérleg nyelve. Aztán azzal, hogy megtárgyalja velem a dolgot, kitért a közös ebéd elől, mert félt, hogy még felborulhat a megállapodás, és vele az ő primus inter pares szerepe.

Lacus nem értett egyet a döntéssel.

A pénzügyi szakértővel a Kalmár-vendéglőbe ment ebédelni. Ott Tarján kapacitálni kezdte. Lacus nem engedett. Négyszemközt szabadabban beszélhetett.

Kipakolt:

— Így nem tudok dolgozni. Ha beleszóltok a szerkesztőség ügyeibe, nem vállalhatom. Inkább visszamegyek Kassára és egy új lapot indítok. Az a gárda, melyet én összehoztam, ma a legjobb csehszlovákiai magyar szerkesztőség. Több legyet ütöttem egy csapásra, mikor kiókumuláltam, kiket viszek fel magamhoz. A színes riportjaival egyre jobban terjeszkedő Kassai Ojságtól a lap gerincét, Erdélyit, a Kassai Naplótól Vécseyt és Győryt. A legtöbb vidéki városban pedig megszerveztem az új tudósító gárdát, csupa pennaforgató embert a dilettánsok helyett. Szavatokat adtátok, hogy ebbe nem avatkoztok bele. A kerszocok követelése máris szószegés... És különben is, Vécseyt a kassai páholy emberei is tisztelik, mint jő újságírót. Gondolj rájuk is...

Lacus arcán a pajkos gyerek huncutsága játszott. Én feszülten figyeltem.

— Tarján tűnődött, töprengett — folytatta egy kis idő múlva. — Én aztán legérzékenyebb oldalán pengettem meg a húrt. Elvált ember, és imádja egyetlen gyermekét, a tőle távol neveltetett lányát. Neked is van lányod, vezérigazgató úr, csaptam le rá. Mi lenne vele, ha téged is kenyértelenné tennének? Vécseynek felesége és két lánya van. Én nem tudnám elviselni, hogy egy ilyen tehetséget és egy családot tönkreteszünk a klerikálisok követelésére.

Tudtam, Dzurányi elbűvölően tud rábeszélni. A hangja, ha akarta, mindenkit megbabonázott. És borotvaesze most is jól vágott. Tarján, ha nem sértette az érdekeit, jószívű ember volt. Filantrópként kompenzálta vaskezű, kíméletlen gyáros voltát.

Megelevenedett előttem a jelenet. A prágai resti forgatagában magam előtt láttam a Kalmár-vendéglő sarok-asztalát, a két viadort, s Lacus arcán azt a csipetnyi huncut-