Irodalmi Szemle, 1967

1967/8 - Szalatnai Rezső: Kassák Lajos

nyelve és mesteri bánásmódja ezzel a nyelvvel egyenértékű pótlása a társadalmi és történelmi azonosodásnak, hagyományainkba való beburkolózásnak. Kassák lírája társadalmilag a magyar munkássággal fogózkodik, s proletár gyermekkorának, majd angyalföldi rétegekkel történt együvé-válásának élményeit őrzi, tár- gyiasan is. Költő-módra volt érzékeny a körülötte vagy emlékei körül elterülő valósághoz, költő-módra mélyedt el ösztönei között, szomorúságában, mely túl- korán elúrhodott lelki életében.

A szocializmust a humanizmus legszebb s legteljesebb megnyilvánulásának és keretének tartotta, képek és jelenségek egymásba folyhattak a költő előtt, verse mindig azt a meleg emberséget sugározta, melynek tántoríthatatlan híve volt egész életében. Verseinél egyértelműbb formában közölte szemléletét prózájában, főleg az Egy ember életében {nyolc kötet), továbbá Angyalföld című regényében, mely Budapest proletár-negyedének kitűnő társadalomrajza és krónikája egyben, s nem véletlen, hogy filmrevitele is művészi sikert jelentett. Ugyancsak jelentős prózai műve a Három történet, három nagy elbeszélés, köztük a legjobb, a Vasárnap című. Mindenütt, ahol a maga osztályát írta le, maradandót alkotott; ahol más osztályok rajza vonzotta, sematikusát produkált, mint bárki más. Avant- gardizmusát is úgy kell megítélnünk, mint a németek, csehek, lengyelek, olaszok vagy franciák ítélték meg a magukét. Az összehasonlítás, mondjuk a cseh Nezval hasonló költői és írói magatartásával, sok mindenben felmenti Kassákot, amiben hosszú életén át, nem őszintén, elmarasztalták éppen bal felől. Nem volt írónk, akinek annyi keserűség jutott volna osztályrészéül, mint Kassáknak. Mi minden vádat ragasztottak rá, s mind lepergett róla idő múltán. Ő tartotta magát, egyenesen, becsületesen, ahogy a gyászjelentés írja. Nem stilisztikai fordulatokkal, hanem jellemével bírta, állta a támadásokat, melyek utóbb irodalomtörténeti és kritikai dohogássá szelídültek. Közben tovább építette a maga világát, mint minden költő és író. Lehet, hogy szomorúbb volt a kelleténél, anarchista hangú is talán. De ki nem volt az a költők közül, aki formát bontva mégis őszintén szólt világáról és élményeiről? Azt kell vizsgálnunk, amit alkotott, nem azt, amit alkothatott volna, ha mássá fejlődik. Ö Kassák Lajossá fejlődött, s ezt a determinánst el kell fogadni.

Mikor temették, arca rajzolódott elém, óriás méretekben nőtt a temető fölé. Az ismert vésett arc volt ez, a kötekedés nélküli gúnyos mosoly, a messzeható, nyugodt szempár, s fején a sajátos magas kalap, ahogy egy életen át formálta és hordta. Értékelése még nem fejeződött be, ez az arc azonban már nem fog közbeszólni. Mert másoktól különbözni. Befejezte életét és munkásságát.