Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Sándor László: Fábry Zoltán igaza

Sándor László Immár csaknem félévszázados alkotó munkája, emberi és politikai magatartása, Írói mivoltából és szerepéből fakadó ars poeticája példázza és szuggerálja az ő igazát: az imperializmus erőszakpolitikájával, embertelenségével, kultúra ellenességével való szün­telen szembehelyezkedés szükségességét, a változás és változtatás igényét s a kommu­nizmus humanizmusának maradéktalan vállalását. „A mindent eldöntő hangsúly“ — mondja Az emberhez méltó gond című írásában (A béke igaza, 1956, 7. 1.) — „az emberben van: emberségén." Fábry világnézete a hu­manizmus, a humanizmusból kiindulva közelíti meg a társadalmi, politikai, művészeti és irodalmi kérdéseket egyaránt. Neki zsinórmérték, emberi és írói magatartásának végső kritériuma a humanizmus és az ebből fakadó antlfasizmus, antiimperializmus. Fábry egyenlőségi jelet tesz a humanizmus és a béke közé. Idézett írásában azt vallja, hogy őt az első világháború avatta a béke, azaz a humanizmus elkötelezettjévé. A hu­manizmusból kapott ízelítőt, amikor 1916-ban az északi fronton egy orosz altiszt rá- emelte fegyverét: „Gyerekifjú voltam: lehetett a szememben valami csodálkozó szo­morúság, mely kíváncsiság és búcsú volt egyben. Nem tudom, mi történt, hogy történt: a gyilkolásra kész ember legyintően intett egyet és tovább ment. Mintha a horogra került halat visszadobta volna a vízbe: növekedj! Mintha emberré — élővé, tudóvá — avatott volna: növekedj! Mintha itt és ekkor... születtem volna másodszor. Itt és ekkor indultam útnak: egy majd negyvenéves élmény — harmincöt éves írói munkát eredményezett..." (I. m., 10. 1.) E tömör megfogalmazás meggyőzően érzékelteti azt az átalakulást, amely megha­tározta Fábry emberi és írói profilját, egész eddigi útját. Nem kétséges: a polgári szem­léletű értelmiségi ekkor döbbent rá az emberi együttélés lényegére, ekkor indult el benne az a döntő átalakulási folyamat, az a nagyszerű metamorfózis, amely a későb­biekben a szocializmus következetes vállalását eredményezte nála. És ugyanakkor, amikor ő maga átalakult, amikor minőségi változáson ment át, minden igyekezetével változtatott, szóban és írásban hirdette a változás és változtatás szükségességét. Szenvedélyes hangú, expresszív írásai nem maradtak észrevétlenek, nem sikkadtak el a napilapok, folyóiratok lapjain. Személyes intonációjuk heve, mondanivalójuk fon­tossága és bátorsága figyelmet keltett, és ez a figyelem az évek múlásával egyre nőtt, egyre fokozódott Irántuk. Fábry írásaival először kassai gimnazista koromban a Kassai Napló vasárnapi iro­dalmi mellékleteiben és a Reggel hasábjain találkoztam. Annak a nemzedéknek vagyok J^ábry ^joltán igaza

Next

/
Thumbnails
Contents