Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Csanda Sándor: A kritikus
Első jelentősebb tanulmányai az „emberlrodalom“ célkitűzéseit szolgálják. Fiatalos pátosszal hirdetett humanizmusa és testvérisége részben még vallásos jellegű. Dadogva, montázsszerűen összerakott képekben, profétikus hangon fejezi ki emberszeretetét: „Mert te vagy a próba, a kezdet: a mindenség elé állított ember... Áldott a költő- szamaritánus, aki meglátja az útszélre lökött, kifosztott, ezer sebből vérző embert..." Expresszionista stílusában Ady, Szabó Dezső hatására ismerünk, s már akkor kikristályosodnak módszerének és saját stílusának máig megmaradó alapvonásai: műveiben a líra keveredik a publicisztikával, az expresszionista szenvedélyesség az érzékenységgel. A hűszasfivek első telében publikált írásainak legnagyobb—része könyvrecenziónak készült, de kettő — Irodalom és magyarság, Írók és irodalom Szlovenszkón — tájékoztató és állásfoglaló tanulmány. Mindkettőben a „kúria- és kvaterkakultúra“ ellen harcol, bizonyos célt tűz ki, programot hirdet a szlovákiai magyar irodalom számára, mely leginkább az avantgardisták, az európai expresszionisták programjához hasonlít. Egyúttal élesen elhatárolja magát az irredentizmustól s az urak Magyarországától: „A cél: küzdeni a hamis, bűnös nacionalizmus ellen, mely az irodalompolitikában a kényelmes igazolás eszközét vélte megtalálni, mely így nem más, mint az irodalom elejtése és ugyanakkor a magyarság értékének lebecsülése. Küzdelem az önképzőkört irodalom ellen, az uram-bátyám írók, kataszteri tollnokok, a kvaterkamagyarság, az asztaltársasági magyarság irodalma ellen. Küzdelem azon politika ellen, mely csak a témák haza- fiságában keresi és értékeli a nemzeti és költészeti éttéket.“ Ez a program lázadó, újat követelő lendületével hasonlít több forradalmi avantgar- diSta irány, így pl. a bécsi Ma körének kiáltványaihoz és nyilatkozataihoz. Nálunk ez a program reális volt, mert a polgári demokrácia a magyarországi rendszernél sokkal szabadabb légköri lehetőséget nyújtott megvalósításához. Ezzel szemben az is igaz, hogy igen kevés valósult meg belőle; provinciánkon az „önképzőköri irodalom“, a kvaterkamagyarság veszélye nagyobb volt, mint Magyarországon, s a „pesti mérték“ következetes elutasításával Fábry figyelmen kívül hagyta, hogy odaát nemcsak reakciós politikusok vannak, hanem a mieinknél tehetségesebb, magasabb színvonalú művészek is. Minderre utólag maga a szerző is figyelmeztet a Kúria, kvaterka, kultúra előszavában, s ugyanott példamutató bátorsággal szól későbbi kritikáinak merev szempontú, dogmatikus hibáiról is: „Amit később a fasizmus főismérveként átkoztunk és pellen- géreztünk — a kizárólagosságot és tekintetnélküliséget —, azt igazunk tudatában, tiszta szívvel korparancsként gyakoroltuk. Irodalmi vésztörvényszék voltunk. Az akkoriban a nevemhez tapadt »Szlovenszkó réme« jelző mindennél többet mond.“ Első írásaitól kezdve megfigyelhetjük az író humanista eszméinek és jellegzetes expresszionista kifejezéseinek, szellemes szójátékainak és szópárhuzamainak kialakulását és továbbfejlődését. A hasonló eszmeiség, a rokonszellem felismerése egy-egy műben már kezdetben is szubjektív ítéletre, túlzásokra csábítja az egyébként szigorúan tárgyilagos kritikust. Például az avantgardista „emberirodalmat“ képviselő Földes Sándorról már 1925-ben is ilyen túlzó elismeréssel nyilatkozik: „Mindig egy név, egy újabb név előre, előre egészen — életre. Magyarul: egyszer Ady, aztán Kassák és most: Földes Sándor... Földes Sándor: a tömeg forradalmár emberségének kinyilatkoztatása. A negyedik osztály mindent vádoló, mindent vállaló megváltó hangja. Pozitivitás. Tett. Elet." Ebben a korban Kassák volt az avantgardizmus legtekintélyesebb magyar képviselője, s a húszas évek első felében Fábry is többé-kevésbé hatása alatt állott (később éles hangú bírálatokat írt róla), amint ezt a modernista versekéhez hasonló stílusú esszéi is bizonyítják: „A háborús föld szimfóniája, ahogy az ember rémült, veszett szemmel babonázta, amíg meg nem történt az áthasonulás csodája: földből hús és húsból föld: a háború konzervdoboza az acél terpeszkedő dróthimnuszának fókuszában, mit hadiszállító bitangok földdel töltöttek, amire éhséggyilkos kutyaszemei hiába vetették magukat. Hullaszínek és éhséghangok testvéri szimfóniája.“ A húszas évek második felében Fábry bírálatai egyre radikálisabbá, osztályharcosabbá válnak: az intellektuális lázadóból kommunista publicista lesz. A marxizmust kezdetben nem dogmatikusan alkalmazta, s ha van is ítéleteiben némi túlzott szigorúság, a lényeges dolgokban mindig igaza van, s kritikáinak elvi megalapozottságát, határozottságát számos ellenfele (a megbíráltak közül) is elismerte. Elvi könyörtelenséggel támadja a provincializmust, a dilettantizmust, az irodalmi giccset, s mindez csak használhatott a szlovákiai magyar irodalomnak. Holló Ferenc regényéről (Az arany amulett) szóló
