Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Szalatnai Rezső: Levél Fábry Zoltánnak
éve, mikor arról hallottam, hogy az egykori szlovákiai magyar polgári pártok közös irodájának vezetője, aki minket kitessékelt a magyarságból, egyik egyetemünkön lelkesen tanítja a szocialista jogot. Te nem tanítottál semmi katedráról, ugyanazzal a tollal harcoltál egy emberi életen át változatlan hűséggel ama felismerések iránt, melyekhez szegényen, csipetnyi karrier reménye nélkül ragaszkodtál már fiatal korodban. Ha kell még a hűségnek élő példa, engedd meg, hogy Rád mutassak, nem ünnepi fényként, hanem a hétköznapok egyszerű igazságaként. Miért hazudsz? Miért hazudtok? — kérdezted ezerszer, kérdezni fogod mindhalálig. Kérdezd, verj fel mindenkit, akit fel tud verni a hangod! Nem a tested éveiért ünnepelünk, bár idéznivaló vagy Te azért a mértékletességért és józanságért is, amellyel betegen elértél hetven évet, amikor a magyarok közt mér- téktelenség pusztít, életérzésünknek alig van jövőbe nyúló felelőssége, megmaradásunkról rosszat jósolnak a statisztikai adatok s egy nemzetközi kimutatás szerint öngyilkosaink száma a legnagyobb Európában, vagy talán a világon. Mondom, idéznivaló vagy ezért is, mert életed, létformád csupa arány, megtartó, életvédő okosság. De meg akarok maradni az írástudó méltatásánál, aki mindenkinél erősebben, szíve gyökeréig érőn hangoztatja, hogy a szocializmus és erkölcs meghamisíthatatlan s megvesztegethetetlen kapcsolatban van. Jövőnket — mondod — ez a kapcsolat formálja. Élj hát soká, Zoli, hogy ezt hirdethesd, kiáltsd világgá! Mert mi Veled együtt nem hiszünk a műszaki fejlődés világmegváltó erejében. Korábban fog az ember felrepülni a világűr legnagyobb csillagaiba, mintsem megjavulna emberek és nemzetek között az a viszony, amelyért érdemed dolgozni e földön s talán hinni is, ahogyan mindig kellett és kell. Felőlem röpködhetnek a műholdak, változhat át egy kozmikus rezzenés hanggá s fényképpé, én azt várom, a Te tételed váljék fizikai valósággá, erkölccsé váljék a szocializmus, magasabb és biztosabb etikai létté alakuljon létünk, szóvirágok helyett valódi béke kösslön ki földünkön, s ne bántsák egymást az emberek. Hirdesd csak tovább igéidet, hátha megvalósulnak, Stószon kívül is, az ember megbecsülésének kölcsönös törvényei. Élj soká, Barátom! Szeretettel ölel Szalatnai Rezső ■ A Palackposta jobbára a politikai közíró munkásságáról ad számot. Szép vallomásos előszavának — kilencven oldalára csaknem egy újabb könyv anyaga zsúfolódik — tájékoztatása szerint a Palackposta az Antifasizmus címet viselő trilógia része, a Korparancs (1934) és a Fegyver s vitéz ellen (1937) után a harmadik, a zárófejezet, amihez még a „tervezett függelék“, A vádlott megszólal csatlakozik. Fábry írásait igen nehéz szigorú tárgy szerinti elkülönítésben szemlélni. Politikai publicisztikája éppúgy nem ragad meg a napi időszerűségben s érveit egyszerre meríti a történelemből, irodalomból és bölcseletből, amint hogy irodalmi esszéit nemegyszer merészen időszerűsíti, az irodalmi témát aktuális feladathoz hívja koronatanúnak. Példa erre a Palackpostából a Kazincy vagy Henlein és a Kölcsey című írása, de ugyanez az összefonódás mutatkozik a Szlovenszkói küldetés: 1938, a Búcsú? és a Felvidéki szellem című esszéiben is. Fábry „korparancsot“ teljesített, midőn túlment a „tiszta“ irodalmi témákon, noha szenvedélyesen benső kapcsolat fűzte nem csupán a szlovákiai és a német antifasiszta irodalomhoz, de a 20. századi magyar irodalom alkotóihoz is. Feltűnő azonban, és ennek sok minden oka volt, hogy 1945 előtt kevesebbet fordul igazoló példákért újabb irodalmunkhoz. Nagyobbrészt teljes joggal, hiszen 1938-ban keserű igazságokat kellett leírnia, előbb azt, hogy „Menthetetlenül szolganép a magyart“, s utóbb ennek párját: „A magyar antifasiszta még esedékes“. Ameny- nyire igazak megállapításai, annyira forrásaivá is váltak egy szigorú erkölcsi kérlelhetetlenségnek. így érthető, hogy irodalmi vélekedései az elmúlt másfél évtized során nyertek teljesebb alakot, fBélády Miklós. Irodalomtörténeti Közlemények 1962.)
