Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Turczel Lajos: Fábry és a csehszlovákiai magyar irodalomtörténetírás

van. Ez adott szociológiai és történelmi felmentvényt, de az esztétikai elmarasztalást ez semmiképpen sem hatálytalaníthatja.“11)

Erre a megrendítően férfias és hiteles önkritikára is támaszkodva, eddigi fejtegetéseinkből a következő tanulságokat vonhatjuk le:

Fábry két világháború között irt kritikái — sajátos irodalomfelfogásának következményeképpen — esztétikailag ellentmondásos anyagot alkotnak, és nem rajzolódik ki belőlük az irodalomtörténeti feldolgozáshoz nélkülözhetetlenül szükséges objektív irodalmi értékrend. Ez a körülmény Fábry számára kétségtelenül megnehezítené a korszak irodalomtörténetének kidolgozását, de az akkori irodalmi élet összefüggéseit feltáró emlékirat megírásához műfaj-segítő módon járulhatna hozzá.

Az említett időszakaszban született Fábry-kritikákat (és nagyrészt az azóta írtakat is) — annak ellenére, hogy Fábryt fellépésének kezdetétől határozott kritikusi hivatásérzet is fűtötte, s a csehszlovákiai magyar irodalom folyamatos értékelését, ápolását mindenkor külön gondjának tartotta — nem lehet publicisztikai tevékenységétől elválasztani s elszigetelten tárgyalni. Ennek oka az, amire fentebb rámutattunk: az irodalmat az osztályharc és az embervédelem követelményeinek rendelte alá, és az irodalmi műveket a politikai és erkölcsi ideáljai kiemeléséhez, exponálásához szolgáló példákként és ellenpéldákként használta fel. Ezt a sajátos irodalomfelfogást az a közismert tény is jól bizonyítja, hogy a kor német irodalma a csehszlovákiai magyar irodalomnál intenzívebb példa- és segédanyagul szolgált Fábry számára.12)

A mondottakhoz még feltétlenül kívánkozik két megjegyzés:

Fábry kritikái — az értékelési aránytalanságok, tévedések, túlzások ellenére — kimagasló értékkel bírnak. Értékeiket — a rendkívüli gondolat- és adatgazdagságot, a meglepően magas szépirodalmi-művészi színvonalat stb. — a legjobban a Fábry-publi- cisztika mértékrendszerével lehet lemérni. Azt sem szabad persze elfelejteni, hogy irodalomtörténetünk kibontakozásához is ezek a kritikák szolgáltatják a leggazdagabb forrásanyagot; Fábry önkritikus vallomásai, helyreigazításai pedig ahhoz is nagymértékben hozzájárulnak, hogy az irodalomtörténészek erről az esztétikailag egyenetlen forrásanyagról a selejtet leválasszák.

Második (és egyben utolsó) megjegyzésünket csak utalásszerű és vázlatos kiegészítésként tesszük: Fábry kritikai munkásságában az osztályharcos korszak (1925—1936) lezáródása után az embervédelem korszaka következett, s az osztályharc törvényeinek mérce-szerepét a fasizmus előretörésével kialakult új történelmi feltételek között a vox humana váltotta fel és mindmáig az tölti be. Ebben az új értékelési rendszerben több korszakos jelentőségű kritikai tanulmány született Fábry tollából (Harmadvirágzás, Kevesebb verset, több költészetet, Rés poetica stb.), de kritikai munkásságának zöme a reneszánszát élő és egyre jobban kiteljesedő antifasiszta publicisztikájának szerves és alárendelt része maradt, és a Győryék által visszakívánt abszolút kritikus a harmadvirágzás viszonyai között is csak alkalmilag támadt fel.

U) Fábrv Zoltán: A valóság: erkölcs. Oj írás, 1966. évi 1. sz.

12) A német irodalom iránti nagyfokú érdeklődését egyrészt származása, műveltsége és a német emberirodalom vonzása, másrészt publicisztikájának az antifasizmussal való azonosulása magyarázza.

■ Annak, hogy a vox humana Fábry kritikai munkásságában a felszabadulás

után is elsődleges mérceként érvényesül, ... közelebb eső okai is vannak. Egyik ok: a szlovákiai magyarságnak a felszabadulás tényével tragikus ellentétben álló négyéves jogfosztottsága. A másik ok: a szocialista fejlődésnek az ötvenes években beálló deformálódása, a proletárdiktatúrának személyi kultusszá való torzulása, a törvénytelenségek elharapódzása, a dogmatizmus és sematizmus eluralkodása. Az első ok ellen Fábry aktívan fellépett, de hősies tiltakozása: A vádlott megszólal című röpirata az akkori körülmények között eleve indexre került. A másik ok ellen már csak a passzív rezisztencia bizonyos faitáját: a vox humana abszolutizálását választhatta. (Turczel Lajos: Írás és szolgálat. 1965. 240. o.)