Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - DISPUTA - Tőzsér Árpád: A „Vetés” irodalmunk folytonosságában
De térjünk vissza az irány tünkhöz: „univerzális és személytelen“ — mondtuk az előbb. Bánó Miklós, Keszeli Ferenc, Mészáros János és Aich Péter kísérleteinek a személyessége minimális. Ezek a fiatalok Válóban a nyelvi és a valóságos anyaggal, tárgyakkal küzdenek, s „magánszenvedésüket“ (amin persze nem egyszerűen szenvedést, de személyes élményt, életérzést kell érteni!) horizontálisan, az anyagi világ sokféleségében próbálják személytelenné oldani. Bánó Miklós Sárga ivó ja (ISz 1966/6) a legjobb példa rá, mennyire együtt élhet a szubjektum a környezetével, mennyire megvalósulhat az anyagban: Nagy kár, hogy a bevezetőben említett esztétikai és stilisztikai felkészületlen^ ség éppen ezekre a kísérletezőkre érvényes a leginkább, ami viszont bizonyára műveltségükkel függ össze: szinte valamennyien műszaki közép-, vagy főiskoilán végeztek vagy végeznek, s többnyire szlovák nyelven. Szlovák iskolában érettségizett Aich is, műveltsége is inkább szlovák, innen nyelvezetének nehézkessége, mondaitszerkesztésének és szóhasználatának következetlenségei. Még inkább elmondható mindez Keszeli Ferencről, akinék a stílus mellett a motívumok magasabb rendű értelmi struktúrába rendezése a legnagyobb problémája. Ha azonban ez sikerül neki, vagy a szerkesztő a vers egészséges mag várói lehántja a ver balizmust, a pongyolaságot — egy olyan lényegnyelv tűnik elő, amelyen az elementáris tárgyak és érzések beszélnek. Egyszerű, minden külső hatás nélküli tárgyi vallomások ezeik, költészetté pedig éppen a személyesnek személytelenné olvadása, a költő megvalósulása az epikában és a tárgyakban teszi: „Sárga a sör, és habja nincsen. Sárga a lámpa, sárga a szék támlája. Sárga a sárga ivó szomorúsága. Mély, feketére festett szeme van a pincérlánynak. Már rég nem lány. Mert sárga, sárga a magány". Bánó egyfajta mértani látásával, egzaktságra törésével Forbáthot idézi: „Horizonttól horizontig egyforma, sima, fénylő kőlapok, perspektíva szerint rohanó négyzetek. az üres álomtér lila világában itt-ott felcsap valamilyen érthetetlen zene —“ (Virradat előtt) Ez az egzaktság-igény teszi figyelemre méltóvá Aich Péter próbálkozásait is: „a könnyek papírcsonkká változva értelmetlenül lebegnek az átvirrasztott éjszakák megválaszolatlan kérdések s tompa roppanások fölött“ (Pont)
