Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Bori Imre: Fábry Zoltán

lehet más a szlovenszkói magyar kultúra történelmi tiszte, jeladata és küldetése, mint a Magyarországon hátráltatott progresszivitás pótlása, fenntartása és továbbvitele...“ S valóban: a Sarló hatása a magyar falukutató mozgalomra, a „híd-gondolat“ összefüggései a jugoszláviai magyar irodalom progresszív szárnyának kibontakozásával, Balogh Edgár közvetlen szerepe a romániai magyar irodalomban s Fábry Zoltán közreműködése a kolozsvári Korunkban igazolják e tézis helyességét, még ha a csehszlovákiai magyar irodalom ugyanakkor, nyilván, valóságos művekben kevésbé tudta is ezt a helyzeti erőt felhasználni. Ebből a tényből következett Fábry „két frontos szemlélete“: a csehszlovákiai magyar irodalom szigorú kritikusa és lehetőségeinek apostola volt egyszerre.

A „két frontosság“ azonban nemcsak a buktatókat: az apró irodalmi pöröket s a csehszlovákiai magyar irodalom belvizeinek tisztítását kínálta, hanem a benne meglátott lehetőség révén nagyobb feladatokra is csábított. „Egyszerre világot kellett nézni, látni és tudatosítani. Az egész látóhatárt! A világot: a kort..." — írta a Korunkról szólva. Szenvedéllyel áll ebben a küzdelemben állandó munkatársként a Korunk oldalán. „Adottságokból idéződő feladatát“ így határozta meg: „... Korunk részei és részesei vagyunk. Nem vagyunk többé kisebbség, nem lehetünk többé begubózott változatlanság, mert egy közös adottság, egy egyforma nyomás és kivágyás emberei vagyunk: koremberek, egyenlített emberek, kínok és kívánságok egyforma tömegével: az imperializmus korának kreatúrái, eszközei és — eretnekei, lázadói, tudói, leleplező!, ellenszerei ... Korunk: világkor. Korunk: emberkor. Korunk: a közvetített és közvetítheti emberi hang és kultúra ...“

A teljes intellektuális és politikai elkötelezettség embere hirdette ezeket a gondolatokat. „Itt mindenkinek külön-külön magában kellett kiépítenie egy szigetprogresszivitást. Átváltani, elölről kezdeni, és ugyanakkor már eredményt is dokumentálni. Senki se csodálkozzon, hogy ez nem sikerülhetett, hogy a kiteljesedés nem lehetett elementárisán megnyilatkozó. Alapot rakni és csúcspontot jelenteni egyszerre nem lehet..."

— Irta 1937-ben az intellektualizmus s a maga létformája védelmében is, annak az őrhelynek a védelmében, amit akkor már egészen egyértelműen és félre nem érthetően az egyetemes magyar szellemiségben is Stősz jelentett. A „sziget" magaslégnyomású világa üzent, a stószi intellektuális magatartás, amelynek reálisan volt olyan kihangzása, mint amilyenről egy Németh László álmodott éppen abban az időben. Ám, ami Németh Lászlónál az utópia sárkányeregető képzelődése, Fábry Zoltán viszonylatában, Stósz koordinátái között, a megvalósulás lehetőségét is megcsillantotta.

Fábry, a húszas évek elején megindult gondolati-politikai tájékozódás eredményeként, ráébredt az intellektualizmus erejére és az írástudó feladataira, s 1937-ben, tehát ennek a világnak és életformának az alkonyán is (hiszen nemsokára a csehszlovák demokrácia felszámolása, Felvidék magyar megszállása, a német fasizmus terrorjának az időszaka következett) ezt hirdeti, immár az utódoknak szóló követelmény erejével: „A vox humana európai síkján az intellektualizmus a leglényegesebb tartozék. Az az intellektualizmus, mely nem játék, önduzzasztás és öncél, de feladat. Értelmi emberség. Es így erkölcsi elkötelezettség. Többlet, mely túlmunkát követel. Intellektualizmus, mely erkölcsi magatartás, és így alakító erő; szociális fenomén. Intellektualizmus és szocializmus nem lehet ellentétpár. Lényeges intellektualizmus egyjelentésű a lényeges szocializmussal. Egymásból folyó, egymást erősítő elkötelezettség mindkettő... A tudatos szocializmus: tudatos intellektualizmus. Ellenpólusa, a fasizmus, épp azért nem lehet más, mint tudatos antiintellektualizmus ..Fábry eszménye tehát a „felfokozott intellektualizmus, mely nem ismer félmegoldást... mely feladat és elkötelezettség“, s mint ilyen, nem öncélú, hanem a „népi, lekötött erők felszabadítója“.

Az intellektualizmus ilyen vonatkozásainak képviselete és érvényesítése mind a csehszlovákiai magyar irodalom „kis világában“, mind pedig szélesebb, magyar s európai viszonylatokban, irodalomban és politikában nyilvánvalóan Fábry Zoltán írói létezésének és aktivitásának a legnagyobb eredménye. Az árral szemben kellett úsznia nézeteinek érvényesítése közben, s harcainak belső, hazai frontjai éppenúgy voltak, mint nemzetközi méretűek, s nemcsak ellenségeivel kellett szembe néznie, hanem fegyvertársaival is, akárcsak József Attilának, akihez különben meleg barátság fűzte. Az értelemhez panaszt tevő költő s az intellektualizmusra esküvő publicista az írástudó radikalizmusának harmincas évekbeli képviselői s megtestesítői voltak a magyar szel-