Irodalmi Szemle, 1967

1967/7 - Duba Gyula: Legenda és valóság

És könyvek mindenütt. A felületes szemlélő is azonnal észreveszi, hogy a be rendezést, a rendet, a tárgyak elhelyezését... mindent a könyveknek rendeltek alá. Nemcsak a magas polcok vannak teli velük, kupacokban, szabályos vagy szabálytalan halmokban tornyosulnak a földön, a háziszőttes futószőnyegen, a rádióasztalkán és a heverőn is. Még egy ajtó: ez itt a könyvtárszoba. Ugyancsak bolthajtásos mennyezettel, de sokkal nagyobb, mint a dolgozószoba. Itt is egy heverő, a házigazda láthatólag nagy gondot fordít a pihenésre. A sarokban két méteres cserépkandalló. A mennyezet érdekes régi mintákkal van kifestve, száz éves ornamentika, műemlék, a házzal egyidős. És körül... könyvek. Egy-egy író sorozata előtt az író fényképe, Fábry Zoltánnak dedikálva. Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron, Győry Dezső, Kurt Tucholsky, Forbáth Imre, Bóka László, Bartók nézik a fényképekről a kíváncsi érkezőt.

Mindezt később láttam meg, csak hosszú percek után tudatosítottam a szoba látványát, mert ahogy beléptem, az ágy előtt, a könyvespolcok előterében egy ember állt, őt néztem. Magasnak tűnő, sovány, kissé hajlott termet, barázdás arc, komoly szemek. Lassú mozdulatok, fáradt mosoly. Sima, sűrű haját ezüstös szálak deresítik. Tekintetében van valami merengő, mint amikor az ember a dolgok, a jelenségek értelmén töpreng és kissé tanácstalan. Több. mint egy évtizede láttam először Fábry Zoltánt, azóta sem találkoztunk, s most úgy találtam, nem változott, a mosolya is a régi maradt. Tűnődve mosolyog.

Nemrég valaki kissé rosszalóan megjegyezte, hogy irodalmunk — de kissé a magyarországi is — mítoszt teremt Fábry körül. Munkásságát, erkölcsi magatartását, magányát legendává színezik, s ezzel mintegy valóságfeletti alakká változtatják őt magát is. Valóban, a Fábry körüli jelzőkben sok legendás elemet találunk: „a stószi remete“, „a nagy öreg“, „a vádlott“, sőt így is hallottam, „a szent ember“. Mindezek a becsülés ténye mellett még egy másik körülményt is bizonyítanak; esetében olyan emberi jelenséggel állunk szemben, melynek valóságtartalmához csak az intuíciós gondolattársítás és a szimbólum segítségével közeledhetünk. A fábry-i valóság az élőbeszéd logikája számára néha megfoghatatlannak bizonyul. A megjegyzéstevő csupán azt felejtette el, hogy a legendákat nem szokták teremteni, mert azok spontánul születnek, konkrét jelenségek hatására, objektív körülmények között. Az emberi mítoszok alapja az élet realitása, bár — meg kell jegyezni — az első pillantásra megfoghatatlan, csodálatosnak tűnő életé. S ilyen értelemben a legenda realitás, csak meg kell találni a szálakat, melyek a valósághoz fűzik.

Beszélgetésünk során Fábry az íróasztalán álló faládikóból egy postai levelezőlapot nyújtott felém. A lapra egy vers volt ragasztva, néhány sora tintával aláhúzva, mellette, szabálytalan, nehézkes kézírással a megjegyzés: a levélíró bírálja a szlovákiai magyar verseket! Miért tartotta a levélíró fontosnak, hogy észrevételeit éppen Fábrynak küldje el? Más: a Smenában ízléstelen és gúnyolódó karikatúra jelenik meg, mely sérti a szlovákiai magyar nemzetiség önérzetét. Fábry egy héten belül megkapja valakitől, hogy válaszoljon rá, írjon

róla, tiltakozzon

___Más: irodalmunkban nagyon komoly problémához kellene

hozzászólni, felelősen és hozzáértően. A gondolat önként adódik: Fábry. Fábry fenn vázolt „intézményes“ jellegű munkássága (másképp nem tudom definiálni) objektív valóság. Nagy mennyiségű postájának jelentős része hasonló jellegű. S ha eddig még nem vettük volna észre, a legenda megfejtése és az igazság megfogalmazása érdekében tudatosítanunk kell: Fábry személye és magatartása szellemi életünkben fogalommá vált. Az emberi erkölcs mindenütt jelenlevő fogalmává, mely hovatovább közegnek mondható. Fábry közös panaszt képviselhet, vádolhat, igazságot oszthat, legendájának lényege ebben gyökerezik. A következetes erkölcsi folytonosságban, melyet még azok is megsejtenek a neve mögött, akik különben nem ismerik. De ezzel a felismeréssel