Irodalmi Szemle, 1967
1967/7 - Dobos László: Köszöntő
Dobos László Köszöntő Fábry Zoltánt nehéz ünnepelni. Nem illik hozzá a póz, a frázis, nem illenek hozzá a hivatalok köszöntői, s a hangzatos tósztok is idegenek tőle. Ha róla és hozzá kívánunk szólni, a szavakat ős-tiszta állapotukra kell mezteleníteniink. Életműve hasonlatos a mozaikokból rakott balladák alakjaihoz: távolról szemlélve ismétlődő komor színek harmóniája, közelről tekintve drámai küzdelem minden mozdulata. Küzdelem a létért, az emberi megmaradásért, a tiszta életért s a bűntelen halálért. Hosszú életet él, s ez életpályán mégis kevés a beteljesülés. Kevés a győzelem öröme. Az írói szándék és a megvalósulás között nagy a távolság. Indulások, kezdések, nemes elhatározások, vágyak, illúziók, az emberszeretet megszállottsággal határos hirdetése, majd a történelem nagy roppanásai — s a bestialitás tabula rasát hagy maga után. S kezdődhet minden elölről. A nagy humanisták sorsa ez. Ojra kezdeni és ismételni. Szép és egyben kegyetlen sors. Az ilyen ember annyiszor hal meg, ahányszor születik: a születések és halálok fájdalmát éli. Ezért hiteles, amit mond, ezért lehet és kell neki hinni. Fábry humanizmusa és a mindenkori társadalmi valóság között nagyok az ellentétek. így volt ez a múltban, s így van ma is. Élete egyenlő önmagával: egyenlő az egyszerű emberi mozdulatokkal, az általa megélt félévszázados történelem drámai pillanataival, egyenlő nemzeti kisebbségünk sorsával. Gyakran hivatkozik első világháborús élményeire, képtelen volt ölni. Itt kezdődik emberi eszmélése, ez ihlette ars poetieáját. Egy ember drámai mozdulata volt ez: ölni, vagy megmaradni embernek. Lenni vagy nem lenni, élet vagy halál. Az ember drámai mozdulatai mindig megdöbbentőek. Egy ilyen döbbenetből Fábry erkölcsöt alakított: az élet erkölcsét, a humanizmust, melynek lényege a küzdelem, a meg nem alkuvás, a védekezés, a vádolás és a lázítás. Több mint ötven éven át nem tett mást, mint védekezett az embertelenség ellen, vádolta az emberi gonoszságát s lázított az ember-törpék ellen. Védekezett, vádolt s lazított annak érdekében, hogy az ember drámai mozdulatai ne torkolljanak tragédiákba. Fábry Zoltán tanú és tanulság. Egész életműve valami különös anyag, ami szinte arra teremtődött, hogy hosszan rezonáljon. Számára most sem fejeződött be a háború, az első és a második. Fábry élményei determinálok és elkötelezők. Élményei meghatározzák írói munkásságának értelmét és célját: útját állni az emberi lát, az emberi méltóság megsemmisülésének. Ellenmérgeket keres, a gondolkodás, a kultúra kínálta ellenmérgeket helyezi állandóan új és új összefüggésekbe. Ha költő volna, életművének talán ilyen címet adhatnánk: a romlás ellen. Fábry élményei rokonok és rokoníthatók: a háború és a kisebbségi sors. Az első a fokozhatatlan emberi pusztítás, a másik az emberi értékek elkallódásának veszélye. Ebből következik az egész életmű állandó feszültsége, a
