Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Vítězslav Gardavský: Az isten még nem halt meg
Pascal számára a választ nem a tettre, hanem a Jézusra vonatkozó megfogalmazás adta meg. Épp ebben rejlik az ő tragédiája, s a^oké is, akik kérdésükre az övével egybehangzó választ adnak. A gyakorlati humanizmus forrásai Az eddig megtett út két főforráshoz vezetett el bennünket, s nyilvánvaló, hogy korunk is ezekből táplálkozik. Eljutottunk az ókori és a zsidó-keresztény (vagy jézusi) koncepcióhoz, és megfigyeltük a kettő összefonódását és változásait. Korunk embere, aki a kereszténység kétezer éves és a természettudomány négyszáz éves történelmét érzi maga mögött, meggyőződéses humanista. Történelmi korfordulón esett át: a társadalmi átalakulások és a tudományos technikai forradalom nyitja meg előtte a Jövőt. Bizonytalansággal eltelve tekintünk elébe. Ha nem akarjuk, hogy humanizmusunk elvont hitté vagy szokványos frázissá váljon és elapadjon a közelgő válságban, tudomásul kell vennünk, hogy nem táplálkozhat csak a természeten való uralkodás mámorából, sem csak a kereszténység eszméiből, sem az elvont humanista tanokból, mert így csak lelki ürességhez és kétségbeeséshez vezet. Marx humanizmusa nemcsak az ókori ember saját képességeibe vetett bizalmat öleli fel, de az evangéliumi hominisztikus kihívást is: mire, milyen emberi jövő érdekében használjuk fél a tér fölött szerzett hatalmunkat? Miféle időt és miféle jövőt készítünk magunknak? Ez már végképp nem vallásos kihívás, de telve van az igazi vallásos meggyőződés iránti tisztelettel, mert ismeri annak gyökereit és kritikával fordul a vallás felé, ha azt kell megállapítania, hogy a kereszténység tudatosan, konzervativizmusból, korlátolt osztályérdekekből, politikai ambícióiból kifolyólag vagy egyszerűen kislelkűségből és primitívségből igyekszik leleplezni azokat. A marxizmus kész együttműködni vele, ha a kereszténységben megvan a hajlam a radikális kérdésfelvetésre, és arra, hogy a dolgok gyökeréig hatoljon. Közös tettek végrehajtásának reményét látja ebben. A kereszténység monumentumai a marxisták számára sem jelentenek néma szfinxeket. A kereszténység válsága A kereszténység nagyjainak méltatása nem volt öncélú dolog részünkről. Bár nem hangzik valami fennkölten, mégis meg kell mondanom, hogy érdeklődésünk elsődleges motívuma politikai jellegű: az egyház életében tényleges folyamatok játszódnak le, s ezek manapság egész másként érintenek bennünket, mint a múltban. Valamiképpen reagálnunk kell rájuk. Az egyre fejlődő szocialista társadalom szintjének megfelelő módon akarunk rájuk reagálni. Nemrégiben még úgy látszott, a jelenlegi keresztény egyházak képtelenek arra, hogy felmérjék saját helyzetüket. Külsőleg minden ezt a látszatot bizonyította: sokszor szinte kínosan és a végsőkig támogatták a leghatalmasabb tőkés országok politikáját. Nem is igyekeztek leplezni határozott és harcos antikominu- nizmusukat. Nem volt semmi hajlandóságuk, hogy múltjukból bármit is revízió alá vegyenek, még azt sem, amivel nyilvánvalóan dlszkreditálták magukat. Szellemükben olyan elvekhez ragaszkodtak, amelyek annál kicsinyesebbek, minél régibb keletűek. Ma már kétségtelen, bizonyos egyházakon belüli áramlatok arra mutatnak, hogy helyzetük felmérése megkezdődött. Ez nyíltan kimondott aggodalmaikban nyilvánul meg, hogy a világ ma válságos helyzetben van, és a vallás is válságba került. Általánosan elterjedt az a nézet, hogy a világ azért került válságba, mert maga a vallás jutott válságba. Ebből a szemszögből ítélve újabb és újabb kérdések merülhetnek fel az egyházak és a keresztények előtt: vajon a válság nem egyenes következménye-e a kereszténység mai elmaradottságának? Miért bizonyult képtelennek arra, hogy idejében és hatékonyan szembeforduljon a kommunizmussal? Miért hagyta magát megfosztani olyan értékektől, amelyeket küldetése értelmében meg kellett volna védenie? S egyáltalán, mi ez a küldetés? Hogyan fogalmazzák meg az ellentmondásokkal zsúfolt világban? Ha a keresztények mélységesen meg vannak győződve arról, hogy a keresztény életfelfogás nélkülözhetetlen a világ és az emberiség ügyeinek békés elrendezéséhez, milyen állást foglaljanak el más, nem keresztény elképzelésekkel szemben? Mit jelent a keresztények számára a modern burzsoá filozófia és szociológia? Főképp a marxizmus? Hát a nem keresztény vallásos rendszerek a harmadik földrész országaiban? Keresztény szempontból milyen kulturális, szellemi és anyagi értékek fogadhatók el, ha ezek félreérthetetlenül a modern világ termékei? A kérdésekre adandó válaszok egyáltalán nem egyértelműek, és semmilyen tekintély nem foglalt még el végleges álláspontot velük szemben. Éppen ellenkezőleg, sok az ellentmondás ős a vita, nagy a félelem az új jelenségek láttán, és sok radikális kétely merült fel a múltat illetően. Egyesek makacsul védelmezik a rég elveszett hadállásokat, mások új hadállásokat ostromolnak a senkiföldjén. Sokan a két véglet között ingadoz-
