Irodalmi Szemle, 1967
1967/6 - Monoszlóy Dezső: Sárga ház (Elbeszélés)
ügyelni. Legfeljebb 3—7 perc múlva meg kell kezdeni a halott konzerválását. Azonnal le kell szivattyúzni a levegőt. Le kell csapolni a vért és valamilyen fagyasztó vegyszerrel összekeverni. A preparált vért ismét vissza kell szivattyúzni a testbe, amely ezután azonnal hűlni kezd. Ezután Máriát és Bubut is alumíniumfóliába csavart mélyhűtött koporsóba helyezem, amelyek hőmérsékletét folyékony nitrogén segítségével mínusz 190 fokra csökkentem. Csak a Festménnyel nem tudom mit kezdjek és a saját hullámmal is törődni kellene. A végcél az, hogy a négy alumíniumcső egymás mellé kerüljön. Ez kitölti a TETŰ egész területét és ha mindezt elrendeztem, megszűnik az a FÖLDSZINT-i gyalázatos lebegés. A TETŐ is olyan mozdulatlanná válik, mint a PINCE. A FÖLDSZINT-ről nézve azonban a TETŐ is mocorog, és a PINCE is, olyan az egész, mintha egerek kerültek volna a padlásra. Egerek kísértetjárása! Undorodom az egerektől. A FÖLDSZINT-ről nézve minden össze-vissza szaladgál. Még az is előfordul, hogy Bubu vagy Mária, aki a tűz körül ül pucéran, egy égő rőzsefáklyával felszalad a TETŐRE. A melegtől természetesen szétolvadnak az alumíniumcsövek és Bubu és Mária megkétszereződve lebegnek alá a FÖLDSZINT-re. Minden élőiről kezdődik, s ha erre gondolok, azonnal megfájdul a fejem. És nemcsak ettől fáj, az anyagi gondok is sokat gyötörnek. Nem tudom honnan fogom előkeríteni a szükséges pénzösszeget. Egyetlen koporsó tíz-tizenkétezer dollárba is belekerül. Mária és Bubu egészen nevetségesen viszonyulnak a pénzhez. Először Máriával próbálkoztam, Mária mindjárt Bubuhoz utasított. — Bubu folyton csavarog, annak a bőre alatt is pénz van. Amikor Bubutól kértem, nagy szemeket meresztett rám, de azért megkérdezte, menynyire volna szükségem. Megmondtam: pontosan negyvennyolcezer dollára. Rondán elvi- gyorodott és elkezdett röhögni. Aztán össze-vissza hadonászott és egy bárgyú slágert énekelt. „Hárem pengő egy menet Babám azért nem lehet...“ Elmagyaráztam neki, hogy nekem nem szeretkezésre, de koporsókra kell a pénz, és hogy rá is gondoltam, neki is csináltatok egyet. Erre összecsapta a kezét és Máriára üvöltött. — Hát nem megmondtam . . . Ezentúl semmi felelősséget nem vállalok, ha nem viteti el, megyek és intézkedem. Mária is éktelen sivalkodást csapott. Rólam beszéltek, de mintha ott se lettem volna. Én szándékosan nem figyeltem a szavaikra, nehogy megnehezítsem a helyzetüket. Inkább megpróbáltam a TETŐ és a PINCE egyensúlyát helyreállítani. Amikor már belefáradtak a veszekedésbe Bubu megkérdezte: Még mindig rajzolsz? Mária: Bubu folyton csavarog. A'Festmény: Nem szólt semmit. Ezzel vissza is érkeztem a FÖLDSZINT-re, ott volt a legnagyobb rendetlenség. Bármit kerestem, semmit se találtam a helyén. A sok haszontalan kereséstől kimerültem, végre régi újságok alól előkerült az Isteni színjáték. Pedig nem is azt kerestem. De annyira eltévedtem, hogy belelapoztam: „Az életünk ösvénye közepén sötét erdőben leltem magamat...“ Igen ez igaz, úgy látszik, ezzel mindenki így van. A FÖLDSZINT-re a kapu fölé nagy, nyomtatott betűkkel felírtam: KI ITT BELÉPSZ, HAGYJ FEL MINDEN REMÉNNYEL! A feliratot csak kívülről lehetett elolvasni. Ez jó. Ez elriaszt. Belülről azonban a felirat nem látszott, és különben is az ott lebegők a PINCE és a TETŐ között helyezkedtek el, és ez a kettős béke letompította a mozgás nyomorúságát. Jaj azoknak, akik mozognak! Az asztalomon egy hangya mászott. Elővettem a papucsomat és agyoncsaptam. Megvillant a fejemben, hogy a hangya tetemét is elviszem a TETŐ-be, de ez újabb tizenkétezer dollár, így inkább otthagytam a FÖLDSZINT-en. A hangya halálával szemben maradt azért némi lelkiismeretfurdalás bennem. Ahogy közelebbről szemügyre vettem, egy régi varangyosbékára hasonlított. Ezt a békát kisfiú koromban féltéglával lapítottam agyon. Az állatok halála sokkal borzalmasabb,
