Irodalmi Szemle, 1967
1967/6
a gyermekrajz Már régen elvesztette hajdani ártatlanságát. Lényege korunkban nemcsak pszichológiai szempontból bonyolult, hanem művészi megnyilatkoztatásában is, amelyre a század gondolkodása, életérzése s a környezet potenciái egyaránt kihatnak. S mivel a gyermekfantázia új értelmet tud adni a valóságnak, s annak jelentőségét átértékelve adja vissza, a gyermekrajzot (azaz pontosabban: a gyermek különféle anyagokból és különféle eszközökkel létrehozott művészi jellegű alkotásait j csodálni lehet, viszont megérteni és helyesen értékelni nem könnyű, ám annál csábítóbb feladat. A gyermekrajz célját, értelmét, jelentőségét, s nem utolsósorban a kor civilizációs feltételeihez, kultúrájához és művészetéhez való viszonyát világszerte tudományos intézmények kutatják. Ilyen intézmény az INSEA (International Society for Education through Artj, amely nemrég tartotta meg Prágában XVlll. nemzetközi kongresszusát, s ebből az alkalomból gyermekrajz-világki- állítást rendezett, amely rendkívül gazdag és átfogó képet adott arról, hogy miként függ össze a mai gyermek rajza, festészete, szobrászata, iparművészete a kor szellemi áramlataival, hogyan reagál képalkotó ösztöne az élet valóságaira, mily mértékben teremt fantáziája új valóságértékeket, s mikor zárkózik önmagába a valóság világa elől. Mindezek a szempontok, természetesen, azokra a kritériumokra támaszkodnak, amelyekkel a gyermekraizhoz történetének mai fokán, s tudományunk és művészetszemléletünk mai helyzetéből közeledünk. Ha tudomásul vesszük, hogy a gyermek nem „tökéletesen felnőtt", hanem önálló, a maga nemében tökéletes, szubjektív egyéniség, amely világával, annak sajátos értékeivel, formáival és törvényeivel egy egész életszakaszt betölt, akkor nem látunk a gyermekrajzban csupán fejlődési fokozatot, amelyet az optikai valóság ábrázolásának a tökéletesséai fokával szokás felmérni. Ez a mérték főleg a XIX. század szemléletére volt jellemző, egy korra s annak esztétikájára, amely a művészi alkotást akadémiai dogmák, az anatómia és a perspektíva béklyóiba kötötte. A gyermekrajz így csak akkor vált érdekessé, amikor technikai felkészültségével elérte már a professzionalizmus határát. Viszont a megelőző évszázadokban, sőt hosszú évezredeken át a felnőttek művészetétől független, autonóm alkotóvilágot jelentett, amely csak saját törvényeihez igazodott, s amelynek minden kétséget kizáró jegyeit az egyiptomi piramisok talapzatai mindmáig megőrizték. A gyermekrajz sajátosságaival már Arisztotelész is részletesen foglalkozott, s Platón tanításához, mely szerint a művészet a nevelés alapvető eszköze, a modern pedagógia ma visszatér. Későbbi korok nagy gondolkodói és nevelői is sokra becsülték a gyermekrajzotl Komenskytől Rousseau-n át Goethéig számosán hirdették a gyermekrajz szuverén életjogát s azt a tényt, hogy szerepe az egyéniség kialakításában szinte pótolhatatlanul fontos. Ennek ellenére mindaddig, amíg a modern művészetelmélet fel nem fedezett benne egy önálló művészi kategóriát, amely eredetiségével és hitelességével egyaránt meggyőző, az iskolákban csak a technikai felkészültségre való nevelést szolgálta. Ugyanakkor a tanítók a gyermekek alkotófantáziáját tudatosan megnyirbálták. Az expresszionizmus volt a század első művészi iránya, amely a gyermekrajzra komolyan felfigyelt. Mert mindaz, amire törekedett (a képgondolat hangsúlyozása a formák és arányok megváltoztatásával, sőt ha kell, eltávolításával is, a síkba foglalt, minden illúziót kerülő szín spontán fel- értékelése stb.j már készen volt benne. De a gyermekrajzhoz nyúlt vissza Klee is, és vele együtt korunk absztrakt festészetének számos előfutára. Így vált a gyermekrajz a modern művészet egyik ösztönzőjévé, s szerepe korunk új művészetének a kialakításában nem kisebb, mint a néger plasztikáé volt a kubizmus keletkezése idején. Ma már, természetesen, túljutottunk a gyermekrajz hipertrofikus csodálatán, de akkor sem tagadjuk meg tőle azt a jogot, hogy a felnőttek művészetét sajátos értékeivel gazdagítsa. Az Irodalmi Szemle mai számában közölt szemelvények, amelyeket az INSEA XVIII. kongresszusa alkalmából rendezett világkiállítás anyagából válogattunk össze, talán meggyőzik az olvasót a gyermekrajz legfőbb erényéről: arról a szerves eaységről, amelyben a téma összeforr alkotójával. A gyermek alkotásaiban mindig önmagát realizálja, s ezért ábrázolja a világot is eszményien tisztának és emberinek. S ez már önmagában is megkívánja, hogy a gyermekrajzot megbecsüljük, és megóvjuk a felnőttek világának minden káros befolyásától. (T.)
