Irodalmi Szemle, 1967

1967/5 - FIGYELŐ - Szalatnai Rezső: Ady Endre cseh fordításban

elrajzolva tud csak valamit Ady Duna- tájáról.

Mindez annál csípőbb csalán-simoga- tás, mert a kötet olvasásakor kiderül, hogy Bredár válogatásában benne van az igazi Ady is. Igen, itt tűnnek fel az Adyra jellemző nagy poémák is. Már- már csak egy rosszul választott cím miatt zsémbelnénk, amikor elborulunk a fordítások olvastán. Egy híján kétszáz Ady-vers található a cseh kötetben, azonkívül tizenhat elbeszélése és kis prózája, nyolc levele, valamint az élet-krónikát kísérő képanyag. S a fordító költő, Bed- náf utószava, jegyzete a maga munkájáról.

Az a baj azonban, hogy itt az Ady- fordításokból elpárolgott Ady légköre, hiányzik lírájának sava-borsa. Őszinte szorongással gondol erre, s nem is leplezi maga Kamil Bednár, amikor a fordítás nehézségeiről beszél az utószóban. Adyt valóban nehéz fordítani, s elhisz- szük, hogy Ady csupa ige mondatait nem lehet azonos erővel cseh nyelven megszólaltatni. De a szlovák Ady-fordí- tások éppen azt mutatják, hogy ez a rendkívüli nyelvi nehézség is legyőzhető. Ha Ady mágiája érzékeltethető adekvá- tan szlovákul, miért ne érzékeltethetné a cseh fordítóművész is? Bednár sokszor egyetlen Ady-szó helyet legalább kettőt használ, sőt ennél többet is. Próbálkozik ezzel-azzal, elavult cseh szavakkal, zamatkereső szókkal, de a szó marad, nem válik vérré s varázslattá, mint az eredetiben. Máskor éppen döntő jelentőségű soroknál megbicsaklik a fordító, s teljesen hibás szót használ. így sorvad el Ady ebben a gyárimód szabott cseh köntösben, s nem hiteti el missziója szerint a cseh olvasóval, hogy kivételes, nagy költő, ellenállhatatlan lírai hatalmasság. Ady azt mondja: „szent éne- kés", a cseh fordítás „mindenki által tisztelt énekesről“ beszél. Ady „rossz- csillagú Magyarországról" szól egyik kuruc versében, a cseh olvasónak „rettentően szánalmas Magyarországot“ közvetít a fordítás, ami hiba és tévedés egyszerre. A Szent Margit legendája ban Ady „hetyke magyarokat" mond, a cseh fordító ugyanott „šviháci Maďari“-t említ, vagyis svihák magyarokat. Hát ez már hamisítás. Ady igazságosztón korholta, ostorozta sok hibájáért, bűnéért a magyart, de ebben a vonatkozásban Szent Margit vőlegényvárását csak hetyke magyarokkal társította, nem svihákokkal.

Hosszan idézhetnénk a szótévesztő hibákból, de még mindig nem ez a cseh kötet legnagyobb baja. A vers mint egész képtelen Itt Ady-mód zengeni. Ady varázsló ütemének sehol semmi nyoma, Ady szép sorai oly esetlenek, oly gyarlók, oly suták, oly mesterkéltek és iz- zadságosak, hogy elképesztő. Néhol fel- zendül valami Ady-muzsika, de a következő strófában hirtelen csikordul, a zene véget ér, csak a csikorgás hallik. Párhuzamosan kellene itt idézni az eredetit és a cseh fordítást, hogy állításomat dokumentáljam. De erre filológiai keret a helyénvaló, nem ez a rövid beszámoló. Hadd idézzem magam igazolására egy szlovák kritikus sommás szavait, Julius Paštekáét (Kultúrny život, 1967. janáur 6. J, aki azt írja, hogy „bármily pontos és gondos a legújabb cseh Ady-fordítás, Ady ezüst húrjainak szug- gesztiv muzsikája csak jélig-meddig hallható“. Attól tartok, hogy még ennyire se hallható. Az Adyra jellemző kifejező erő maximalitása hiányzik éppen a cseh Ady-strófákból. „Ellaposodott itt a versek plaszticitása, eltompult a robbanó erő, megfeneklett Ady dinamizmusa (elveszett az igék aktivitása, a jelentésben rezgések, a monumentális tömörítés)“ — folytatja kritikáját a szlovák Ady-értő. Igen, Ady atmoszférája nélkül az Ady-szavak árván bandukolnak oldalról oldalra, s egyetlen egy Ady-hlvőt sem szereznek cseh olvasóik között.

A versgyújtó sajátos magyar légkör hiányát tetézi a kötet azzal, hogy nem ad magyarázó jegyzeteket. Jegyzetanyag nélkül a cseh olvasónak végképp zűrzavaros egyveleggé változik az Ady-líra, főleg a politikai s a magyar sorsot sirató nagy versek, melyek tele vannak történelmi, földrajzi, mitológiai adatokkal, nevekkel, utalásokkal. Ady pátosza üresen cseng az érthetetlen magyar személynevekkel. Nem érti meg a cseh versolvasó a végsőkig fokozott erőfeszítést a versben. Ha az eredetit értené! Könnyebb volt a prózafordító dolga. A válogatás itt is, a levelek és a levélváltás anyagában is, mutat ugyan egy- egy furcsaságot, de nagyjában ez a tolmácsolás jónak mondható, értelmesnek. Prózában az erő és erőltetettség nem különbözik annyira, mint a lírában.

Elgondolkodunk az új cseh Ady-kötet felett. Ügy érezzük, ismét szegényebbek lettünk szomszédaink egyikénél. Mert mikor fog megjelenni ismét egy új cseh