Irodalmi Szemle, 1967
1967/5 - Mács József: Adósságtörlesztés
)e?.xöL 83 — Az érvek és tények most amellett szólnak, hogy ne legyek meggyőződve — tüze- sedtem bele a vitába. — Átmenetileg — nyugtatott Hegyi. — Ha eddig nem kellettem, ezután se kelljek — hajtogattam a magamét. — Ezt mi mondhatnánk, akik egy életen át hordtuk szívünk fölött a pártkönyvecskét. S a jelszónk az, hogy Világ proletárjai egyesüljetek! — szónokolt hevesen Széldömöki. — Azt kellene inkább hirdetni: szláv proletárok egyesüljetek! Kimaradunk az egyesülésből, nemde? —< Átmenetileg — lett megszállottja Hegyi a kifejezésének. — Nem kell mindent a szívedre szedned, Bálint! — legyintett Széldömöki. — Zűrzavar van, háború utáni helyzet, az emberek nem tudják, kit okoljanak a vérontásért. Egyet azonban el kell ismernünk. Hogy az idő nekünk dolgozik. Államosítunk! — Maga nem. — Földet osztunk! — Abból se kapott. — Eh, ne ellenkezzünk! Arról beszéljünk, amiért felkerestünk. Nem mész Csehországba. Velünk maradsz. Hegyivel mi szólunk az érdekedben — ütött a térdére Széldömöki. Anyámra pislantottam, akinek nagyon tetszett a viselkedésem, neki hízelegtek a szavaim. — Köszönöm a szívességüket, Péter bácsi, de nem veszem igénybe. Pecsétes iga- žbWányom van, hogy az iparban dolgozom. Minket nem visznek! — Hát jó — állt fel Széldömöki, Hegyi is követte a példáját. — Magas lóról beszélsz, majd adod még te alább is. De hogy lásd, kikkel van dolgod, mi így is szólunk Láskának, hogy neked hagyjanak békét. Azzal köszöntek, és mentek. Anyám ki sem kísérte őket. Közelebb jött hozzám, hátha még hallgatóznak az ablaknál, és azt mondta: — Látod’ így kell ezekkel beszélni! Ne közösködj velük! Tanító vagy. Ne a falu aljához, hanem az elejéhez igazodj! — Érdekes emberek — állapítottam meg a szlovák lapokból felpillantva. — Mi az érdekes rajtuk? — Nem tudom — tűnődtem. — Talán... talán a makacsságuk, hogy mennek a maguk útján, és a legnagyobb veszélyben is kitartanak a hitük mellett... de talán ez se igaz. Nem tudnám megmondani pontosan, mi az érdekes rajtuk. — Nem tudnád, mert az égvilágon semmi érdekes nincs rajtuk. Jobban ismerem én őket, mint te. Olyanok, mint a hívők. Hajtják a magukét. Nem fognak fegyvert, nem ismerik el a papot — hasonlított anyám. íw No, ha vagonba rakva Csehországba vinnék őket, nem tudom, hogyan viselkednének? — A kommunistákat nem viszik? — állt meg a konyha közepén anyám. — Híallotta, hogy nem! —• No, nem mernék esküdni rá. — Én sem — értettem egyet anyámmal. S behúzódtam a szobába. Kinyitottam a következő újságot. A harmadik oldalon nagy betűkkel kiszedett cím: TELJES ÜTEMBEN FOLYIK A KITELEPÍTÉS! Egy hét választott el bennünket karácsonytól. Villámgyorsan peregtek az események. Domonkos Péterékhez megérkeztek a kitelepítési biztosok. Hárman szálltak ki a faluba, két idősebb férfi és egy fiatalabb. Láskával, a komisszárral gyorsan összeállították a lajstromot. Méhes sógor hordta szét a hivatalos értesítéseket, kik készüljenek, kik csomagoljanak. Az utcán senkit sem lehetett látni, az asszonyok, emberek a kerteken keresztül futkostak át egymáshoz. Csak a csendőrök cirkálták végig-hosszig a falut, de már nem kettecskén, hanem legalább tizenöten-húszan.
