Irodalmi Szemle, 1967

1967/5

szeresen számba vegye a világ „naiv művészetét", hanem hogy megkísérelje lényegét, sajátosságait és korunk művészeti kultúrájában betöltött szerepét a triennálék alkalmából megrendezett konferenciákon tisztázni. A „naiv művészet" ugyanis nehezen definiálható, s különféle társadalmi és pszichikai adottságokból fakadó, rendkívül heterogén megnyilatkozásai nem foglalhatók általános érvényű tételekbe. Ellentmondásokkal teli, bonyolult tartalom- és formavilága egyrészt a misztikus fantazmagória, másrészt a szchizofrén képírás tüneteivel tart belső rokonságot. Ugyanakkor az alkotók többnyire irracionális világ- szemlélete következtében gyakran archaikus kifejezési eszközöket használ. így kapcsolódik a népművészethez, amelynek szimbólumokkal telített formanyelvét új és egyéni értelemmel hatja át.

A hivatásos müvészetkritika a „naiv művészet" lényegében sokáig csak megoldatlan technikai kérdéseket látott. Ma már világos, hogy a probléma kulcsa nem az alkotás eszközeiben, se azok gyakorlatában, hanem az alkotóban rejlik. A „naiv" művész ugyanis nem a külvilág jelenségeihez való viszonyát ábrázolja, hanem magát a külvilágot, ahogyan azt látja vagy elképzeli. Ezért fest vagy mintáz embereket és tájakat, dolgokat és álmokat, eseményeket és látomásokat minden kritikai átértékelés, esztétikai cél és művészi hatás igénye nélkül. Alkotásait így nem terhelik meg a fény, a ritmus, a tér feltételei és törvényei; a dolgok igazságára törő, ösztönös ábrázoló erővel létrehozott mű kívül áll minden szabályon, történelmen és elméleten. A mondanivaló súlyával, s annak az igazával hat, tehát — a szó legősibb és legnemesebb értelmében — realista alkotás.

Az Irodalmi Szemle mai számát a bratislavai triennálén szerepelt több világhírű, s néhány hazai „naiv" művész munkájával illusztráljuk. (T.)

Boguslav Zivkovič, mezőgazdasági munkás (Jugoszlávia): Férfi, fafaragás