Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - FIGYELŐ - William Sansom: Kísértések

Clara ott ült az oldalán, most éppen szemben a férfival. A két szék a kerek asztalnak ugyanazon az oldalán állt, szorosan egymás mellett. A lány egyre mosolygott; az új ruhadarabok felvillanyozták, érezte, más, mint azelőtt, hogy megszépült. Ez a biztos tudat, meg a szokatlan mámor elevenné varázsolta a szemét és biztossá az ajkak mozdulatait. A dadogást, a bocsánatkérő, az önmagán tépelődő arc sebzett alázatának nyomait — mindezt eltüntette, letörölte a fehér púder; arca megtelt fénnyel, kifejező lett, s frissen támadt önbizalmában ragadozószerű. Rossz hajlamokról, valami gonosz szándékról árulkodott ez az arc. Ösztönösen vette elő az újabbnál újabb fogásokat és pózokat, csupa ellesett és felhalmozott, de soha nem használt eszközt, a csábító nő ösztönös mimikáját. Szélesen mosolygott, mintha ajka élvezné a fogak érintését; szemhéja leereszkedett, majd hirtelen felpattant; fejének egy gyors mozdulatával félbeszakította a kacagást — csak azért, hogy új hajfürtjeit megrázza a fényben; ujjait a torkához emelte, hogy megmutassa hátrafeszített, puha nyakát, két ujja hegyével kiemelt egy darab vajszínű marcipánt, tetején a márványfehér cukorbevonattal, kacagva szélesre nyitotta a száját, és nyelve hegyét is kicsúsztatta a cukor elé, annyira, hogy a fogak, az ajkak, a száj mind tágra nyílt, majd hirtelen összecsukódott, hogy szemérmesen tovább őrölje a falatot. S egész idő alatt ettek és ittak, csevegtek és tréfálkoztak, Raikes ült és figyelt, mosolygóra húzott szájjal, de súlyosan csillogó szemmel, s ahogy a nyugtalanság tovább perzselte az agyát — egyre merevebben.

Most már világosan tudta, mit akar. Keze, mintha idegen kéz volna, független a testétől, odanyúlt, ahol a nyitott nyakkendős csomag hevert. A keze játszadozni kezdett velük. Önkéntelenül, ahogy a festő ujjai vezetik az ecsetet, ahogy a szakács ujjai mozognak a meleg főzőedény fölött. Bár tudta, mit akar, agyával egyre a veszélyt mérlegelte, az eredményt számítgatta s a súlyos következményeket. Ojra elfogta a mohóság, mint iszákos embert az ital szomja. A pillanat érzéki öröme, az eredmény képzete; a pillanat gyönyöre, az ész intelmei. Kétszer hajolt előre a lány felé, mérve a távolságot, és kétszer húzódott vissza. Agya azt súgta, hogy játszik, hogy ez a játék megengedett, hogy nem lehet semmi következménye.

S hirtelen megtörtént. A játék, mint a hinta, amely egyre magasabbra száll, hogy végül bukfencezve billenjen át a kör tetején, csúcsot ért, hatalmassá és határtalanná tágult, s úgy lobbant lángra, mint a gáz. Ujjait megfeszítve elszakította a zsineget. Felpattant és Clara fölé hajolt. Az éles kenderzsineg a lány nyakába mélyedt. A lány ajka széles kacajra nyílt, azt hitte, a férfi azért ugrott fel ilyen mohón, hogy megcsókolja, de szája még szélesebbre húzódott, kékes köhintésbe s végső kis zörejekbe rándult.

Koncsol László fordítása