Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - Mirko Markovics: Hemingway a jó barát
Később Hemingway elmondta, hogy most új regényén dolgozik, melyben a spanyol polgárháborúnak állít emléket (Akikért a harang szól). Míg be nem fejezem, egy lépést sem teszek innét! ... Csak egyet mondhatok neked. Mike, (ez Goidnak szólt): mi ketten a legnehezebb mesterséget választottuk... Az írás ördögien nehéz dolog. Persze, ha jól akarsz írni! B Kardhalak nyomában Ez idő tájt Hemingway többnyire éjszaka írt. Amint mondta, ez az ő számára több okból is előnyös volt: nappal Havannában tropikus hőség uralkodik, az éjszakák jóval hűvösebbek; éjszaka senki és semmi sem zavarja. Ezenkívül „nappal jobb a kardhalakat űzni“. Beismertem, hogy soha sem hallottam még erről a halról. — Perszehogy, a propaganda irodalomban nem találkoztál vele. — Talán nem gondolod, hogy csak propaganda irodalmat olvasok? — Minden propaganda! S itt vita kerekedett Osztrovszkij Az acélt megedzik című regényéről. Hemingway- nek nem tetszett a mód, ahogy az eseményeket leírja. — Rögtön látod, hogy nem Dosztojevszkij, nem Tolsztoj, nem Gorkij írta. Ezek az írók, Mike! . . . Nem tudom, értesz-e engem? — Értelek, és nem vitatkozom! De Osztrovszkij szintén nagy író, te vajon érted-e ezt? — Nincs mit érteni rajta! Végül is abban állapodtunk meg, hogy az Acél angol fordítása csapnivaló. — Koccintsunk inkább a kardhalra, amit holnap elejtünk! — „Szódás whiskyt" ivott — sok whiskyvel és kevés vízzel. — A „kard“, Mike, az szimfónia! Nem! Hazudok! Ő az elegancia és a grácia csúcsa... De olyan, mint a villám, és rettenetesen erős.. . Rabló! Itt, Havannában mesélték nekem, hogy egyszer a kardhal egyetlen csapással megölte a halászt. Átdöfte a hasát, a kard vége a hátán jött ki szegénynek. Meghalt, mielőtt lehúzták volna róla!... Amikor a reggeli hűvösségben Havanna ébredni kezdett, Ernest értem jött kocsival, és kimentünk Cojimarba. Ott horgonyzott yachtja, a „Pilar“. Fehér törzse szépen kirajzolódott az égszínkék víz tükrén. — Nem gyönyörű? — mutatott a yachtra, mikor a közelébe értünk. — Van a vonalaiban valami leányos karcsúság, nemde? Az ember még arra is kedvet kap, hogy megsimogassa a dereka táján .. . Amikor felmentünk a fedélzetre, Hemingway a hídkabinban fogta a különféle szalagokkal és zsinórokkal díszített kapitánysapkát, és a fejébe csapta. — No, most aztán te vagy Miaha tábornok öntött mása. — Enélkül a csecsebecse nélkül nem hagyhatom el a kikötőt... Le kellett tennem a kormányosi vizsgát... Hivatalosan ő számított a hajó parancsnokának. Kiadva a parancsot a hajó legénységének (négy matrózból állt), a kapitány a kormánykerékhez állt, felzúgtak a motorok, s Kohimarból lassan kiúsztunk a nyílt óceánra... Tudtam, hogy Hemingway sportszenvedélyből űzi a kardhalat, szórakozásból, s mert szereti a nyers élményeket. De nem tudtam elképzelni, mit kezd annyi hússal, amely ráadásul még kitűnő is (jóval ízletesebb, mint a tintahal húsa). Először azt hittem, hogy a yacht legénységére hagyja. Ezért nem is akartam kérdezősködni, amikor az első halászat után közvetlenül napnyugta előtt visszafelé igyekeztünk Havannába. A matrózok már a tengeren megkezdték a hal tisztítását és feldarabolását. A fedélzeten nemsokára egy jókora csomó kitűnő hús tornyosult, amit vitorlavászonnal terítettek le. Mihelyt a kikötőbe, értünk, rögtön világossá vált, kinek szánta Hemingway a zsákmányt ...
