Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - DISPUTA - Jaroslava Pašiaková: Avantgardista útkeresések az első világháború utáni szellemi válságban

kesedett. [Német létére franciául is írt a német imperializmus ellen.) De talán főképpen azért hatott, mert költészetét a korszak szuggesztlv visszhangjának érezték. Barta megjelenteti Európa kurva című versét Illyés Gyula fordításában [Ek, 1923. I. 9.), amelyet érdemes összehasonlítani Csuka Zoltán Ősz 1922 című versével. (Akasztott ember, 1922. dec. 20.)

Experimentális formájú költeményekről van szó (Apollinaire Kaligrammáinak a mintájára), azt azonban nem mondhatjuk, hogy szerzőjük csak játszik a szavakkal. Jelképeiben a Föld kegyetlen anya, aki érzéstelenül elpusztítja tulajdon gyermekeit. A versek tartalma, bár meghökkentő a szókincsük, a közös háborús élmény mély kifejezése. Ezért is olyan nagy a hatásuk. Semmi esetre sem dadaista feljajdulások, amelyek csak lázítani akarnának, hanem magát a lelkiismeretet akarják felrázni, felébreszteni, s az emberi érzés és értelem húrjain játszanak. Hatásuk a kifejezőeszközök brutalitásában rejlik. Ebben Is bizonyos céltudatosság található: az emberben előbb ellenszenvet, azután a nemesség, illetve nemeslelkűség vágyát akarják kelteni.

Barta Sándor ennek a szellemnek megfelelően különböző szociális környezeteket bemutató képsorozatot tesz közzé az Akasztott emberben, és a megrázó dokumentumokat szatirikus kommentárral ellátva bemutatja a kapitalizmus cirkuszát. Valószínű, hogy ezek a dokumentumok ösztönözték az Igaz ember című drámaciklus megírására. Ebben felvonultatja az emberi társadalom különböző helyzetekben élő típusait, s végeredményben azt a következtetést vonja le, hogy csak az „Igaz ember — éhes ember“ meghatározás fedi a valóságot. Ebben a kétarcú lényegben az emberi történelem teljes tragikuma és paradox volta! [Ék, 1923. március 20., 8—9.)

Az ember dualizmusát, az emberiség kettős arcát — a nevető és síró arcot — a leg- szuggesztívebben talán Charlie Chaplin fejezte ki. S bár Chaplin formája a film — amely a tömegekre a legnagyobb mértékben hat —, a tragikomikus emberiesség újrafelfedezése az irodalmat sem hagyhatta érintetlenül. Ez a csehszlovákiai és a magyar irodalomban keltett visszhangjából is látható.

Medgyes László Geld und andere Mysterten című szociológiai tanulmányában (Ma, VIII. 1923, 5—6.) részletesen elemzi, mi újat hozott Chaplin a modern művészetbe. De ugyanakkor azt is megállapítja, hogy csak kevesen akadnak olyanok, akik képesek teljesen megérteni Chaplint: „Charite Chaplin ist einer dér grössten lebenden Kün- stler... Von den Millionen die über Chaplins Tricks lachen, gibt es so wenige, die sein mächtigstes Lachen fiihlen: seine Tränen... Nach hundert Jahren wird man Charlie noch für einen sehr grossen Kiinstler haltén, aber für einen Tragiker."

A szerző ebben a tanulmányban kitért egy másik fontos kérdésre is: az ember „tárgyiasításával“ új esztétika, új, „tárgyi művészet" is született. — „Das Flugzeug ist da um zu fliegen, und die Statue um ästhetisch z u bewegen. Beide können schön sein ... Dinge deren einziger Zweck die Kunst ist, haben Daseinsberichtigung... Die Ziele sind wichtig.“

Ez a megállapítás azonban az egykorú esztétikában nem egyedülálló. Mácza János megállapította Ehrenburg és E. Lisszickij Vec című, Berlinben kiadott folyóiratáról szóló beszámolójában, hogy mozgalmuk célja „a tárgyak művészi ábrázolása". Ez az Oroszország határain kívül tevékenykedő mozgalom vezette be az orosz futuristákat, például Majakovszkijt, Kuszikovot, Jeszenyint, Hlebnylkovot stb. a világirodalomba. Az általuk művelt irányzatból fejlődött ki később a „konkrét költészet“ elmélete, amely csak látszólag ellentétes az abszolút vagy absztrakt művészet néven ismert irányzattal.

Az abszolút művészet először mint elméleti, később mint művészeti irányzat volt ismeretes, és a Sturm című folyóirat körül gyülekezői csoportból indult ki. Legelső művelői közé tartozik August Stramm, akinek Die Menscheit című nagyszabású költeménye a gondolatok és képzetek szabad társulásán alapszik. Rudolf Blümmer szerint ez az első „abszolút költemény", amely a szellemi automatizmus feloldásával művészi hozzájárulást nyújt az ember lelki erőinek felszabadításához, tehát a vers az ember „abszolút felszabadulásának" útja és eszköze. (Dér Sturm, 1921, VII. 121—123.)

Ügy látszik, hogy egyes művészek már akkor kezdtek ráeszmélni arra, amit lényegében csak a szürrealizmus fedezett fel: a művészet feladata, hogy a lélektan valamennyi eszközének igénybevételével segítse az ember teljes felszabadulását azon az úton, amely az „abszolút valósághoz" vezet. (Verlaine meghatározása értelmében az irodalom leír, a költészet pedig felfedez.)