Irodalmi Szemle, 1967
1967/4 - Kovács Vilmos: Két vers
Ermitázs hozsanna néked Kovács Vilmos A behemót cár egy kis ablakon Európába kilépett. Ha nem tudnám, mi végett... Ha nem tudnám, hogy hiába csábítgatja az ötezer éves múmiát Picasso háromszög mellű nője. Ha nem tudnám, hogy Katalin cárnőnek egy szélhámos miniszter s egy kanszamár volt a szeretője. Ha nem tudnám, hol lakik a Zöldmárvány Terem őre ... Ha nem tudnám, hogy Török Kálmán az emigráns, patkányt evett itt a blokád alatt, ha nem tudnám, mibe kerül az egyiptomi szarkofág, egy metróállomás, egy szabadvers, a leningrádi ügy s a többi országos kaland. Ha nem tudnám, hogy a Nyevszkijen a főtt rák a legízesebb falat... Ha nem tudnám .. . Ülök a mólón. Az este zajosan néma. Deltáján, mint bütykös ujjú tenyéren, elém tárja a várost a Néva. Ékköves gyűrűk, régi és új kéreg s kusza vonalak, mert a költő jósolni tud néha, ha halandó gondjait halni hagyja százszám, hogy nie vétkezzen. A fehér éjszaka szürke vásznán utcai lámpák sárga kalapja virul. S már csak Van Gogh napraforgóira emlékezem. Most mindenki így emlegeti József Attilát: Attila. Akik kinevették a bolondot, most tetteim igazán drága barátai, most gondolnak vele, Attilázzák naphosszat, pedig csak azoknak van joguk hozzá, akik nem ismerték, akik nem segítettek nyakára tolni ennek a szerencsétlen országnak a tehervonatát: a fiataloknak. Nekik legyen Attila. Mert ha van jövő, akkor ők azok. (Jávor Ottó: Talajvíz) Hozsanna néked. Most már hozsanna. Idvezül, ki sírodhoz gyónni jár, s talpával röggé vált szíved morzsáivá megigazítja fehér koponyádon hideg-kék glóriád. És akik tegnap még sajnáltak tőled egy jó szót, egy tál ételt, s melleden taposva emelkedtek föléd, ma már szívesen engednék oda koszorús fejednek asszonyaik ölét. Hozsanna néked ... Ne félj, csend lesz, a kórus holnapra bereked. Ma ünnepi taktusra csattognak a fekete kerekek, s a mozdony is piros szikrákat sír még, de holnap a márványrögökre hányja újra festett szirmait a hírnév. Pihenj, ember! Harcod magharcoltad, sorsod teljes. Ne bántsa álmod se hozsanna, se vers, mely sebzett szárnnyal sírod fölött verdes, hol a kereszten ördög ül: hétszínű ügyvédje az örök pernek, s égővörös nyelvvel nyalja a színejátszó márványfalra azok nevét, akik könnyen nyernek, s patájával a földbe kaparja azokét is, kiknek a vonatkerekek jutnak örökül. (Ungvár)
