Irodalmi Szemle, 1967

1967/4 - Mács József: Adósságtörlesztés (regényrészlet)

rohannak a veszedelembe, a hullámokba, hogy örökre elmerüljenek ... De talán nem Is mentek oda ... Nem mentek azok messzire ... Lumpolni mentek Rimaszombatba, vagy Losoncra ... Meglátjátok, hamarosan visszatérnek ...

Futótűzként terjedt a hír a hegyektől árnyékolt völgyben. A sógorom és a borbély •elszöktek. A kaszások szájról szájra adták a csemegét, rágja meg ki-ki tetszése szerint. Talán már a szomszéd faluba is eljutott a hír, néhány szlovák szénakaszáló és arató nyáron mindig vállal munkát a Barnabás bácsi és a Boros Géza birtokán.

Fogalmam sincs, anyámat hol érhette utói a szégyen. Az erdő alatt töltögette a krumplibokrokat, és alkonyatban, legtöbbször hazaindulás előtt, belevetette magát az erdőbe, jó kosár tinórukkal állított be, kitűnő tejfeles gombát készített belőlük. Most azonban alig széledtek szét az asszonyok, berontott a kapun, ledobta az abroszt, behajította a színbe a kapát.

— Hol a lányom? — indult kifelé az udvarból.

— Otthon — jöttem ki a szobából.

— Hát akkor megyek oda, és pofon vágom. Pofon én! Jusson eszébe, mit mondtam neki, mielőtt ezzel a gazemberrel megszökött volna.

— Sose bántsa, van elég baja — enyhítettem a haragját.

— Te csak hallgass! Az én dolgomba ne üsd bele az orrod! Pofon vágom, hogy megemlegeti. Akkor nem vertem meg, szép szóval akartam a helyes útra téríteni, nem rángattam el attól a mihasznától a bálban, nem tapostam meg a titkos találkákért. Megadom neki, amit elmulasztottam — lélegzett a felfuvalkodottságtől szaggatottan.

— Kései verés kései eső — szelídítettem. — Se ez, se az nem használ.

— Hogy ennyit Debrecenben te is megtanultál — fordította nekem a haragját, és elviharzott.

Szaladt rendet csinálni, patáliát csapni a lányához, szomszédok és a világ szeme láttára, ez is egyik módja a becsületen esett csorba kiköszörülésének. Jó ösztöne megsúgta neki, hogy most nem a vejét kell szidni, mindennek elmondani, hanem a lányát, aki összeállt egy javíthatatlan szélhámossal. Csapott is olyan lármát, hogy az Alvégen is hallhatták. Zengett az udvar.

Jól át lehetett látni, végignézhettem a drámai jelenetet, a bejelentett pofonnak is szemtanúja voltam. Anyámat kardos asszonynak ismerte mindenki és konoknak. Amit elképzelt és jónak látött, azért tűzön-vízen keresztül hadakozott. Am az élet, a nagy •ellensúlyozó, mindig közbeszólt. Nem alakultak tetszése szerint a dolgok.

Elszomorított és megrémített a sógorom szökése. Utalsónak tartottam az utolsók között. Felesége, gyereke van, és mire vetemedik. Vásárra viszi a tehenét, eladja, és a pénzt nem a családjára költi, hanem magára, a borbélyra és kalandos útjukra. Mikor a Barnabás bácsi „holtteste“ fölött kibékültem vele, és hazafelé tartva utóiért a palló előtt, melegséget, emberséget éreztem a szavaiból. Azt hittem, megváltozik, rendes ■útra tér, felhagy a kocsmázással, a rossz társasággal. Anyámmal szemben védelmére keltem. Ne vigyük sírba a haragunkat. Milyen rossz emberismerő vagyok! Aki elindult a lejtőn, azt nem lehet megállítani. Ha erős kézzel tartjuk, egy ponton megáll. Ha •elengedjük, csúszik tovább. Ilyen pont volt a borbély fogházba vonulása.

Anyám hamar megtért. Behúzódott a konyha sarkába. A tálas és a mosdó közé. S amit eddig keményen visszatartott, most kibuggyant belőle. Folyt a könnye — ez a nagy vigasztaló —, mint amikor az esőcseppek keresztül-kasul futkározzák az ablaküveget. Magát siratta, hogy ellene esküdött a világ. Legdédelgetettebb fia, aki eddig hasznavehetetlen figuraként az ablakban merengett, hétfőtől kőművesek közé áll, nem a gyerekeket boldogítja. Tanításra jogosító levelét kiviheti az árnyékszékre. A bátyám a postavezető vénkisasszonnyal rontja a becsületét. A sógorom vonatra száll, és Brünn- ben, České Budéjovicében és Pilzenben keresi a szerencséjét.

Jó, hogy össze nem roskad a teher alatt! De majd megnyugszik, kisírja magát. Másnap aztán felejti gondját, vagy szívében a tövisekkel beletörődik sorsába.

Este fagyos-némán hallgatott, szó nélkül tette az asztalra a paprikáskrumplit. Lefekvéskor sem mukkant. A bátyámnak én számoltam be a sógor cselekedetéről. Már tudott róla, a hír távirati gyorsasággal jutott el a postára. Reggel azonban anyám,