Irodalmi Szemle, 1967

1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán

állt stopperrel a kezében. Mellette a helyi csapat két hegymászója ült és kötéllel a vállukon biztosítottak valakit, aki nem látszott a Kilátóról.

— A bal szélső — mondta komoran Borűvka — azt a férfit biztosítja, aki Bartoš nyomán mássza meg a tető alatti nagy párkányt. A jobb szélső egy másik férfit biztosít, aki... Elhallgatott.

— Igen? — kérdezte a szőkeség. — Aki az én szerepemet játssza?

A hadnagy ránézett.

— Pontosan úgy — mondta, s aztán odaszólt Máleknak: — Kezdhetjük!

Málek lekiáltott valahová a mélybe:

— Készen vannak?

— Készen — hallatszott lentről két hangon.

A lány mindezt eddig nyugodtan figyelte, csak puha arcocskáján feszültek meg az izmok.

— Akkor... elkészülni, vigyázz, rajt! — vezényelt Málek, mint a köny- nyűatlétikai versenyeken, és lenyomta az indítót. A hadnagy a szőkeségre nézett.

— Az első tehát Bartoš nyomán megy... most talán már a sziklahajlat mögé került, úgyhogy magát... vagyis azt, aki a maga szerepét játssza, nem látja. De azért mi mindjárt meglátjuk.

Szünetet tartott. A szőke szépség először látszott idegesnek.

— Mit látunk meg?

— Majd meglátja — kockázatott meg a hadnagy egy szójátékot, és szeméhez emelte a fölösleges messzelátót. Nem volt az olyan messze. De azért mégsem volt fölösleges. Elfedte a hadnagy tekintetét, s így félszemmel nyugodtan figyelhette a mellette álló lányt.

A lány feszülten nézte a sziklát, de mégsem értett semmit. Vagy úgy tett, mintha nem értené. De amikor arcán megjelent a félelem, az teljesen valódinak látszott.

— De — sóhajtott, — de ...

A hadnagy leengedte a messzelátót. Anélkül is jól látta a fiatalembert, aki ügyesen és nyilván minden erőlködés nélkül mászott a déli falon az óra felé.

— Miért csinálnám? — fejezte be a lány az ijedt sóhajt.

— Azt én nem tudom — mondta a hadnagy. — Nem állítom, hogy kiismerném magam a női szempontokban — tette hozzá őszintén.

A lány visszavágott.

— Egyáltalán semmi okom se volt rá. Sem női, sem férfi szempontból!

A fiatalember, aki olyan sikeresen küzdötte le a nehézségeket, ha

egyáltalán voltak, már a nyugati falon mászott.

— Jézus Isten — mondta a lány. — Hát miért másznék arra? Akkora kockázattal! Amikór a táborban nyugodtan a teájába dobhatnék valamit.

— Lehet, hogy nem volt annyira kockázatos. Nézze csak.

A lány odanézett. A fiatal nyomozó megragadta az órát, és ügyesen, könnyedén felhúzta magát a Tű-szikla csúcsára, ahol vadászmozdulattal jelezte a csúnya tettet.

Málek lenyomta a stopper gombját, és a Kilátó felé fordult.

— Két perc tizenhét másodperc! — kiáltotta győztesen.

— Hogy ment? — kérdezte a hadnagy a fiatalembertől.

— Kitűnően! Nyugodtan meg tudnám csinálni kötél nélkül is.

— S mi van a másikkal? — kiáltott ismét a hadnagy.

Málek óvatosan a szikla szélére lépett, és letekintett a mélybe.