Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - FIGYELŐ - Josef Skvorecký: Halál a Tű-sziklán
A hadnagy ismét a gondolataiba merült. Nem volt annyira naiv, hogy ne tudta volna előre elképzelni a hegymászó lehetőségeit, aki titokban felmászik a hegymászó hármas után, valami más okból. Abból, amelyikről most beszélt: — Körülbelül meddig tartott, amíg megtette azt az utolsó szakaszt? Gondolom, a hajlattól, ahol szem elől vesztette Fikotová kisasszonyt, egészen a csúcsig, amíg meglátta a holttestet? Bartos belül ismét összeomlott. — Azt én képtelen vagyok megmondani; kiborultam. — Legalább megközelítőleg. — Igazán nem tudom. Örökkévalóságnak éreztem, de bizonyára csak pár perc volt az egész. A hadnagy hozzáhajolt, ás jelentőségteljesen ezt mondta: — De elég volt-e ez az idő arra, hogy addig át lehessen mászni a keleti falról a nyugatira? Bartos lehorgasztotta a fejét, és elsápadt. A Tűre tehát maguk hárman indultak, mert Malát úrnak ez túl megterhelő lett volna? — Az bizony — mondta Fikotová kisasszony. — Franta... szörnyű egy fatuskó. — Gyakran a táborhelyen hagyják, hogy ebédet főzzön? — Majdnem mindig. — Fikotová kisasszony felnevetett. Az egyszer biztos, hogy jobban főz, mint mászik, s bennünket hármunkat untatnak a kettesek meg a hármasok, amiket ő nagynehezen megcsinál. A hadnagy körülnézett. Fikotová kisasszony sátrában szörnyű rendetlenség honolt. Maga Fikotová kisasszony viszont gondosan rendbetette magát. Jóllehet eddig a hegymászók térdnadrágját viselte, volt ideje kifesteni magát; kimaszkírozott szeméből most hidegség sugárzott a jóságos hadnagyra. Borűvka arra gondolt, hogy bár az utóbbi időkben erős vágyakozást gerjesztettek benne az ilyen csinos lányok, különösen egy klót köpenyes, nyilván nem volna mersze, hogy szolgálaton kívül valamit kezdjen ezzel a szőkeséggel. Keserűen tudatosította magában, hogy ehhez eddig in n a t u r a nem volt bátorsága még az Alázatos Polgártársnő Esetében sem, akire nemrégen figyelt fel a fürdőben anélkül, hogy a hölgy tudott volna róla. Elszomorodott, leverten kérdezte: — A meggyilkolt szerette magát? A lány higgadtan vállat vont. — Igen. Nem látszott, hogy Patera halála megdöbbentette volna. — És Bartos úr? A lány újra vállat vont. — Tehetek én róla? Elvégre ez nem ütközik törvénybe. — Nem. Legalábbis paragrafus nincs rá — mondta keserűen a hadnagy. — És Malát úrral hogy állunk? A hűvös szépség értetlenül bámult rá fekete szemével. — Malát úr? — Ö is szerette magát? A lány felvonta a szemöldökét. — Franta? No — mondta kínosan —, ha arra gondol, hogy zaklatott-e, úgy igen. Csakhogy én ... — Maga nem szerette? — Természetes, hogy nem. — És Bartost szerette?
