Irodalmi Szemle, 1967
1967/3 - Duba Gyula: Kolera a Ló utcában (szatíra)
gel uralják a helyzetet. Az élelmet és vizet igénylő szervezet a táplálék feldolgozása után kiadja magából az értéktelenné vált hulladékokat. Mi lesz a WC-kel, polgártársak? Mi lesz a mellékhelyiségekkel, ha tartályaikból nem zuhog alá vidám csobogással a mindent leöblítő és tisztára mosó vízfolyam? 7. Bumm, csrrr... bumm, csrrr... Üvegek zuhannak az udvar sárga kockaköveire. Borosüvegek, sörösüvegek, tejesüvegek. Éjfélre jár az idő. Itt-ott fény gyűl, ablak nyílik, a sárga fényujjak átszurkálják az udvar felett a sötétséget. Földszinti egyszobás lakásában Tomkó, a vágóhídi böllér tombol. Bumm, csrrr... Tomkó tizenegykor ért haza, két műszakot dolgozott. Hazaérve mosakodni akart, de hiába nyitotta ki a csapot, nem folyt belőle víz. Felzörgette a szomszédokat, és megkérdezte, hová lett a víz? Aztán kezdte kidobálni az üvegeket az ablakon. Amikor az üvegei elfogytak, kiállt az udvar közepére, ott kiabált. — Hatszáz disznót szúrtam le ma, még a fülemből is vér csepeg. Gyere le, K. kartárs, te leszel a hatszázegyedik! Gyere le, zsivány! A lakók kihajoltak az ablakokon, és várták, hogy K. kartárs feleljen a kihívásra. Mit tesz most? Tomkó vérszomjas és bikaerős ember. Végre fény gyullad ablakában, s a rettenthetetlen éjszakai portás, akinek ma szabadnapja van, keményen visszafelesel. — Nyughass, Tomkó lakótárs! Bújj ágyba, és aludj! Ne botránkoztasd meg az embe- leket. Megszoktad a vért, nem árt az neked. Csak magadnak ne árts ezzel a meggondolatlan beszéddel. Az udvarban hangok csattannak fel, melyeknek nincs gazdájuk, forrásukat elnyeli a sötétség. — Csibész — jegyzi meg méltatlankodva egy asszony —, a mulatóban szerzett ismeretségeiben bízik a csibész... — Ki volt az? — kérdezi vészes hangon K. kartárs. Ki merte azt mondani, hogy csibész...? — Mindenki... — zajongnak a hangok —, mindenki azt mondja, hogy csibész. Protekciós. Dogmatikus. Fanatikus. Praktikus. Az udvarra újabb üvegek hullnak, tiltakoznak a lakók K. kartárs önkénye ellen, amit lám, a bikaerős Tomkó sem bír megtörni. Valaki pléhedényeket hajigái a kövekre, az egész udvar csörömpölés, káosz. S a hangzavarból kiválik Tomkó hangja. — Az ember két műszakot dolgozik, töri magát, oda se néz, csak szúr és szúr, s erre ez a köszönet. A menyasszonyomat megyek meglátogatni korán reggel, s vér csorog a fülemből. Meg sem mosakodhatok. így nem lehet szocializmust építeni... — panaszolja sebzett torokkal az egeknek. De az ablakok lassan becsukódnak, kialusznak a fények, és az emberségében megbántott böllér egyedül marad az udvaron. 8. Vasárnap virradóra a Ló utca hét alatt annyira feszültté vált a helyzet, hogy a házban lakó nemzeti bizottsági képviselő is beavatkozott. Alig pirkadt, amikor az asszonyok már az udvaron álltak, és hangosan ócsárolták K. kartársat. Erőszakos huligánnak, éjszakai örömlegénynek és tuloknak nevezték. S a hangjuk egyre erősödött. A férfiak nem mutatkoztak, csak az udvar végében lakó tűzoltó mozgolódott. Piros kendővel kötötte át a fejét, szőnyeget porolt az udvaron, és olyan igyekezettel ütötte a rongyszőnyeget, mintha a K. kartárs hátát porolná. Messze környéken visszhangzott a pufogás. Az első emeleti mérnök kihajolt az ablakon, és odaszólt az asszonyoknak: — Intelligens ember vagyok, de ilyen gálád disznó-
