Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - FIGYELŐ - Batta György: Edith Piaf: Életem
kék, aki a szélnek is parancsolni akar, s akit hóviharban ér utói a végzet. De Hej g esnek, a koldusnak is köze van a főtérhez meg a várost övező dombokhoz, ő is beletartozik Šikula világába. Végig az az érzésünk, hogy Šikula könyve azért népesül be ilyen eredeti, különc figurákkal, mert életük sokat elárul a világ titkaiból. Periférián mozgó figurák ezek, akiket a háború utáni évek pátosza eltemetett, letörölt az emlékezés faláról, akik a háború, a felkelés és a szocializálás időszakát is átélték, és még ma is élnek, de senki se vette észre őket, mert ez nem járt előnnyel, és nem volt divat. Persze, Šikula most nem azért tereli a figyelmet ezekre a figurákra, mert korábban nem volt divat, hanem mert szervesen beillenek Rozarka rajzába, kiegészítik az elesett lány világát. A kérdés mindig ugyanaz, tud-e az ember emberien viszonyulni a másikhoz? Rozarka végül intézetbe kerül, nincs más kiút, a humánumnak is van határa. Ettől függetlenül Andris cselekedete nemes, felemelő és tanulságos. Röviden még az írás stílusáról, nyelvéről valamit. Šikula az írásművészet leglényegesebb elemét sajátította el: megtanult tömören, költőkre jellemző önfegyelemmel írni. Prózája tiszta, átlátszó, mint az üveg. Az olvasó az üveget nem látja, csak az üveg mögötti dolgokat. Olvasom és fordítom a novellát, és nem érzem feleslegesnek egyetlen mondatát se. Tömör, gyorsan és lényegretörőn pergő mondatok teremtik meg a feszültséget, a balladás hangvételt és drámaiságot minden sallang, minden magyarázó szöveg nélkül. Csak annyi szerkezeti elem van a könyvben, amennyi a történethez kell! A halál, a szurokfekete kalitka, ahol minden befejeződik, amelynek rácsai mögül nincs többé visszairamodás a világba, annyira döbbenetes az élők számára, hogy hirtelen megfelelő hasonlat sincs rá. Egy ember, aki itt élt közöttünk, s aki egyszerre nincs — különleges fény által világítódik meg, mondásai egy csapásra anekdotákká, legendákká magasodnak, tetteit is egy magasabb szférába emeli valami — a tény, hogy nincs többé. Ki tudja, mi késztette a középkori uralkodót memoárírásra? Egy hírneves férfiú élete alkonyán tollat vesz kezébe, belemartja a sötét tintába, és éjszakákon át ír. A tömegek persze nem sokat nyernek vele. Sokszor a kultúra sem. De minden ilyen írásnak van egy sajátos varázsa, amely legalább egy-két voltnyi feszültséget teremt a sorok között. Ez pedig a halál. A tény, hogy az, aki írta, nincs már. Az ittmaradottakat különösképpen izgatja: mit tartott érdekesnek, jelentősnek az az ember, akinek ugyanaz az ég feszült a feje fölött, mint a kortársaknak vagy utódainak. Az atomkornak is van memoár-irodalma. Nem is királyok, uralkodók műfaja hovatovább, hanem világhírű művészeké, sportolóké, közéleti személyiségeké. A gyorsan ellobogott Gérard Philipe írásait, leveleit, sóhajait felesége szilárdította könyvvé. Eusebio könyve Portugália legsikeresebb alkotása a múlt esztendőben. A statisztika közli, hogy Jorge Amado a második helyre szorult mögötte — persze példányszámban. Csakhogy nem jelentéktelen tényező az sem, hogy minek van tömeghatása. Elolvastam Edith Piaf francia sanzonénekesnő Életem című művét, és ismét megbizonyosodtam arról: egyre érdekesebbek és egyre őszintébbek az ilyen műfajú alkotások. Irodalmi értékük, stílusuk, formájuk vitatható. De őszinteségük nem. Edith Piaf első sorai („Meghalok. És megkezdődnek a tere- ferék, a szóbeszédek. Annyit hordanak össze rólam, hogy aztán senki sem fogja tudni, milyen is voltam. Lehet, hogy azt mondják: ez nem is lényeges. Igen, lehet. Engem azonban nem hagy nyugodni ez a gondolat") is alátámasztják állításomat, de nincs talán egy hamis vagy mesterkélt szó sem a könyvben. Megtudjuk, hogyan vesztette el a lányságát. Aki elolvassa a könyvet, megérti azt a pillanatot, amikor egy vándorcirkusz vezetőjének lánya és egy tűvékony kamasz külön életet óhajt kezdeni, sőt mi több, kezd is! Annyi líra, annyi forró érzés bujkál itt a sorokban, hogy rangos műalkotásban is nehéz ilyen hőfokú érzelmeket felfedezni. És ezt elsősorban az őszinteség teEdith Piaf Mács József Életem
