Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - FIGYELŐ - Mács József: Vincent Šikula: Rozarkávial

mintha a fellazított szabadvers Tóth Elemér számára feloldozást is jelentene a líraiság követelménye alól. Bár képeiben erőteljes egyéni jegyeket fedezhetünk fel, plaszticitásuk s maga a versépítés több figyelmet, tudatosabb szerkesztést igényelnek. Képeinek egy része ugyanakkor az állandó ismétlődéssel — s a nem mindig logikus szerepkör révén — modorosnak hat, s bár elég szűk területen mozog, az ötletszerűség is kísért bennük. Csak példaként említeném, hogy a gyakran visszatérő kígyó-motívum értelme sem azonos nála. A „tarka istenek... kígyószája“ s a „fekete szájú kígyók“ tulajdonképpen a „minden rosszak kígyói" (Önbiztató, Ketten), míg a „költői kínlódásainak kígyói“ fogalom már eltolódást jelent; másutt az „egymásrautaltság gyíkjai" keltenek bennünk ellenszenvet. A jó „saskar.mú szelek", „jégszemű patakok“ mellett ugyanakkor kényszeredetten hat a „szomorúság-ütötten", a „késkemény vércsék" vagy (gerléről szólva) a „telecukrozta“, amely így nem hangutánzó szó, illetve a „konok kagylókor", hogy csak néhányat említsek. S bár a költői alkotás folyamata nem értékelhető a gondolkodás logikai sémái szerint, mégsem szabad megfeledkeznie arról, hogy a kötetleni asszociációk is egy bizonyos gondolkodásmód termékei. Ily módon a csapongó képrendszer csak az esztétikai élvezetet rontja, s esetleg a 'kifejező erő és költő iség üres járatairól árulkodhat. Ugyanakkor a kifejezés elgépiesedése, a sztereotipizálás súlyos veszélye a modern költészetnek, s akaratlanul is a másodrendűség érzetét kelti.

Tóth Elemér új kötetével — még ha a kötetbe foglalt versek színvonala erősen ingadozó is, — költészetének új állomására érkezett. Erről az új állomásról jó betekintés nyílik egy kiforrottabb, magasabb szintű költészet műhelyébe. S innen, az emberközelség titkait kereső költő eddigi tevékenységéből ítélve biztatónak láthatjuk további fejlődését, s őszintén reméljük, hogy következő kötetében nemcsak egyéniségének erőteljesebb jegyeit láthatjuk majd, hanem több lesz a frissebb, oldottabb s a modernkedés kísértését mellőző igazán lírai feszültségű versekből is. Erre a reményre mostani kötete feljogosíthat bennünket.

Fonod Zoltán

Vincent Šikula

Rozarkával

1966-ban jelent meg a novella a Smena Kiadóvállalat gondozásában. S nem maradt visszhangtalan. Szlovák irodalmi folyóiratok és napilapok sorra közölték a kritikákat, recenziókat, s ahogy az már lenni szokott, a véleményalkotók újra a modern szlovák próza kétféle irányzatáról kezdtek beszélni: az intellektuális prózáról (Joha- nides) és a lírai prózáról. Ez utóbbi irány tehetséges művelőjének tüntették fel Vincent Šikulát, főleg Rozarkával című könyve, de korábbi két elbeszélés- kötete alapján is. Utaltak Švantnerra, Figulira, a két háború közötti szlovák prózára, sőt Turgenyevéhez is hasonlíthatták volna tömör, lírai és balladaszerű stílusát, amely a Sikula-próza atmoszféráját kialakítja. Egyszóval érdekesnek, különösnek és szokatlannak tartották Šikula új művét.

Érdekességét főleg az előző, már-már szokványos témáktól való eltérésben látták. A szerző nem törekszik mindenáron arra, hogy a háborúhoz, a felkeléshez és a háború utáni szocialista átalakuláshoz kösse élményeit; szűkebb területre: saját gyermekkorára, ifjúságára, a felnőtté válás éveire irányítja minden figyelmét. Van ebben valami elgondolkoztató, hiszen az igazi írót legforróbb, leginspirálóbb élményei éppen ezekhez a személyesen megélt korszakokhoz kötik, lehetetlen őket megkerülnie, ha ezt tenné, önmagát tagadná meg, legerősebb impulzusaitól határolná el magát! S ilyen értelemben a „szűkebb“ területet máris idézőjelbe kell tennünk, különösen akkor, ha ez a szigorú területi koncentráltság elmélyült- séggel, rendkívül nagy ember- és környezetismerettel, az emberi lélek bonyolultságának, legfinomabb rezdüléseinek, rejtelmeinek a feltárásával és nem utolsó sorban realista ábrázolási móddal párosul! Nem véletlen tehát, hogy a Pen Club nemzetközi irodalmi pályázatán a zsűri a Rozarkával című novellának ítélte az első díjat (a második és a harmadik díjat magyar prózaíró kapta).