Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - FOLYÓIRATSZEMLE - Mikola Anikó: A kubai irodalom kétszáz éve

A harmincas évek végén üstökösként tör be a kubai költészetbe Nicolas Guillén, az azóta már világszerte ismert és olvasott költő. Életműve, az egyetemes spanyol költészetet magába olvasztó líra, olyan mértékben klasszikus, amennyire modern. Sajátosan egyesíti magában Lope de Vega, Carcilaso, Hernandez és Lorca költészetének elemeit. Legfőbb erénye az a hatalom, amellyel megteremtette a két elem, a klasszikus és a modern tökéletes szimbiózisát. Guillént Kuba nemzeti költőjeként tiszteli.

A második legjelentősebb költő Manuel Navarro Luna, a politikai és avantgarde költészet képviselője. Köréje csoportosul a neoromantikusok egy része, köztük Félix Pitai Rodiquez, valamint Emilio Ballagas, a néger és az úgynevezett „transzcendens“ líra két képviselője, s végül a „ľart pour ľart“, vagyis az „abszolút“ költészet tisztelői, akik: mélyen beássák magukat az esztétikai intuíciók világába.

A negyvenes évektől a forradalom győzelméig terjedő időszakra a formalizmus térhódítása jellemző. A hajdan oly virágzó kulturális élet válságba jut, s e válság egyre súlyosbodik, egészen a Batista-korszak teljes intellektuális pangásáig. De 1959. január 1-től, a dekadencia hosszú korszaka után, Kuba költészetében új fejezet nyílt.

Nagy József: Fúvószenekar (linómetszet)