Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - DISPUTA - Dallos István: Az irodalomtörténeti mérleg védelmében
kait. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az ismert tényt is elhallgassa, az ismert eredményt se rögzítse papírra. A felületesség, sematizmus, hamis felhang használata és ehhez hasonló megállapítások tehát nem helyénvalók ott, ahol a jószándék minden vitán felül áll. Ha azonban a régi nemzedék tagja — mint például Szalatnai Rezső — a kortárs magabiztosságával bírál, neki már nem szabad tévednie. Nem tagadhatja például Az Üt irodalomirányító, irodalomtápláló erejét, hi- .szen harminc évvel ezelőtt még ennek a harcos, nívós orgánumnak az ellenpólusán álló radikális nacionalista gárda, a rimaszombati Egyenes Ütőn is elismerte, hogy „remek stílusú, világos tanulmányai, Fábry Zoltán értékes írásni több szlovenszkói, köztük magyar kérdésre vetettek nagyobb világosságot". A kuiltúrcentrumtól távol élt vidéki írók pedig azt tanúsítják, hogy Az Üt gondolatformáló erővel bírt, haladó írókat nevelt a vidéki toliforgatók soraiból. Téved Szalatnai Rezső, amikor leszögezi, hogy a magyar pártok prágai és pozsonyi napilapjai nem álltak a haladó írók rendelkezésére. Hosszadalmas lenne azoknak a haladó íróknak a felsorolása, akiknek rendszeresen jelentek meg írásai ezekben a lapokban. A pozsonyi pártlapban viszont a belső munkatársak között még volt sarlósok is akadtak. Ezt Szalatnai Rezső sem felejthette el! Még inkább téved, amikor Turczel objektív megállapításával szemben ezt mondja: „Könnyen megállapítható, hogy a nyitrai Híd-antológiák harmadik kötetének nem társszerkesztöje, hanem egyedüli szerkesztője voltam". Bombatalálat érte azt a nyitrai családi házat, amelyben egykor a Híd székelt. A fénykép, amely ezt az első nyitrai bombatalálatot ábrázolja, megjelent a sajtóban. Hihető volt, hogy ott pusztult minden dokumentum, amely a Híddal kapcsolatos, s így minden állítás megcáfolhatatlan marad. Mégis, szinte csodával határos módon, előkerült egy dohos pincéből az írásbeli dokumentumok, kéziratok, levelek, újságcikkek tömege. Előkerült Szalatnai Rezsőnek a Híddal folytatott levelezése is, melyből kitűnik, hogy a kérdéses kiadványnak társszerkesztője, nem pedig egyedüli szerkesztője volt. Álljon itt néhány idézet Szalatnai sa- játkezüleg írt leveleiből, melyeik rácáfolnak állítására. 1937. április 22. „Ha csak lehet Brá- neckyt hagyjuk ki." (Nem hagytuk ki.) „A szlovák rész túl nagy lesz, pláne ha Ön még a húzásaimat is behozza." (Ez meg is történt.) „Eléggé baj, hogy Vo- zári Halas fordítása végérvényesen kimarad." (Kihagytuk.) „Kérem küldje el a maguk előszavát is." (Már nyomás alatt volt.) 1937. április 25. „Kértem és kérem újból a maguk bevezetőjét, ha későn is, de olvasni szeretném." (Nyomtatásban kapta meg.) 1937. április 28. „Rázus versét, jó, hagyjuk ki. Igaza van, ez a szlovák Talpra magyar, sőt át van írva Petőfiből, szóról-szóra majdnem. Küldök helyette újat." (Máir késő volt.) Csak nyugodtan, nem szabad beleöszülnie. Az Ön agilitására nagy szükség van és lesz.“ Ennyi talán elég is lesz az idézetekből. Turczel Lajos helyesen állapította meg tanulmányában, hogy Szalatnai Rezső ennek a kötetnek társszerkesztője volt. Szailatnai Rezső társszerkesztői közreműködését nagyrabecsülte a Híd, érdemeiből egy jottányit sem kíván harminc év elteltével lecsípni. De az igazság érdekében szükséges volt ezeket elmondani, annál is Inkább, mert cikkének egy másik szakaszában Szalatnai azt mondja: „Ez nem egyéni vagy nemzeti hiúság dolga, hanem az igazságke- reső történelmi mérlegé“. Ha mérleg, akkor mérjen pontosan.
