Irodalmi Szemle, 1967
1967/2 - MAI NÉMET ELBESZÉLŐK - Kesten, Hermann: Olaf
Hárman voltak. Régi egyenruhákban. Egyiknek papírdoboza volt, a másiknak zacskója. S a harmadiknak nem volt keze. Léfagyott — szólt, és magasba emelte a csonkot. Kabátzsebét a férfi elé fordította. Dohány és vékony papír volt benne. Cigarettát sodortak. De az asszony így szólt hozzájuk: Ne, a gyermek! Erre a négy férfi kiment az ajtó leié, és a négy cigaretta négy pontként izzott az éjszakában. Egyikük a lábán vastag pólyát viselt. Zacskójából egy fadarabot kotort elő.i Szamár — mondta —, hét hónapig faragtam. A .gyerekhez szólt, de a férfinak adta. Mi van a lábaddal? — kérdezte a férfi. Víz — mondta a szamárfaragó —, az éhezéstől. Hát a másik, a harmadik? — kérdezte a férfi, és a homályban megtapogatta a szamarat. A harmadik reszketett az egyenruhában: Ö, semmi — pusmogta —, csak az idegek. Túl sokat rettegtünk. Végül eltaposták a cigarettát, és újra bementek. Emelgették a lábukat, és nézték az alvó arcocskát. A reszketős két szem sárga savanyúcukrot szedett elő a papírdobozából. Az asszonynak — mondta. Az asszony halványkék szemét szélesre nyitotta, amikor a három sötét árny a gyermek fölé hajolt. Félt. De a gyermek nekifeszítette lábát a mellüknek, és olyan erőset kiáltott, hogy a három árny felkapta a lábát, és az ajtóhoz osont. Itt újra biccentettek, és kiléptek az éjszakába. A férfi utánuk bámult. Furcsa szentek — mondta a feleségének. Aztán betette az ajtót. Szép szentek — mormolta, és zabpeheíly után nézett. De senki sem akadt az ökle alá. A gyermek kiáltott — suttogta az asszony —, egész erőset kiáltott. Erre elmentek. Nézd, milyen eleven! — mondta büszkén. Az arc kinyitotta a száját, és kiáltott. Sír? — kérdezte a férfi. Nem, azt hiszem, nevet — válaszolt az asszony. Akár a kalács — mondta a férfi, és megszagolta a fát —, akár a kalács. Egészen édes. Hiszen ma karácsony van — mondta az asszony. Valóban, karácsony — mormolta a férfi, és a kályhából egy marék fény esett ragyogva az alvó arcocskára. Olaf az ódon város szűk utcáit rótta. A fülledt levegő, a bágyadt hőség, a szürke házak, az ismeretlen emberek — akik ezekben az elhagyott utcákban jártak-keltek előtte, mellette, mögötte — ott nyüzsögtek körülötte, és számuk nem csökkent; érezte Hermann Resten 1900. január 28-án született Nürnbergben. Egyetemi tanulmányainak bevégzése után a haladó szellemű Kiepenheuer Kiadónál lektorként működött Berlinben. 1933 márciusában a fasizmus elől külföldre menekült. Külföldi tartózkodásának fontosabb állomásai: Párizs, Brüsszel, London és Amszterdam. 1933-tól 1940-ig Amszterdamban az emigrációba kényszerült írók könyvkiadóját vezette, majd 1940-ben New Yorkba távozott. Jelenleg mint író Rómában él. Műveiben: regényeiben, elbeszéléseiben, drámáiban, esszéiben liberális szempontból bírálja a társadalmat. Előszeretettel nyúl lélektani és erkölcsi kérdésekhez, írásaiban burleszk és tragikus elemeket találunk. Több tekintélyes antológiát adott ki, amelyekben az európai irodalmat mutatta be. Megalkuvás nélkül, szenvedélyesen küzd a szabadságért, igazságért és emberiességért, az erőszak mindennemű megnyilatkozását határozottan elutasítja. Olaf Hermann Kesten
