Irodalmi Szemle, 1967

1967/2 - Monoszlóy Dezső: Felszabadulás (novella)

falak állnak, legföljebb azzal a különbséggel, hogy nem kell párosával lépegetni, vagy hármas sorokban, mint annakidején, amikor a tanár elvtárs vezényelt. „Második A, sorakozó! Harmadik A — sorakozó! Karddal tisztelegj!...“ Nem, ezt nem ő, ezt a kakastollas mondta. De az utca fölött igy is állandóan hullnak a bombák. És hiába vannak a kongresszusok, a béketárgyalások... Mintha összebeszéltek volna, — mi addig tárgyalunk, amíg el nem fogynak a régi fegyverek, mert nincs hová tenni a sok repülőt, bombát és ágyúgolyót, közben persze újabbakat is kell gyártani, kétezerben úgyis hatmillóárd ember lesz, és igazán nem lehet velük mit csinálni. Az sem sóikat segít, hogy Indiában évente tizenötmillió ember hal éhen, igaz, Afrikában is meghalnak legypáran, de ez még [mindig kevés... És ugyebár...

Dehát akkor minek rombolták le a Bastille-t? És akkor mégiscsak Vilma néni jóistenének van igaza, aki közömbösen nézi az egészet, s Lenin is hiába adott autót Gereblyés apjának. Ha Akhilleusz utolérhetné a teknősbékát, akkor ő megmondaná... Mit mondana meg? Mindjárt kiderülne az az autószerelő műhely, és az is, hogy ő Tizenhatodik Lajos fia, ujjal mutogatnának rá... Legokosabb, ha befogja a száját. Ha Akhilleusz utolérné a teknősbékát, akkor megmondaná Máriának, hogy ő nem Tizenhatodik Lajos fia, bele akar ülni az űrrakétába, s Zoli bácsival is vitába fog szállni, megmondja neki, hogy nem kell indiánnak lenni ahhoz, hogy az ember becsületes ember legyen. Akkor azt is meg tudná magyarázni, hogy neki teljesen mindegy már, hogy az apja hősi halált halt-e, ha nekik, a teknősbékáknak mindegy, neki, Akhilleusznak is mindegy. Hiszen elhihetik, hogy nem ő osztotta a parancsokat... S van abban is valami igazságtalanság, hogy Balogh valahogy már az indulás pillanatában a teknősbékák előtt szaladt, pedig ő sem osztogatott parancsokat. S neki mennyivel -később kellett elindulni... Ha Akhilleusz utolérhetné a teknősbékát, akkor Akhilleusz is egyszeriben teknősbékává változna, s', nem lenne többé Tizenlhatodik Lajos fia.

De ez így egészen zavarosan hangzik, és senki se hallgatná végig. Semmit sem lehet végigmondani senkinek. Balogh egyszerűen kicsavarná Zénón kezéből az íjat.

— Micsoda? Hogy nem repül a nyílvessző? — És kilőné, és pontosan a céltábla közepében állna meg, a kakastollas feje közepében, és a tanára is ugyanoda lőne, aztán Imre bácsi is kirohanna a panoptikumból, ő is elkezdené a céllövészetet: „Az anyátok istenit!“... Ési Zoli bácsi is odavágná a tarokklapokat: „Szar a világ, tök a tromf“, Vilma néni jóistene csendesen nézné mindezt, és senki se figyelne arra, hogy mit beszél a diák.

Az is lehet, hogy másoknak is ugyanilyen nehéz az élete, mint neki, csak mások jó arcot vágnak a tárgyaláshoz. Egyszerűen felcsapnak bírónak, és nem akarnak az elítéltek között ülni. Nem törődnek a fogalom jegyeivel, csak a tartalmával. Beöltöznek a fogalom talárába, szépen egymás mellé sorakoznak, előveszik a nagy könyvet, és olvassák ott, ahol kell. Most Imre bácsi lő, most Balogh lő, most a tanár lő, egy- kettő, egy-kettő, rímel ez az egész céllövészet. Zénón kétségbeesetten erőlködik, hogy megtartsa a levegőben a nyílvesszőt. De nem bír vele, hol erre, höl arra mered a hegye. Mária pedig ezalatt a strand homokján heverészik, és gúnyosan nézi a céllövőket.

— És maga, Kőszeghy, maga egész nap tanul, ugye?

Igen, most kellene elmagyarázni, de nem lehet, Géza előbb érkezik.

— Nem akarsz egy málnaszörpöt, Mária?

Érdekes, pedig ő is ugyanezt akarta kérdezni, de aztán azok a nyílvesszők összekeverték a fejében a mondatot. Senkinek sem lehet semmit végigmondani.

A vadgesztenyefák ágai összecsapódnak. Sűrű árnyék fedi Máriát, a strandot, az utcát. Az egész vadgesztenyefa-sor olyan már, mint egy sötét folyosó, pontosan arra a kisdiákkori raljzra hasonlít, amelyen feketére satíroztak egy téglalalpot: Ez mi? Sötét alagútban négerek harca. De érdekes, néha a sötét folyosó is látszik, színtelen lebegés veszi körül a diákot, ez meg arra a másik rajzra, helyesebben arra az üres irkalapra hasonlít. Hát ez mi? A sivatagban állt egy arab, de már elment. Itt azonban mégis inkább folyosóról van szó. Sőt, ez a folyosó kanyarog is. A folyosó végén van ^egy szoba, abban egy taláros és szemüveges öregúr várakozik. Lehet, hogy ha egyedül van, nincs is rajta a talár, de ha a diák belép, menten magára kapja.

— Hol az indexe, Kőszeghy?

A diák keresi az indexét,de nem találja. Táska sincs nála, csak a hónalja alatt szorongat három fejet, mind a három fej az övé.

A taláros öregúr kedvesen elmosolyodik.