Irodalmi Szemle, 1967
1967/1 - Egri Viktor: Örökbefogadás (elbeszélés)
nem ismerő, megközelíthetetlen, mogorva ember; velem és egy évvel idősebb kartársnőmmel, Erna kisasszonnyal alig keveredett szóba. Ernával én írtam a fuvarleveleket, az elküldésre váró áru számláit és a falusi kocs- márosokat, ecetet vásárló vegyeskereskedőket adósságukra emlékeztető német leveleket. Délutánonként az utolsó órákhan mi ketten raktuk a feketetáblás másolókönyvekbe a napi postát és a számlákat. De kettőnk dolga volt az egy-két üveg italt vásárló vevők kiszolgálása is. Tíz óra felé Ilka asszony jött le férje tízóraijával, és ebédig ott dolgozott velünk. A háztartásra nem volt gondja, mert a gyermektelen házaspár szakácsnőt is tartott: egy dra- bális morva asszonyságot, aki nagyszerű konyhájával magához láncolta Dragutint, a szerb hadifoglyot. Villogó fogú, atléta termetű pompás hím volt ez a szerb fiú — a városban szép Dragutinként emlegették —, ő gondozta a ház lovait; szobormere- ven, egyenes derékkal - ült a bakon, csillogott a lovak szőre, csörögtek a csengők, fényes volt az ő naptól barnára cserzett arca is, ha kihajtott hintáján. Hej Dragutin, Dragutin, hadbavonult férfiak keserítője, magányos asszonyok vigasztalója, rólad is írnom kellene, nálunk töltött bolond fiatalságodról és szomorú szép halálodról, mely- lyel három lelket sikerült visszarántanod az életbe! Szóljon ez az emlékezés itt rólad is, aki idegen beszédeddel, hetyke szép képeddel úgy élsz bennem, mint egy álruhát öltött mesebeli herceg, akit nem az éhség, nem a kolera pusztított el egy tetves hadifogolytáborban, hanem' a szíve ölt meg, a mindenét eltékozló, játékos szíve. Ilka asszony volt az első nő, akit dohányozni láttam. Méregerős külföldi és saját töltésű cigarettái eleinte majd megfojtottak. Lejött délután is ellenőrizni számláinkat; kimért, hűvös udvariassággal ő szerelte le az akadékoskodó, nagyobb hitelt követelő vevőket, s amint akadt néhány szabad perce, elővette rétháti dohánnyal, aranysárga purzicsánnal teli dobozait, és szaporán töltögette a szopókás cigarettahüvelyeket. Óriási gyakorlata volt, pontosan tudta, mennyi dohányt kell a szétnyitható hengerbe rakhi, és hogyan kell a fapálcikával néhány gyors mozdulattal összepréselni. Egyik töltése sem sikerült túl puhára vagy túl keményre, a kész cigaretta végéről csak néhány dohányszálat kellett lecsípni. Fél négykor Abelesz úr, a könyvelő, egy órára mindig elvonult az Otthonba, hogy ott elfogyassza uzsonnakávéját, és átfussa az aznapi bécsi lapokat. Percnyi pontosággal indult és érkezett. A legcsöndesebb óra volt ez, és ha Ernának dolga akadt a postán vagy a városban, az öregúr meg elment az ecetgyár vezetőjének, Lichner úrnak a munkáját ellenőrizni, az asszony elbeszélgetett velem. rNem volt még dolgom Ilyen bécsi divat szerint öltözködő, erős francia parfőmöket kedvelő, selymekben járó nagyvilági dámával. Ilka asszony a nyakát fekete bársony- szalaggal kötötte át, a korán meggyújtott gázlámpák fényében szikráztak gyémánt- gyűrűi, s úgy éreztem, rejtély lengi körül ailakját, a kisvárosi környezetben szokatlan, kirívó asszonyiságát. Hervatag, kreolos arcában volt valami idegenség és titokzatosság, ami ingerelt, vonzott és taszított. Abelesz úr mindig halkan köszöntötte, néha csak a fejével biccentett. Ebből az udvariatlan üdvözléséből, merev hallgatásából arra következtettem, hogy kiélezett, feszült a viszony köztük, de én ennek a szavakban ki nem fejezett bizalmatlanságnak okát nem ismertem1. Végre egy ködös decemberi délutánon az asszony kifakadt előttem: — Ö, de gyűlölöm ezt az embert! Oly hevesen tört ki, hogy szinte ütésnek éreztem. Ha oly mély az ellenszenve, ha annyira gyűlöli, miért dolgozik náluk? Hiszen egy szavába kerül, és az öregúr elbocsátja. De lehetetlenség, hogy az öregúr ne ismerné felesége ellenszenvét, és mégis megtűri Abelesz urat az irodájában. Olyan titkokat tudna a vagyonáról, melyeknek kiteregetésével árthatna? Nem volt ez meggyőző érv, az öregúrnak nincs takargat- mivalója! Rejtély volt ez, az élet sok bonyolult perének egyik izgalmas titka, mely azon az emlékezetes délutánon váratlanul magyarázatot kapott. Ilka asszony rám vetette tekintetét:
