Irodalmi Szemle, 1967

1967/10 - FIGYELŐ - Jaroslava Pašiaková: V. Nezval: Az éjszaka költeményei

figyelő

I

Vítézslav Nezval: Az éjszaka költeményei

/Magyar Helikon, Budapest 1966. Válogatta és az utószót írta Dobossy László.)

A Magyar Helikon nevű reprezentatív magyar kiadó aránylag rövid időn belül már a második Nezval-publikáciőt bocsátotta ki. Bibliofil kiadásban — bőrbe kötve — először Nezval ABC-je Jelent meg. Nemrég Az éjszaka költeményei címmel gazdag válogatást adott ki a költő verseiből.

A válogatás Nezval 18 kötetéből 85 költeményt tartalmaz, tizenkét jelentős mai magyar költő és műfordító tolmácsolásában, Hincz Gyula finomrajzú fametszeteivel.

A válogatás koncepcióját Dobossy László dolgozta ki — s ez bizony nem kis munka volt. Igyekezett a lehető leghűbb, legtartósabb és legteljesebb képet nyújtani a modern cseh költészet óriásáról — Vítézslav Nezvalról. Ha fontolóra vesszük, hogy Nezval életműve mintegy 40 verseskötetből áll, prózájáról és színpadi műveiről nem is beszélve, s terjedelmével talán csak Jaroslav Vrchlický művéhez hasonlítható, akkor megértjük, hogy a hozzáállásnak is igazán „válogatónak“ kell lennie.

Érthető — és közismert —, hogy ez a terjedelmes, változatos, izgalmasan korszerű életmű sok kísérletezést, sok előzetes vázlatot kívánt, s ezek egy része felfedezés, míg a többi kudarc, vagy torzó.

Dobossy, Nezval életének és műveinek intim ismerője, tudós érzékenységgel nyúlt a válogatáshoz, úgy, hogy nem vétett Nezval mindig és mindenhol felbukkanó élményének: a szerelemnek és az életnek káprázata ellen. Igyekezett kiemelni Nezval lírájának kétféle forrását — az áradó képzeletű álomvilágot, s ugyanakkor a morva paraszt robusztus, vitális, férfias világszemléletét is.

A kötetek és versek megválasztása éppen ebből a szempontból következetes.

Nezval a legnagyobb intim-lírai költők egyike a modern költészetben, és az is marad. Nagysága őszinteségében rejlik. Soha se szégyellte, és sohase takargatta szerelmeit, szenvedélyeit (volt belőlük elég). Nezval a cseh és az egyetemes modern költészetnek azok közé a ritka jelenségei közé tartozik, akiket egyformán gyönyörködtettek és ihlettek a szülőföld ősi, elemi, robusztus természeti szépségei, másrészt az ódon városok és szép nők kifinomult bájai. Sem életében, sem művészetében nem ismert korlátokat. Csordultig tele volt vággyal egyre újabb, egyre teljesebb élmények után. De azért arra is képes volt, hogy türelmesen, fáradhatatlanul, újra meg újra védelmezze az élet és az emberi érzések ősi és mindig új titkait.

Egyetlen tanulságos példát hozok fel erre: viszonyát Prágához, ahhoz a városhoz, amelyet minden részletében szeretni tudott. Megénekelte a népi Prágát, a vásárok Prágáját, a fényes múltú Prágát, éppúgy, mint a veszélybe került várost.

Tipikus, hogy Nezval művészérzékenységébe és látásmódjába minduntalan beleszólt festőtemperamentuma. Reneszánsz szellem volt, aki meg tudta látni és ragadni az izgató — vizuális, szóképi, irracionális — részleteket, de arra is képes volt, hogy a dolgok, a kapcsolatok és a lét egyetemes lényegét megörökítse. — „Eszménye az egyszerűség volt, amely lénye mélyén élt, s amelyre egész életében törekedett" — mondja róla barátja, Vilém Závada, a költő.

A magyar Nezval-kötet átgondolt munka eredménye. Időrendben követik egymást a szemelvények ezekből a kötetekből: Híd, Pantomim, Kis rózsákért, Sírfeliratok (a megjelenés éve 1920!), Az éjszaka költeményei, Üveg-körgallér, Menettérti jegy, Istenhozzád s kendő, A nö többesszámban, Prága az eső ujjaival, Ötvenkét keserű ballada, Száz szonett a megmentönek, A várostól öt percnyire, Abszolút sírásó, Remény