Irodalmi Szemle, 1967

1967/10 - DISPUTA - Koncsol László: Egy értelmetlen vers értelméről

blago bung bosso fataka ü üü U

Novák versét sem értjük fogalomszerűen, csak annyira, amennyire a zenét. Jelentése nyelvi fogalmakban nem ölt alakot, mégis — úgy érezzük — kifejez valamit, akár a zene, hiszen — s itt a lényeges különbség Novák és Hugo Ball verse között — a Gyözélmi induló szervezett, céltudatos kompozíció. Hogyan?

A Győzelmi induló nemzetközi vers: Novák a költeményt megfosztja közvetlen fogalmi értelmétől, és zenei elemeire redukálja. „Nyelvi“ anyagként tagolt beszédhangokat rendez fiktív szavakká (a versben 13 szót variál), nagy hangulatfestő erővel. Nemzetközi hanganyagot mozgat: a k, r, p, t, b, l, m, d, s, n mássalhangzók és az a, á, i, u, ó, 6, í magánhangzók kisebb-nagyobb minőségi eltérésekkel a legtöbb nyelvben megtalálhatók, és hangulatuk, hangfestő szerepük is többé-kevésbé azonos. Verse tehát az „érthetőség“ szempontjából a zenéhez közeledik. Éppen ez benne az izgató, ez a határ- helyzet valahol a költészet és a zene között. Ha a muzsika beszélni tanulhatna, először ezt az „onomatopoikus“ beszédet sajátítaná el. (Gondoljunk az impresszionista zeneszerzők hangeffektusaira vagy a modern jazz-zenekarok trükkjeire, s látjuk, hogy a zene is igyekszik tágítani lehetőségein — a szó, a költészet, a festészet irányában). Novák közben nem adja fel a nyelv eszközeit: átmenti például versébe az- intonációt, amolyan költői kérdést tesz fel, amelynek itt (hiszen választ is ad rá) különösen izgató a hatása, mert a vers már-már „megszólal“:

misalina blumba? misalina blumba? misalina psu psu psu

Abból, hogy versét Novák „győzelmi indulónak“ szánta, fontos kulcsot adott a rejtvény megfejtéséhez. Először: az induló zenei műfaj, ritmusa pattogó és egyszerű, hiszen a legprimitívebb mozgás, a lépés, menetelés ütemét követi, kemény és egyenletes. Nováknak sikerült végig tartania ezt a 4/4-es indulóritmust, a hosszúsági értékeket,, sőt a szünetek időértékét is. Az induló szerkezete zárt és egyszerű, egy-egy eleme, sora többször megismétlődhet. Ezt cselekszi Novák is: elemeket ismétel, bont, választ,, variál. Végül a vers „hangszerelése“: a réz- és a fafúvósokat imitáló hangsorok (balambatáda pó és misalina misalina), a cintányér (kssssss) a rezek rikkantásai (bará bari), a dobpergés (karapatitára) valóban zenei illúziót kelt, és játékos-csúfondáros utánzó szándékán túl még valami primitív hangulata is van, sőt — játsszunk tovább a verssel — a dübörgő, zakatoló, sivítoző és jajongó hangok itt-ott mintha az öldöklés hangjait is idéznék (psu, psu psu, e kssssss káá, bará bari). A sok felhasznált zenei elem közül emeljük még ki az utolsó két sorban alkalmazott stoccatót (ka-ra-pa-ti)t a sorvégi lassítást, ritardandót (tá-ráá) és a két villámgyors, lecsapott záróakkordot (blumba). Akár le is kottázhatnánk.

Vagyis aminek a versben dühös vagy értő tanúi vagyunk, nem más, mint az intellektus kicsit fintorgó, kicsit gúnyoros, kicsit csúfondáros játéka. Játékos kíváncsisága meddig mehet el a költő, meddig tágíthatja művészetének kereteit, mivel gazdagíthatja eszközeit, hol vers még a vers és hol valami más, valami több vagy éppen kevesebb, alkímia, a költészet szöveg alatti ősemeleinek keverése-elegyítése, kísérlet, hogyan csaphat át egyik művészet a másikba. Tudjuk, nincs a művészetek közt állandó és merev határ, s ezek a kísérletek is bizonyítják. (Szóltunk már a zenészekről, említsük meg a festőket is. A modern piktúra szintén igyekszik lezárni a közvetlen tárgyi valóságábrázolás kényszerét, hogy tisztán vonalakkal és színekkel fejezze ki az ember tudat- és érzéstartalmát.) S ha nagyon mélyen belegondolunk, a vers mögött a költő emberségét is megsejtjük, ha úgy tetszik, világnézetét, fenntartásait a győzelmi indulókkal szemben.

Persze, mi sem tudjuk, mi volt Novák közvetlen élménye, nem ismerem világnézetét,, de nem Is baj, mert mindig a mű a fantos. Valószínű, hogy ez az értelmezés, bármennyire teljes kíván lenni, csak egy a sok lehetséges magyarázat közül. A vers mint