Irodalmi Szemle, 1966
1966/10 - VETÉS - Mészáros László: Áramszünet
megivott egy pohár vizet, és visszament a filozófiája mellé. Nagyot sóhajtott, majd megcsikorgatta fogait, és lapozni kezdett a terjedelmes könyvben. Nemsokára megjött az asszony, de úgy belemerült a tanulásba, hogy csak akkor vette észre, amikor az bejött a szobába. Piri szó nélkül odament a szekrényhez, és keresett valamit. „Fél hat!... Ha még egy órát tanulhatok, akkor megvan a napi terv, és megnézhetem este a tévét. Gyerünk, mese nincs! Az a fő, hogy...“ Elaludt a villany. Hangosan káromkodva az ablakhoz lépett. A szemközti épülettömb sötéten bámult vissza. Kinyitotta az ablakot, és kihajolt a hideg decemberi estébe. Tökéletes sötétség uralta az utcát, csak itt-ott villant fel egy zseblámpa fénye. „Mi a fene történhetett?“ Becsukta az ablakot, és visszafelé botorkált. A nappaliban már hallotta a gyerekek ordítását. „Megijedtek a kis szamarak!“ A konyhából Piri jött ki, égő gyufával a kezében. — Ugye, mindig mondtam, hogy vegyél egy zseblámpát, de neked hiába... — Nyugalom, add ide a gyujfát! — Most mi lesz? Mi történt? — Nem' tudom. Az egész városban nem ég a villany. Menj már a gyerekekhez, nem hallod, hogy üvöltenek! — Megyek. Add vissza a gyufát! Te, a gyertyák! — Miféle gyertyák? — Amit karácsonyra vettem. Meggyújtjuk azokat! — Akkor csak rohanj, majd én megyek a gyerekekhez. Nesze a gyufa! A két gyerek torkaszakadtából bömbölt. Talán már nem is a félelemtől, hanem azért, mert senki sem méltatta őket figyelemre. — Jövök már, jövök!! Ne sírjatok, itt van apu. Hopplá, Olikám! Hát Karesz hol van? — Itt vagyooki! — Hol a csodában? Bújj elő te kis butus! Ne félj, itt van apu. Mindjárt világos lesz, iátod! Anyu már hozza a világosságot. — Jé, gyertyák, gyertyák... — ugrándozott Olga. Karcsika előbújt az ágy alól, és felmászott az apja térdére. — Vigyázz, indul a fakó! — Pont most kellett elaludni ennek a villanynak is, nem tudsz tanulni tovább. — Megfőztél már? — Félóra múlva kész a vacsora. Gyertyánál nem tudsz olvasni? — Rongáljam a szememet? — Jó, csak kérdem, mert gyertya van elég. A tévét se nézhetjük meg... — Ugyan, nemsokára lesz villany, majd meglátod! — Az egész városban sötét van. Pedig még vasalni is akartam! — Menj, készítsd a vacsorát, majd én ittmaradok a gyerekekkel. — Anyu, én szomjas vagyok! — nyafogta Olga. — Én is! — ugrott Karcsi. — Nekem is adjál vizet! — Mit mondtál? i—1 Anyu, vizet kérek — helyesbített Karcsika. — Maradjatok itt, majd én hozok — intette nyugalomra őket az apjuk, és kimentek a konyhába. — Lalikám, mit főzzek a húshoz, haluskát vagy krumplit? — Inkább krumplit, az hamarább készen van. Jó? — Ahogy parancsolod, drágám. — Te! Ne mozdulj! — Mi van? — Maradj úgy! Tudod, hogy csodálatos vagy ebben a gyertyafényben? — Jaj, te! Egészen megijesztettél... — Mutasd magad... — Menj már... Kiabálnak a gyerekek! — Megyek... Látom, már nem szeretsz... — Ugyan, te! — nevetett fel az asszony, és kibújt az ölelésből. — De most már menj, menj! — Elküldesz?
