Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Ladislav Ťažký: Az udvar bevétele (regényrészlet)
A munka majd elcsúfítja a lányod. Nézz a feleségedre, milyen volt még egypár éve. .. Mind megöregszik, még a városi is ... a városi még hamarább. A púder még nem fiatalság. Igazad van, ha nem lesz mit a tejbe aprítani, bizony hamarabb megöregszik. Nekünk már nincs miből küldeni. Nem tudom, mért ordítottam fel, először nevettem, de aztán ordítottam, nem tudom hogyan történt, hátra csavarták a karom bilincsbe vertek, a vas a lelkemet szorítja, nem hagy lélegezni, a vállam nyújtózni szeretne, berúgták a pinceajtót, a hasamon, a hátamon, a fejemen csúsztam le a pincébe, egy húsrugdosom, fejemmel az ajtót döngetem, akkora erőt érzek magamban, hogy képes szétszakítani a vasat, felszabadítani a kezem. Nevetséges vagyok, de nem nevet rajtam senki, nincs aki nevessen, csak a napsugár meg a pinceszag. Perun vagyok, a tehetetlen vasgyúró, s már nincs erőm. A sírboltban, amit saját véremmel és verejtékemmel építettem, rothadásnak indul a lelkem. Élettelen, rothadó répafejek vicsorognak rám. Kesergő répafej a sírboltban. Földtől, répától vagyok részeg. Senki se látta, hogy elestem, hogy összetörtem, nincs akit megüssek, hát ütöm sajátmagam. Sajátmagam? Vajon nem ők ütnek-e itt is? Perun sírboltja. A sírbolt ablaka az enyém. A répafejek is az enyéim. Az üveg sikolt, a fejek szétlocs- csannak a rácsokon, a répafejekből sárgás, cukros lé csorog. Perun véres arca. Senki se látja, a vér a kezemre tapad. Kéz munka nélkül, kéz szabadság nélkül... Nemrég még tudtam, mit kell tenni. Most mihez kezdjek veiük? Nem tudom. Tennünk kéne valamit, hallottátok, hogy ordított. Perun segítségért kiabált. Verik. Lehet, hogy agyon is verik. Aztán megsütik. Hahaha. Az ő udvaráról nem haza, hanem a mi udvarunkra jönnek. Ostobák vagyunk, emberek, ostobák, nem törődnek ők velünk. Perunt büntetik mihelyet- tünk is. Perun a példa, példát kell szolgáltatni. Isteni színház, csak a színészek csapnivalók. Drága ez a színház, földjeiddel, rétjeiddel, hét ökröddel, hetven cipóval, egész magtáraddal fizetsz a jegyért. Még mindig a földjeidet siratod? Mire az? Dolgozzák meg ők. Én akár ma is odaadom nekik, öreg vagyok már, nem bírok vele. Ők erőt is akarnak a földjeiddel. Nekem már nincs erőm. De erő se kell nekik, ha föld nincs. Hát akkor mi kell nekik? Azt nem mondják meg. Mert nem tudják. Többet tudnak, mint mondanak. Én csak azt mondom, hogy nem bírok a földdel. Te fiatalkorodban se bírtál. Hagyj neki békét, sose értett a gazdálkodáshoz. Nem akart dolgozni... Mondom, hogy nem bírok, higgyétek el, emberek, igazán nem bírok. Nem bírsz? Hm! De házasodni, azt akarsz, hahaha! A földjét mással dolgoztatja, a vén ravasz ... Senki se fog dolgozni helyetted. Megnősül, aztán elküldi majd a feleségét. A fiatalasszony egyedül jön a férfiak közé. Te vén kutya! Az asszony nem föld ... Föld helyett asszony... hí, az angyalát, ez ám a politika! Bolondokat beszélünk, emberek, lehet, hogy Perunt már meg is ölték, mi meg csak itt fecsegünk. Se sírni, se kiabálni nem hallom. Elő kellett volna venni az igazolványát. Perun nem párttag. Perun? De bizony párttag. Ostobaság, Perun hlinkás volt... Kommunista is volt... Ki írta be? Beírták. Kihúzták. Nem érvényes se az első, se a második. De beírták. Ki is húzták. Az nem érvényes. Mí nem érvényes? A kihúzás. Fölöslegesen szaporítjuk a szót, semmi se érvényes, a nevét kiírták a táblára is, de a papkít letépték, semmi se érvényes, se az, se ez, amit most tesznek. A búza se érvényes? Hiszen a búzát mind elviszik ... Veszekedjetek csak, perunfalviak, a veszekedés is szó, én hallgatni foglak benneteket és veszekedni fogok veletek. Ülök, hátam a falnak támasztom, a sáros répafejek pálinkát főznek, Perunfalva ítélkezik Perun felett, a parasztok végig Perunt, az emberek nem tudják, mit tegyenek, Perunfalva fél, sunyit, mint az a fekete ember, a perunfalviak beugorhat- nak az udvaromra, ha akarnak, én már nem
