Irodalmi Szemle, 1966

1966/9 - FIGYELŐ - Fukáry Valéria: A német líra

a német líra

A magyar irodalom szenvedélyesen tájékozódik a világköltészet tájain. Fordítók, válogatók, kiadók sikeres portyázásainak eredményeként az európai népek költészete valósággal ontja kincseit a magyar nyelvbe és a magyar műveltségbe. Ahogy ez a kis népű s az európai nyelvek közt magányosan álló nyelv a maga hátrányos helyzetéből erőt kovácsol, ahogy naggyá tágítja magát a befogadóképességben

— az a paradox jelenségek egyik ragyogó példája, amit, azt hiszem, méltán lehetne a minőség forradalmának nevezni. Aranyék, Ba- bitsék, egész költőnemzedékek mesteri munkálkodása képezte ki nyelvünket erre a minőségi helytállásra. Ma a magyar fordításkultúra olyan hagyományokkal, olyan finom és biztos erőkkel rendelkezik (szakmán belül újabban bűvészkedéstől, fordítói indusztrializmustól is féltik már), hogy úgy tűnik fel, világfelfedező portyáin semmi sem okozhat számára nagyobb nehézséget. (Mellesleg: ez a világátültetési tendencia a maga adekvát műfajaként az egy- egy egész nemzeti költészetet széltében-hosz- szában átfogó antológiák típusát honosította meg, és viszonylag ritkán mutat be önállóan egy-egy költői egyéniséget. Ezzel szemben pl, a cseh műfordítók gyakorlatában időszakonként más-más világirodalmi jelenség térfoglalása figyelhető mag; így létezik jelenleg a magyarul alig ismert Robinson Jeffers műveinek már csaknem teljes cseh fordítása. Van-e ennek a specializálódásnak a gyűjteményes tájékozódással szemben valamilyen sajátos indítéka vagy hatása, amit nyomon lehetne követni a cseh költészet, a cseh irodalmi műveltség árnyalataiban?)

A tág horizontú magyar érdeklődés és fordításkultúra nagy vállalkozó készségére illusztris példaként szolgálhat a német költészet tolmácsolása. Az utóbbi pár évben antológia antológiát követett. 1959-ben Keresztury Dezső válogatásában, „A német líra kincsesháza“ (hat kötet), 1963-ban, szintén Keresztury Dezső szerkesztésében, „A német költészet antológiája“, és utána, az idén a „Mai német líra“ című könyv Hajnal Gábor válogatásában. Ez utóbbi négy és félszáz oldalon javarészt az élő, 1945 utáni német költészet keresztmetszetét adja, napjainkig.

Hadd számoljunk be itt röviden a kortárs német költészetbe vezető „Mai német lírá“-ról, amelyet a szlovákiai magyar olvasók a Versbarátok Köre 6. tagilletményeként kaptak kézbe. Sajnos, nem áll módunkban, hogy e reprezentatív munka filológiai értékelésével próbálkozzunk. A magyar olvasót, aki a kortárs német lírával alaposan épp ebben a kötetben ismerkedhet meg, mindenekelőtt az fogja érdekelni, milyen találkozások várnak rá. Hajnal Gáborhoz, aki a „Mai német líra“ válogatója, szerkesztője és egyik fordítója is egy személyben, azzal a bizalommal szegődünk, hogy benne jó vezetőt kaptunk erre a nagyrészt ismeretlen útra.

Az antológia gyökerei századunk elejéig nyúlnak, s öt költőnemzedék felsorakoztatásával érnek el a mába. J. R. Becher és B. Brecht ma már halott, de közvetlenül 1945 után még alkotó generációjával kezdődik és a 30 év körüli kelet- és nyugatnémet költők sorával zárul a kötet. Egy borzalmas történelmi korszak előzményei és egészen friss következményei közt született lírát mutat be. Az antológia 72 költőjének minden korosztályában igen sok a volt katona és hadifogoly (az 1928-ban született G. B. Fuchsot 14 évesen hívták be kisegítő katonai szolgálatra, s 17 éves, amikor már hadifogságot jártán kerül haza), és több költő volt emigráns. Útjelző köveknek megfelelő verssorok: „Leginkább s túl sokáig vetettek be / a világtörténelembe.“ (E. Kästner.)

— „Vén varjak keltek ki Némethon hamujából“ (Ch. Meckel). — „Nagyapám / nyugati front füvén halott; / apám / keleti front füvén halott / én milyen fűbe harapok? (V. von Törne). — „Cinkosságban s tenyészetben, hogy senki / ne zavarja köreinket, vándor, ha Németországba / jössz, mondd el: láttad, ügy győztek le / minket, mint azt a haszon kívánta.“ (P. Rühmkorf.) — „Harmincadik évemet meghaladtam, / s nem ismerem hazám. / Németországon határfejsze csattan. / Hajh ország, mely széttörsz az emberek / akaratán ... / és minden híd pillértelen mered.“ (R. Kunze.)

A történelmi szorongások, a német örökség és a jelen tükrözése mellett — a tematikát tekintve — a természetlírát, s utána a szerelmi költészetet érezzük a költészet hatalmas és első számú erejének. Igen ám, de ez csak elég nagy leegyszerűsítéssel mondható így, mert mindeme mondanivalók tengelyét tulajdonképpen egy főtéma alkotja, melyet (talán szintén némi egyszerűsítéssel) így nevezhetnénk: a személy és személyiség titka, vizsgálata. Ebből