Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - FIGYELŐ - Fábry Zoltán: Balázs Béláról Egy regénymodell emlékezései
külön cikket kellene írnom. Egyáltalában nagy öröm volt AZ ÜT körül csoportosult fiatal elvtársak munkáját is látni... Amennyivel munkátokhoz hozzájárulhatok — egész szívvel, mindig ... Elvégre, még magyar író is volnék...“ Elvégre... De magyar földön erről nem volt szabad tudni, beszélni és írni („Magyar hajóból a magyar urak Hazátlannak ím engem kivetettek. Zengő delfinek, édes szavaim, Talajjá sűrűit, dús magyar szavak. Rajtatok állok magyar televényen“)... A Bartók-művek színlapjára neve csak 1945 után kerülhetett vissza. Közben a „Balázs Béla és akiknek nem kelľ'-refrén minden változatban érvényes maradt. Magyarországon kriminális esetként kezelték, Csehszlovákiában nem kívánatos idegenként, a wei- mari Németországban viták szubjektuma és objektuma lett, míg aztán Hitler határon tűlra nem riasztotta ... Kissé előreszaladtunk az időben. De a fájdalmas és dacos „elvégre" sugallón kényszerítette ki ezt a közbevetést. Vissza tehát a csehszlovákiai tényezőkhöz, azokhoz, akiknek nem kellett Balázs Béla, és azokhoz, kik mindenek ellenére is egy nagy ajándékot kaptak tőle. A pozsonyi előadás elmaradt, de lényege, értelme megőrződött egy kis brosúrában, melynek címe: Intellektüel aggályoskodás (Megjelent A Sarló kis könyvtára első és egyetlen számaként 1932-ben.) Jelentőségét, kiadatása körülményeit Balogh Edgár foglalta össze tömören az Előszóban: „Különös ok késztet bennünket arra, hogy Balázs Bélának ezzel a tanulmányával indítsuk meg a Sarló kis könyvsorozatát. Balázs Béla tanulmánya az intellektüeiek aggályairól Pozsonyban született. A Berlinből érkező világhírű kultűrteoretikus 1931 tavaszán előadásra készült Pozsonyban, ezt azonban a rendőrség betiltotta. Az előadás helyett a baloldali magyar diákok vitagyűlésén vett részt Balázs Béla. Soha nem felejtjük el: a betiltás után három estén át ott szorongtunk Balázs Béla körül a Sarló szűk előadótermében éjfél utánig, s részesei lettünk annak a folyamatnak, hogyan egyenlítődik ki a marxista teoretikus és a hallgatóság, hogyan jön létre ez a tanulmány, amely több már, mint a teoretikus kifejeződése, mert konkrét tömegszükségletre reagál. Súlyos gátlásainktól szabadított meg bennünket Balázs Béla. Az öntu- datraébredés nagyszerű óráit éltük át körülötte: bármikor belevághattunk a szavaiba, kérdéseket tehettünk, magyarázatot követeltünk, vitába szálltunk. S ezeken a meghitt estéken jutott el a Sarló fiatal gárdája fenntartások nélkül a proletariátus frontjára, hogy egy hónapra rá a nemeskossuti sortűz vérrel is megkeresztelje a frigyet a diákok és munkások között. Aggályainkat oszlatta szét Balázs Béla, s itt van már az ideje, hogy ez a nagyszerű agitációs írás, amely praktikus marxista útmutatásnak született, megkezdje öntudatosító körútját a gazdasági kizsákmányolás és a nemzetiségi elnyomás következtében válságba jutott kisebbségi magyar intelligencia soraiban.“ Balázs Bélát ezidőben mint a filmesztétika úttörőjét tartották számon világszerte. A „Dér scihtbare Mensch" (A látható ember) volt az első lényeges rögzítés. Eredő, mely egyben summa is. Hitler jöttével berlini helyzete illuzórikussá vált. Az emigránsnak emigrálnia kellett tovább és messzebb. így került a Szovjetunióba. Otthoni működése és hatása közismert. Ez időből személyes természetű dokumentumom csak egy van: egy levél, de itt bukkan fel először csírájában a „stószi remete", mint korszimp- tóma, típus és regénylehetőség. Hogy ez valójában mit jelent, mi a fedezete és realitása, azt egy kölcsönvett segédvonallal tudnám a legjobban érzékeltetni: egy túl erősre beállított, szinte vakító reflektorsugárral. Barta Lajost kell idéznem, aki Tetőpontokon című írásában a KOR- PARANCSot Bölöni Györgynek Párizsban majnem egyidőben megjelent AZ IGAZI ADY-jával közös szimptómaként üdvözölte: „Mint valami történelmi esemény reszket végig a magyar idegeken két könyv. Egymás mellé teszem, vonatkozásba hozom, egymáshoz kapcsolom, közös tüneményt állapítok meg ebben a két könyvben. Nem mesterkedéssel teszem ezt, nem szótechnikával, de azzal, hogy a fölszínre szakítom azt a lényegüket, mely bennük rejlik, mely adva van azzal, hogy mit hordoznak magukban, milyen összebogozottságokat áldoznak a magyar világ zürösségében... Fábryban... a legeslegvégső princípiumok kimé-* letlensége dolgozik, ami nem más, mint a szellemiség irodalmi tüneményeit minden
