Irodalmi Szemle, 1966

1966/1 - FIGYELŐ - Julian Kawalec: Kettéhasadt élet

tak a szóval, mert Katarzyna és Wojtek úgyis tudták, hogyan folyt le a látogatás — hallgatásuk árulta el ezt. Pontosabban úgy mondhatnánk, hogy a konyha csendjét csak Józef és Jadwiga léptei törték meg, távozáskor és hazatérésük idején; mi sem zavarta meg ezt a csendet, senki sem szólt, csak lépteik zaja hallatszott, Katarzyna és Wojtek mégis élénken elképzelhették, mi történt a látogatáson, mert Józef és Jadwiga hallgattak, miként a sír. S ebből a hallgatásból megértették, hogy sem Jadwiga domborodó hasa, sem Józef levert, csüggeteg arca, amelyen láthatta a világ az egész Trepa-nemzetség szégyenbe jutását, nem lágyították meg Kotuláék szívét. Amikor azok hárman, az öreg Kotula, felesége meg a fia, akiket megszállott a két hold utáni vágy, az apát és lányát olyannak látták, amilyennek náluk mutatkoztak, bizonyára még erősebben érezték a föld illatát, azét a darab földét a domboldalon, a félholdas parcelláét a nagy laposban, és a másik félholdasét a kiserdő táján; amikor ezek hárman meglátták a letört Józefet és terhes lányát, bizonyára erősebb lett reményük, hogy a Trepa-birtok összefonódik a Ko- tula-gazdasággal; s minden bizonnyal alig tudták visszatartani nevetésüket, amikor meglátták az apát és leányát, akik felhozták a terhességet és a szégyent, tehát olyan érveket, amely éppen hármuk, a Kotula család malmára hajtotta a vizet. Azok a konyhában megértették, hogy az öreg Kotula és felesége még nagyobb önbizalommal és kitartással ragaszkodnak a két holdhoz, és ragaszkodtak is bizonyára, hiszen Józef és Jadwiga hallgattak, amikor azon az estén Kotuláéktól jövet hazaérkeztek. Kitartásukkal bizonyára elgyötörték Józefet és Jadwigát; ám a valóságban nem volt már kínzó és szenvedő, mert mindkét családot kimerítette a két holdért folytatott küzdelem.

Az az este, amelyen Józef és Jadwiga hazatértek Kotuláéktól, a Trepa család házának talán legcsendesebb estje volt. Mindenki hallgatott. A doromboló cica kényelmesen elnyújtózott a pitvar küszöbén, néhány nemzedék által kitaposott mélyedésben, s villogó szemeivel bölcs tekintettel nézte ezeket a furcsa, hallgató embereket; később merően fúrja szemét a sötétbe, fülel, és várakozik, míg a madarak elalszanak. Kis idő múltán kisurran a kertbe, a körtefa ágán leselkedik, míg a madarak és emberek mély álomba merülnek. Ha már bizonyosságot szerzett arról, hogy minden alszik, felborzolja szőrét, megrázza magát, megáll a talpán, elnyújtózik az ágon, és nesztelenül felfelé kúszik; meglapul, hasával az ághoz simul, rövid nyelvecskéjével nyalogatja magát, farkát csóválja, majd hirtelen ugrik. Az ág végén alvó madarat előbb karmaival

ragadja meg és emeli szájához, majd fogaival belekap, hogy elfojtsa sikolyát. Amikor reggel az emberek felébrednek, senki sem veszi észre, hogy a macska madarat lopott.

Józef reggel kijelentette, hogy Kotuláékat látni sem akarja, Jadwiga pedig hangosan kiáltozta, hogy meg kell kapnia azt a két holdat; Katarzyna felemelte fejét a puttonyból, és hosszan nézte leányát; Wojtek és Sztaszek a kancával indultak a szántóföldre.

6.

Közvetlenül a Wojciech első bűntette előtti időszak aránylag nyugodt volt, és a Trepa család továbbra is gondosan gazdálkodott, nem zavartatták magukat semmivel sem. Azt mondhatjuk, hogy a család babonás hittel bízta sorsát a jótékony időre, az egymást követő pillanatoknak élt, s végül is a kétségbeesésnek és reménytelenségnek azt a formáját választotta, amely nem teszi nevetségessé az embert. A bíróság azonban telhetetlenül követelte a tényeket, ki akarta tölteni az üres időszakot, erőnek erejével ki akarta tölteni eseményekkel, azért minduntalan ismétlődtek a bíró szavai: — Vádlott, próbáljon visszaemlékezni! — vagy: — Tanú, jól emlékezzen vissza! — S egyre-másra felhangzottak a vádlott és a tanúk kezdetben zavart, később határozott feleletei is, egészen röviden: — Nem emlékszem. — Az eredménytelen erőfeszítés végül is elfárasztotta a bírót. S mivel az államügyész- nek — vagyis nekem — sem volt kérdésem, rátért magára a bűntényre, és hangsúlyozottan, sőt szerintem talán egy kicsit teatrálisan említette a gyilkosság időpontját, majd azután mintha lemondott volna erről a hangsúlyról és mutatós pózáról, szelíden, sőt szinte behí- zelgően szólította fel a vádlottat, hogy tegye meg vallomását.

Wojciech Trepának, Józef és Katarzyna fiának hosszan tartó vallomása után, amely voltaképpen beszélgetés volt a vádlott, a bíró és a vád képviselője, vagyis közöttem, nemegyszer felötlött bennem, vajon gondolt-e előbb a vádlott gyilkosságra, vagy erre pillanatnyi felháborodása késztette, ami elméjét megfosztotta ítélőképességétől. Mindig olyan következtetésre jutottam, hogy az első gyilkosság nem történt előre megfontolt szándékkal. Ilyen szándéka akkor sem lehetett, amikor a vádlott, Wojciech Trepa a vásárról visszatérőben, ahol láncot vett, a folyóparton meglátta Karol Ko- tulát, a szőke legényt a partra vontatott dereglye mellett.

A révész akkor nem volt a parton, ezért Wojciech és a szőke legény beszálltak a dereglyébe, hogy átjussanak a túlsó partra, hiszen