Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Petrőci Bálint: Mágneses rácsok (elbeszélés)
Hátha holnap, holnapután megfejtem a titkot, és tudni fogom, mit kell cselekednem... Látod, Anyukám, milyen gyerek vagyok most is! őszülő halántékkal üldözöm a vágyaimat, álmaimat. De már nem tarthat sokáig a mai gyötrődés. Nemsokára megkezdődik az ajtócsapkodás, s a folyosóról beszűrődik hozzám a vidám köszönés: Jó reggelt... S lefutok a fürdőbe. A fürdőmester már tudja, mit kell ilyenkor csinálnia. Bevezet a fülkébe, és csupasz testemre ráborítja a jéghideg vizes lepedőt, és körém tekeri a meleg gyapjútakarót. Úgy fekszem majd, mint a múmia... A jéghideg lepedő felébreszt az ébrenalvás- ból, és percek múlva, amikor megszokom a hideget, vagy a jéghideg lepedő átforrósodik testem melegétől, mélyen elalszom. Amikor felébredek, nem is kell a tükörbe néznem, hogy tudjam, újra az vagyok, aki voltam, búskomor ember, aki után szánakozva néznek az egészségesek... S egész nap bíztatom magam, légy türelmes, bírd ki azt a néhány órát, nemsokára véget ér a nappal, és tiéd az éjszaka, amikor újra egyedül lehetsz, s azt csinálhatod, amit akarsz... Még az életedet is eldobhatod. Csak éjszaka érdemes ilyet cselekedni, amikor egy árva lélek sincs a közeledben, s nincs melletted a feleséged, aki nyugtalan álmából felébredne és hívná a mentőket, hogy megmentsen a maga számára... Csak már reggel lenne! A fürdőmester már rámboríthatná a jéghideg vizes lepedőt! Csak ezt kívánom, Anyukám...! Ha azt akarod, hogy nyugodtan éljek melletted, tarts állandóan tartalékban egy jéghideg vizes lepedőt... Jó találmány az... Nem! Ilyen tanácsot nem adhatok! A józa- nítás titkát nem árulhatom el. Gyerekkori álmom még valóra válhat, jéghideg lepedőkkel nem vethetek eléje gátat! Nem küldöm el levelem, elrejtem előled, hogy majd ha egyszer a fiam feltenné a kérdést, miért ne lehetne olyan az élete, mint amilyennek elképzeli, átnyújthassam neki, mert tehetetlenségemben csak apám válaszát tudnám idézni: Nem tudom, hogy mit mondjak, buta ember vagyok én már ... S a fiamnak! elárulom azt is, milyen is volt igazában az apja. Ezért írom ide azt a néhány sort, amit majd reggel vetek egy képeslapra, hogy e levél helyett vigye el a postás neked... Drága Anyukám, édes Fiam! Hála az égnek, három nap múlva végre hazautazhatom, s újra közt etek lehetek! Az esti gyorssal érkezem, várjatok az állomáson! Forrón ölel, csókol Benneteket Apátok^ Kettős élet Kedvesem! így hívogatlak, ezzel a szóval idézlek magam elé... Messze vagy tőlem, és mégis látlak, a közelemben vagy, itt állsz mellettem, mozdulatlanul, mint egy szobor, s figyelem a fény játékát, az árny mozgását testeden... Mielőtt útnak indultunk volna, arra kértelek, állj az ablak elé, hogy percekig nézhesselek, az emlékezetembe véshessem fiatal tested minden porcikáját... Mozdulatlanul álltái az ablakon beözönlő napfényben, válladra omló hajad aranylott, mint az érett búzakalász, tekinteted rajtam csüngött, s úgy éreztem, nevetsz gyermekes kíváncsiságomon. Pedig nem is mosolyogtál, de az ajkadon ott lappangott a mosoly. Nem is sejted, milyen gazdaggá tettél, mi mindennel ajándékoztál meg?! Mit jelent az a három nap az életemben?! El tudod képzelni, mit érezhet az életfogytiglani börtönre ítélt fogoly, amikor egy váratlan pillanatban kitárják előtte a fegyház kapuját, s azt hallja, menj, ahová akarsz, csinálj, amit akarsz, szabad vagy! Ez az érzés uralkodott el rajtam, amikor a társaságodtól elbúcsúzva visszajöttél a kis kávéházba. A szemed vakított, mint a Nap. Pillantásod kiemelt a bűvös körből, melyben születésem óta éltem, eloszlatta a fehér ködöt, elűzte a kételyt és félelmet, bilincset, béklyót tört, hogy szabadon, tiszta érzéssel léphessek melléd... Nem kérdeztük, kik vagyunk, honnan jöttünk .. . Az ujjainkon a karikagyűrű elárulta, kik vagyunk, honnan, s miért jöttünk, és hová mehetünk ... Két élet... Én nyugodt, békés élet után vágyódtam mindig, mert majd elvesztem az élet háborgásában. A nyugodt életben kerestem azt a szépet és jót, ami hiányzott az életemből. Akkor nem gondoltam arra, hogy az álló víznek nincs sodrása, a meder alján gyülemlő iszapot nem moshatja az ár. Csak évek múlva kezdtem érezni, hogy a dagadó iszap kiszoríthatja a vizet. Elfogott a félelem. De sorsom alakulását idegen kezek kormányozták. Ahogy nekik tetszett... Minek részletezzem, ismered a történetem... A háborgó vihar kellős közepébe csöppentem, s a hajótöröttek kis szigetére vágyódtam, kívánkoztam. Megnősültem, olyan lányt vettem el feleségül, akiben anyám lelkületét éreztem.
