Irodalmi Szemle, 1966
1966/9 - Duba Gyula: A romantika jó utitárs
Duba Gyula A múltkoriban otthon járva, a padláson találtam egy ceruzajegyzetekkel teli vastag, barnafedelű noteszt. A benne levő jegyzetek vadállatok és madarak ügyes-bajos dolgaival foglalkoztak: „Március 16. Ma hallottam énekelni az első pacsirtát...“ „Apr. 20. A szőlőben ma láttam az első sárgarigót és egy kakukkot hallottam...“ „Június 5. Amikor kaszálni mentünk a Hosszú-dűlőbe, egy menyétkét láttunk, kis nyulat űzött...“ „Nov. 10. A héják és karvalyok már behúzódtak a szérűkbe a verebek után. A verebek sötétedés előtt az ágrakáson ülnek és csiripelnek. A karvaly villámként vág közéjük, vadászata rendszerint eredményes...“ Tizenhat éves lehettem, amikor ezeket a jegyzeteket írtam. Magán természettudósi minőségben felmásztam tavasszal a kocsiszín tetejére, benyúltam a cserepek alá a verébfészkek után, és napról napra felírtam, hogy hány tojás, csupasz vagy tollasodó fióka van bennük. A verébfészkeket megszámoztam, mint egy valóságos tudományos kutatásnál a kísérleti állatok ketreceit. Akkor forró kíváncsiság és tudásszomj élt bennem a természet törvényszerűségei, az állat- és madárvilág titkai iránt. Ha azokra az időkre gondolok, ormótlan katonabakancsos, térden alul toldott nadrág os, siltes sapkás kamasznak látom magm. Amikor a nagy tavaszi offenzíva messze vitte falunktól a frontot, egyetlen tehenünk maradt. A ház és bútor is megmaradt. Kevés gabona, krumpli is akadt. És maradt még tucatszám hátrahagyott katona- fegyver, lőszer, gránát és robbanóanyag. Nyúl is maradt a mezőkön, az erdőben őz, a vizekben halak. S a fiatalokban ez a kettősség — ami maradt és ami nem maradt — bomlasztani kezdte a parasztvilágot. A földeken megindult a munka, a falu minden erejét megfeszítve igyekezett regenerálni elpusztított önmagát. De a fiatalok előtt a föld és állat értéke zuhanva szállt alá. Ha a gazdaember egyetlen éjszaka elveszítheti mind a négy lovát, akkor az ember ilyen dolgokhoz ne ragaszkodjon kizárólagosan. S ha a parasztember évekig nem tudja felszántani és bevetni a földjét, és kénytelen nézni rajta a burjánzó gazt és gyomot, akkor az ő lelkében is elpattan valami. S ez a sok-sok láncreakciószerű pattanás alapjaiban rázta meg a falut. Kezdett közömbössé válni a föld iránt. S a közömbösséget csak növelik a kor politikai támadásai a falu ellen, a deportálás, a reszlovakizálás, a kitelepítés. A paraszti életforma ősi teremtő erejét igazolja, hogy mindezek ellenére a gazdaságok, az állatállomány lassan helyreállt, a felszántatlan parcellák száma évről évre fogyott, már csak a külső határ maradt gyomot termő, vad ugar. Ilyen világban éltem a felcseperedő kamasz életét, és ilyenben élték még rajtam kívül sok ezren, végig Dél-Szlovákia magyar falvaiban. Kapáltam, kaszáltam, cséplés- nél a kévét hánytam a dobra, és néha, bársonyos illatú tavaszi hajnalokon és színes őszeleji alkonyatokban nyúlra vadásztam golyós puskával, őzre lestem az erdőszélen, vagy gránáttal halásztam a patakokban. Elégedett legény lehettem volna, mindenem “ R()m€.„tÍ,€. ^TV J\W utitars
