Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - FIGYELŐ - Václav Havel: Értesítés (Játék 12 képben) (Részletek)

fordítást engedélyezheti a személyi- és nyilvántartási iratok nélkül is. Harmad­szor: Masátnak a fordításhoz nem kell en­gedélyt kérnie Kunétól. Világos? Hogy ilyen intézkedéseket tehetünk, ez utunk helyességének újabb beszédes bizonyítéka! (Balázs Masátnak nyújtja a levelet.) Most pedig fordítsd le nekem ezt! MASÁT (olvas): Tiltakozás. Mi, a számvevőség alulírott dolgozói, határozottan tiltako­zunk irodánk pincébe helyezése ellen, s közöljük Önnel, hogy ilyen körülmények között tovább nem dolgozhatunk — BALÁZS félbeszakítja): Elég! Folytathatják a munkát — (Balázs a hátsó ajtón át távo­zik. Masát, Kunc és Ilona egy pillanatig csendben vannak, aztán nyílik a hátsó aj­tó, s megjelenik Kubs. Int, hogy menje­nek utána. A hátsó ajtón át valamennyien gyorsan távoznak. Szünet. A hátsó ajtón át Gross és Gyurka lép be. Gyurka a hom­lokát ráncolja, mérgesen belerúg a fogas­ba, aztán az asztalba, kiköp, letérdel, és bemászik a rejtett megfigyelölyukba. Ami­kor már bent van, ingerülten kidobja a tűzoltókészüléket. Gross felveszi és a hát­só ajtó felé tart vele, ahol viszont ebben a pillanatban belép Mária, kezében citrom­mal telt háló. Amikor észreveszi Grosst, meglepetten megáll.) MÁRIA: Tudja, mi volna eíbből, ha most magát valaki itt meglátná? GROSS: Én már nem vagyok megfigyelő — MÁRIA: Hogyhogy? GROSS: Balázs megint igazgatóhelyettest csi­nált belőlem. MÁRIA: Gratulálok! GROSS: Ugyan, kérem — mihez? Nekem jobb volna, ha továbbra is megfigyelő lehetnék. MÁRIA: Értem — nem igen várnak önre kel­lemes feladatok. GROSS: Ne beszéljünk róla. Érezze itt jól ma­gát — és egyszer majd jöjjön, látogasson meg! (Gross lassan ismét a hátsó ajtó felé tart.) MÁRIA: Helyettes kartárs — GROSS (megáll): Tessék! — MÁRIA: Le van már fordítva — az a tegnapi levél? GROSS: Az az értesítés? Nincs. És az érvény­ben levő rendeletek szerint nem is for­díthatja le senki. De talán jobb is így — MÁRIA: Ügy gondolja, valami kellemetlen ügy? GROSS: Megtanultam, hogy mindig a legrosz- szabbat kell várni — MÁRIA: A leltározásnál jöttek rá valamire? GROSS: Nem. Igaz, hogy a pecsétnyomó pont nálam volt, ez igaz, de csak azért, mert a munkám i^gy kívánta, és nem a gyerekek miatt, ahogy azt a szememre hányják. Ot- tóka talán mindössze kétszer játszott vele! MÁRIA: Ha tiszta a lelkiismerete, nincs mitől félnie. Az ártatlansága kiderül, de meg kell érte küzdenie! Én hiszem, hogy ha nem hátrálunk meg. az igazság előbb-utóbb felszínre kerül! (Gross Máriához lép, szo­morúan rámosolyog, és megsimogatja az arcát.) GROSS: Kedves gyermekem, mit tud maga a világról! S mégis: maradjon meg mindig ilyennek! Tudja, az életben az embernek erősnek kell lennie! Én, sajnos, sohase vol­tam nagyon erős, én inkább olyan intel­lektuális típus vagyok, határozatlan, min­dig tele kételyekkel és elnézéssel, inkább álmodozó, mintsem a tettek embere — és ez mindig a vesztem. (Szünet) De ha úgy vesszük, látom, hogy az életben sok min­dent magam rontottam el. Általában ha­mar megijedtem a fenyegetésektől, gyor­san engedtem, s nagyon megbíztam az emberekben. (Szünet.) Ha majd egyszer hatással lehetek még a dolgokra, meg­próbálok mindent másképp csinálni. Keve­sebb nagylelkű sző, de annál több józan tett: tárgyilagosság, hideg fej, tántorít­hatatlan büszkeség, szigor és kritikai mér­ték — elsősorban saját magammal szem­ben —, ezek a tulajdonságok mindig is hiányoztak belőlem. (Szünet.) Ezt talán részben az okozta, hogy egy furcsa, elve­szett nemzedékhez tartozom — elapróz­tuk magunkat, életünk legszebb éveit olyan apró-cseprő, semmi kis dolgoknak szen­teltük, amik azt nem érdemelték meg, és olyan sokáig beszéltünk a mi nagy külde­tésünkről, hogy a végén elfeledtünk való­ban nagyot cselekedni. Nos, egyszerűen melléfogtunk! De én hiszem — legalább, ami engem illet, hogy sikerül majd mind­ezt józanul és minden hisztérikus önsaj- nálgatás nélkül beismernem1, hogy képes leszek ezekből a megrázkódtatásokból is feleszmélni, a történtek végére pontot ten­ni, és mindent egészen elölről és egészen másként kezdeni! MÁRIA meghatottan): Itt van az értesítése? GROSS: Csak nem akarja — MÁRIA: Felnőtt ember vagyok, tudom, mit csinálok. Adja ide! (Gross előveszi az ér­tesítést, odanyújtja Máriának, aki izgatot­tan olvassa): Tisztelt igazgató kartárs! Az üzemrészlegében végzett utolsó leltár során bebizonyosodott, hogy a bankszámla- pecsétnyomó illetéktelen célokra való rendszeres eltulajdonításának gyanúja az ön esetében teljesen alaptalan. Ezzel szent­ben szükséges kiemelni a tény pozitív eredményeit, amelyek világosan bizonyít­ják, hogy a gondjaira bízott hivatalt lel­kiismeretesen és felelősségteljesen vezeti, és teljes bizalmat érdemel. Ezt bizonyítja a ptidépé kérdésében kezdettől fogva kép­viselt teljesen nyílt álláspontja is. A mi nézetünk azt a kezdeményezést illetően mindig is teljesen elutasító volt, mert mé­lyen káros kísérletnek, a hivatali érintke­zés zavaros, nem reális és nem humanista alapokra való helyezésének tartjuk. Azt javasoljuk, hogy a lehető leghatározottab­ban és leggyorsabban akadályozzon meg

Next

/
Thumbnails
Contents