Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - FIGYELŐ - Deme László: Az újságnyelv hármas problémája

radva: akik bölcsődékben és óvodákban a gyermekek testi gondozásával foglalkoznak, azok sem nevelőnők, hanem gondozónők. (Nevelőríő a gazdag családoknál volt régen.)

Mindezek tulajdonképpen fordítások; csakhogy nem a legszerencsésebbek. Az ilyen fogalmakat nem magyar szavakkal kell visszaadni, hanem magyarul; mert enélkül terminológiai zűrzavar áll be, s lassan nem értjük egymást. Ahogy a mezőgazdaságban a jutalom, juttatás, prémium, jövedelem, javadalom táján kellene körülnézni egyszer; mert a jelenlegi használatban más e szavaknak helyi jelentése, mint amit nyelvileg mondanának.

Amiképpen magyar szavakkal, de nem magyarul hangzanak az ilyenek is: „öreg (sokszor rongyos) melegítőben“ járnak otthon: a starý a legkisebb kéziszótár szerint is „öreg, ó, ódon, régi“, s itt a legutóbbi felelne meg, mert az öreg életkort jelöl, nem elhasználtsági fokot. (S itt tulajdonképpen a legstílusosabb ez volna: „ócska mackóban jár“, mert még a régi meg az ócska is más; s a „tyepláki“-nak csak sportvonatkozásban melegítő meg tréningruha a neve; mint házi- és gyermekruhát leginkább macfcó-nak mondják.) — „Kitárcsázom a számot“: a magyar köznyelvben tárcsázom, s legföljebb letárcsázom. — „Egy lábbal már a döntőben van a Szovjetunió“; magyar szemlélettel: fél lábbal, mert az ép embernek lába van (ha kettő van), nem lábai; s féllábú a nyomorék ember, nem egylábú. (Ezért a félvak ember félszemü; csak a legendabeli kyklopsz egyszerű, mivel annak sohasem volt másik!) — Alighanem fordítás a gyermeklap indiánrovatában is ez a főnév: sápadtarcok (ti. a fehér emberek); a magyarban gyerekkoromtól sápadtarcúak-ról beszélnek. (Amint a százlábú se lehetne százláb.)

Mindezt a sajtó alighanem csak átveszi a bizonytalanabb nyelvérzékű, kisebb nyelvi tudatú beszélőtől, aki önkéntelenül is fordít. Ez sem épp a legnevelőbb szándékú álláspont. — Még kevésbé az, amelynek során a publicista nemcsak konkrétumokban, hanem módszerben is utánozza az egyszerű beszélőt: ha maga „produkál“ olyat, amit pedig nem „kitalálni“, hanem „megtalálni“ kellene, mert aligha fejez ki a magyarországitól eltérő fogatait. Szó szerinti — vagy még a szó szerintitől is rosszfelé eltérő — fordítások eredményei lehetnek az ilyenek: „12 tagú igazgatósági tanács" (helyesen: igazgató tanács); „Andrej Szverdlov, a történelemtudományi kandidátus" (szokásosan: a történelemtudomány kandidátusa); „már három éve gyermek télicipőket szállít“ (jobb fordítva: téli gyermekcipőket).

Ami meg ezeknél állandóbb és közérdekűbb, abban jó volna megegyezni; tekintetbe véve

a magyarországi hasonlót. „A Csehszlovák Tudományos Műszaki Egyesület“ a magyar minta alapján alighanem így hangzana: „Csehszlovák Műszaki Tudományos Egyesület“ (ti. vannak már műszaki tudományok; s ez különben sem a műszaki egyesületek közül a tudományos szintű, hanem a tudományos egyesületek közül a műszaki profilú). — „A Központi Szak- szervezeti Tanács Elnöksége“ is nyilván így alakulna: „A Szakszervezetek Központi Tanácsának Elnöksége". —i És csak közösen lehet helyes formát alakítani az ilyen bonyolult elnevezésekre: „Tegnap megkezdődött Prágában a 'Nemzetgyűlésnek a fő termelési ágazatok s a közlekedés problémáival foglalkozó ipari bizottsága kétnapos ülése“; vagy: „Tegnap kezdődött Pardubicén a közszükségleti ipari műszaki amatőrfilmek országos szemléje“.

Minden újságírónak, hírfordítőnak és szerkesztőnek igaza van abban, hogy egymagában nem meri vállalni ezeknek az idegen (és hivatalos) nyelven készen kapott csodabogaraknak racionális átfogalmazását. De amit nem tehet meg az egyén, megteheti a kollektíva. S meg is kellene tennie. Csak az iskolaügy területén maradva is: a legalsó foktól a legfelső hivatalig olyan bonyolultak az elnevezések, mint: „a Nemesócsai Magyar tannyelvű Alapfokú Kilencéves Iskola“; „a Zselízi Magyar tannyelvű Általános Műveltséget nyújtó Középiskola“; s mindezek tetején végül „az iskola, és kulturálisügyi miniszter“! — Egyenként haladva: „a Nemesócsai Magyar Alapiskola“; „a Zselízi Magyar Általános Középiskola“ (hogy a szak- középiskoláktól megkülönböztessük őket) aligha informál kevésbé, de lényegesen egyszerűbb, kimondhatóbb. Ami meg a minisztert illeti: utaltunk rá, hogy a magyarban az iskola kisebb terjedelmet fog be, mint a szlovákban (a felsőoktatást nem), s ezért jobb oktatásügy-röl beszélni, mint iskolaügy-ről. A kultúrát illetően meg: kulturálisügy semmiképp sincsen, legföljebb ha kultúraügy volna; de a fogalmat legjobban a művelődésügy fejezi ki. (Persze a művelődésügyben benne van az oktatásügy is; a magyar minisztert egyszerűen művelődés- ügyi-nek nevezzük. (Ha tehát ragaszkodunk is a pontos és részletező visszaadáshoz, a nyelvileg helyes megjelölés ez volna: „oktatás- és művelődésügyi miniszter“.

S végül amire nem is gondolnánk: akad egy csomó idegenszerűség még az idegen szavak használatában is. Most nem arra gondolok (pedig mekkora küzdelmet okoz ez is), hogy magyar tanulóink egy f-vel írják a tablettát, egy m-mel a grammatikát, rövid sz-szel az asszisztenst, mert a szlovákban így szokták meg. Hanem a szóhasználatra. Mert az idegen

— főleg a nemzetközivé vált valódi vagy tudá-