Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - DISPUTA - Ernst Fischer: Vita a Pegazos körül
Jaj a művészetnek, ha a haszonnak szolgál! Belepusztul! Az ügyvéd az esküdteket figyelve látta, amint néhányan a fejüket rázogatták, mások révetegen bámészkodtak maguk elé, csupán egy fiatalember és egy idősebb nő leste elragadtatással, az egyik igazolásképpen, hogy mindent megértett, a másik alázatos rémülettel, mert semmit sem értett meg. Intellektuális önelégültségét kiélvezve, az ügyvéd zsíros, meleg hangon folytatta: — A művészi alkotásról mint olyanról beszéltem, nagyra becsült hallgatóim, annak gazdasági értékesítéséről. Minden téren harcolnunk kell az európai kultúrát fenyegető mentalitások fondorlatai ellen. A művészet legyen mentes minden okoskodástól, a gazdaság pedig a kényszertől. A művészet megmérhetetlen, de nem eladhatatlan. Az esküdtek érdeklődésüket nyilvánították. — Két dolgot kell itt szétválasztani! A leghatározottabban követelem, szabadítsuk meg a Pegazos szárnyait a gebe terhétől, és bízzuk ennek az istenlétezőnek a materializálását tapasztalt üzletemberekre. Hiszen képtelenség lenne a művészetet egyetlen lóerővel vinni piacra milliárdnyi lóerejű századunkban! Az örök művészet és a jelenlegi fogyasztás között a kereskedelem a bevált közvetítő. Engedjék meg nekem, ezzel kapcsolatban, hogy megemlékezzem az irodalmi vállalkozókról, képkereskedőkről, könyvek, filmek, hanglemezek, rádióadások és tv-gyártmányok előállítóiról és előadóiról, akik — szabadjon így kifejeznem — a csillagok után nyúlnak, hogy azokból kovácsoljanak tőkét. Néhányan önök közül nyugtalankodtak, mert a művészetet abszolútnak, túlviláginak, sőt kozmikusnak magasztaltam. Hozzáteszem: a kozmosz is konzum. A Bűvölet és a Piac rejtélyesen kapcsolódnak egymásba. Az extázistól a bankszámláig gyakran csak egy lépés az út! A tudattalanság a konjunktúrát szimatolja. Az elragadtatás üzleti cikké válik. Az igen tisztelt előttem szóló a Pegazost gondnokság alá helyezné. Engedjék meg nekem, hogy válaszoljak erre a tévelygésre: vigyük a Pegazost piacra! Talán hajlandó volna az ellenpárt a következő megegyezésre: adják nekik a lovat igavonó állatnak, nekünk pedig a szárnyait kereskedelmi értékesítésre! A Pegazos válasza — És mit szól ön mindezekhez? — fordult a bíró a Pegazoshoz. A vádlott udvariatlannak nem mondható, de mégis kétértelmű nyerités után olyan hangon válaszolt, mely emberibbnek tűnt minden ember hangjánál. — Olyannak kívánok maradni, amilyen vagyok. Szememre vetik, hogy kétnemű, meghatározhatatlan vagyok, tele ellentmondásokkal. Szétdarabolásomat követelik, mert nem vagyok egészen állat, de egészen isten sem. Miért éppen én legyek meghasonlás nélküli lény? — Te nevelő légy! — szólt rá az utilitáriu- sok ügyvédje. — Nem vagyok nevelő — válaszolt a Pegazos. — Mondj le állati testedről! — kiáltotta a kozmonetáriusok ügyvédje. — Szeretem állati testemet — felelt rá a Pegazos. Jólesik patám alatt éreznem a földet. Örömöm telik benne. Az utilitáriusok tetszésnyilvánítása elnyomta elleneik bosszús zajongását. — Szívesen falom a földi kosztot, bár bevallom. hogy étvágyam túltesz más lófajták növényfogyasztásán. Megzabálok szinte mindent, mert ezen a csodálatos és szennyes, üdítő és büdös, csábító és elvetemült világon minden zabálni való. Vágyam, hogy bekebelezzek minden valóságot, kiapadhatatlan. A Pegazos szárnyai megremegtek. Szél suhant át a termen. Az állat bársonyos és mégis érces hangon szavalni kezdett. — Ezt Rimbaud Irta, az a bűbájos fiú, akinek ostora véresre vert, s aki olyan szárnyaló, vad röpülésre kényszerített, hogy orrlyukaimból ömlött a csillagos takony. Mégsem vetettem le magamról. Ö volt az, aki otthagyott. Vágyai túlröpítették minden fantázián. Maga a végtelenség sem volt elég neki éhsége csillapítására. Az eke — Sokat beszélsz a fogyasztásról — jegyezte meg az utilitáriusok ügyvédje. — Hogyan állunk a munkával? A Pegazos, mielőtt emberi hangon válaszolt volna, ismét nyerített — nem udvariatlanul, mégis kétértelműen: — Mennyire tévedtek, ha azt hiszitek, hogy az ekét vonó, vagy a gyári csarnokban baktató Pegazos parasztokat és munkásokat buzdíthatna több termelésre! Egy dolgozó ló látványa haszontalan szárnyakkal eleinte megnevettetné őket, később rövidesen unalmas lenne számukra. A bűvölet nem racionalizálható! Számtalan verses felirat, mely nagyobb teljesítményre ösztökél, és a munkafolyamatokat ábrázoló bármennyi kép soha el nem ér olyan hatást, mint egykor Lascaut és Altamira bar-
