Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - HAGYOMÁNY - Csanda Sándor: Tamás Mihály
Csanda Sándor Tamás Mihály A legjelentősebb elbeszélők egyike a két világháború közti csehszlovákiai magyar irodalomban; Beregszászon született 1897-ben, családi nevén Tvaroskának hívták. Szülővárosában jár gimnáziumba, majd a budapesti műegyetemen folytatja építészmérnöki tanulmányait. Ütépítő mérnök lett, 1934-től Kassán egy angol aszfaltozó vállalat alkalmazottja, 1938 után Budapesten, 1948 óta pedig Ausztráliában lát el hasonló munkakört. A felszabadulás előtt főként haladó polgári lapok munkatársa, azonban nem tetszett a jobboldali, nacionalista köröknek, ezért 1938-ban, míg Londonban tartózkodott, leváltották a kiadó és a folyóirat éléről. Első elbeszélésgyűjteménye 1923-ban Kassán jelent meg Novelláskönyv címmel, a Kazinczy Társaság kiadásában. A kis kötet 1918 és 1922 között írt elbeszéléseinek javát tartalmazza. Elbeszéléseiben — és későbbi regényeiben is — a szociális és a szexuális tematika uralkodik. A szegény emberek elesettségéről, eltompult lelkiségéről ad riportszerűen hitelesnek látszó rajzokat, de rendkívüli kedvteléssel ábrázol erotikus, szexuális bonyodalmakat is, amelyek gyakran naturalista színezetűvé teszik egyes írásait. Bátran nyúl társadalmi kérdésekhez, s feltűnő objektivitással tudja ábrázolni az itteni magyar dolgozók és a középosztály életében az államfordulat után bekövetkezett változásokat (pl. Csuka Flórián, Találkozás a faluval című elbeszélései). Naturalizmusba hajló éles realizmussal ábrázolja a fiatal emberek szexuális vágyakozásait, vergődését. Pl. Árnyék című elbeszélésében kegyetlen részletességgel írja le, hogyan lesi meg egy csúnya sváb szolgálólány a kertben a csinos kisasszonnyal szeretkező mérnököt, s hogyan vonaglik a földön a gyötrő vágyakozástól. A szlovákiai magyar irodalmat ékkor általában szigorúan megítélő Fábry Zoltán elismerően ír 1924-ben a Franyó Zoltán szerkesztette erdélyi Génius- ban Tamás első elbeszélésgyűjteményéről: „Egyik novellájában a dráma őseleme: a kar élete szervesen kapcsolódik a történéshez („Egy marék föld“). A lefojtott drámai mozgás élete adja a kötet legértékesebb darabját: „Találkozás a faluval". A tragikus mozdulatok kirobbanásának lefojtása — a tudomásulvétel egyszerűségében, az új útindülás természetességében — balladás szépséggé enyhül. Találkozás ... Találkozás az élettel, az idővel. A robbanó, fájó összeérésből — egyszerű találkozás. A sorok mögött elrejtve, itt-ott, egy~ egy akart függönylebbentéssel — didergő-fá- zón, kegyetlenül ott van a mi időnk. Egyszerűen és mégis néha kísérteties művészettel megcsinálva.“ 1927-ben A Reggelben folytatásokban jelent meg Szép Angéla háza című, naturalista színezetű regénye, melyért az írót beperelték és elítélték, mert a férjét csaló Angélában egy református papné magára ismert. (Az ügy hosszú ideig élő szenzációt jelentett a csehszlovákiai magyar sajtóban, s tragikusan végződött — a pletykák középpontjába került fiatalasszony öngyilkosságával.) Kisregényei közül legsikeresebbnek a Mirákulum (1932) címűt tartjuk, Móricz A fáklyá-jának hatása érezhető rajta. A falu új papja, Bakos Bálint összeütközésbe kerül a parasztokkal, mert visszaveszi tőlük az előző plébános által bérbeadott földeket. A falusi pletyka is szájára veszi nevét, mert a plébánián teherbe esik egy fiatal szolgálólány; a templom még vasárnap is üresen marad. A pap helyzete elviselhetetlenné válik, míg egy árvíz alkalmával megmenti a szolgálót gyermekével együtt, s az is kiderül, hogy a csecsemőnek a kocsis az apja. A mű befejezésében az írói könnyítés „deus ex machina“ módszerét alkalmazza. A Nyugatban is megjelent Mirákulum irodalmi díjat nyert, s Féja Géza a kor legjobb magyar epikus írásai közé sorolja: „Kisregényeiben már az érett művész jelentkezik. Az olvasót valószínűleg a „Mirákulum“ fogja legjobban megkapni, mely egy ifjú katolikus pap históriáját beszéli el. Egy egész falu él körülötte, anélkül, hogy az író részletesebb milieu- rajzot adna. De Tamás Mihály légkört tud teremteni, olyat, amely természetes sűrűségével és összetételével e benne élő humánumot érezteti. így azután egy-egy mondat s néhány vonás: embereket vetít elénk, emberi sorsokat villant fel. A szintétikus realizmus szellemét érezzük egyre jobban soraiban. Két kiemelkedő pontja van ennek a kisregénynek.“ (Magyar írás, 1933.) A Mirákulum című kötet még két, az elsőnél kevésbé sikerült kisregényt tartalmaz: a Fekete hajók és A drótvasút címűeket. Az előbbi bizarr történet: a koporsókészítő apja eladja kívánatos lányát egy szocialista újságírónak, aki cserébe forradalmat robbant ki — lesz elég halott, fellendül a koporsókészítés. Ezt az írást élesen kritizálta Illés Endre a Nyugatban, s
