Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Emil Boleslav Lukáč: Magyar irodalom szlovák szemmel

hatodik kötete fest részletes képet a mai irodalomról; szellemes esszék és arcképek (Illés Endre, Illés Lajos) és emlékiratok igen-igen hasznos áradata

— mindez nélkülözhetetlen vezető és segédeszköz a számomra.

Sokat leveleztem és ma is levelezgetek két magyar szlávista barátommal, Sziklay Lászlóval és Szalatnai Rezsővel. Kölcsönösen tájékoztatjuk egymást közös irodalmi kérdésekről.

4. Mi az ön véleménye a most megjelent „A modern szlovák líra kincsesháza“ című antológiáról, amely a modern szlovák költészetet kívánja a magyar olvasónak bemutatni?

Ez kétségtelenül a legalaposabb betekintés a XX. század szlovák költészetébe. Akár Krčméry, akár Straka korábbi munkái ma már inkább történelmi cselekedetek, és lassan hozzáférhetetlenek is. Jelentős kezdeményezés ez, és mind a magyar irodalmárok, mind a nagy olvasóközönség, ki-ki a maga ízlése szerint válogathat a neveknek és a műveknek ebből a tisztes tömegéből aszerint, kivel akar majd részletesebben megismerkedni. Vagyis jó bevezető ez a további lépéshez, egy-egy költőegyéniség kiadásához. Én személy szerint elégedett vagyok Pákozdy kollégám fordításaival, és hálával tartozom neki ezért a minden bizonnyal nem könnyű munkáért.

5. Hogyan kellene még szorosabbra fogni a kapcsolatokat a szlovák és a magyar irodalom között?

Ha jól tudom, kiadóink elég buzgón foglalkoznak ezzel a kérdéssel. A múltban, különösen az „Elán“-ban, gyakran írtam a problémáról, s elképzeléseimet néhány magyar lap (Látóhatár, Apolló) is átvette. Ismeretes, hogy már közös könyvkiadásunk is van. Sok elképzelés, amely hajdan csak pium desiderium lehetett, fokozatosan megvalósul. Sűrűbbé váltak a kölcsönös kapcsolatok, gyakoribbá a szellemi termékek cseréje. A legutóbbi „találkozás“ is szép és hasznos volt a pesti és a pozsonyi rádió rendezésében. A problémákkal, főleg a múltat illetően — a Világirodalmi Intézet és annak a Szlovák Tudományos Akadémia mellett működő magyar szakosztálya is foglalkozik. Tudomásom szerint ez az intézmény 1968-ra készít elő egy nagy konferenciát. Gyakorlatilag egyszerűen tovább kell haladni a megkezdett úton, a munkát tervszerűen folytatni, az antológiák után bemutatni a legnagyobb alkotó egyéniségeket. Magam is tervezem, hogy a közeljövőben tovább fogom fordítani az érdekes magyar költőket, s aztán hozzálátok egy átfogóbb magyar lírai antológia összeállításához. Természetes, hogy jó volna a helyszínen betekinteni az irodalmi életbe, és a szerzőkkel is szót váltani. Lehet, hogy erre is sor kerül.

6. Merre tart a szlovák líra?

Tudják-e, milyen fogas kérdést tettek fel nekem? Egyébként tágasabban is megfoglamazhatták volna: — merre tart a világlíra, sőt a világművészet. Hiszen ma, jobban mint valaha, minden mindennel összefügg. Vajúdik az egész világ, pusztul ami régi, születőben az új, zseniális és monstruózus tudományos felfedezések hatolnak a tudatunkig, hogy transzformálják és néha deformálják is. S ez a világokat végigsöprő hullámverés, az ár ide-oda lüktetése minálunk is hat. önöknél is érzem Illyés Gyula és Weöres Sándor költészetén (két jellemző versüket, Illyés „Mikor“-ját és Weörestől „A XX. század freskójá“-t lefordítottam a „Slovenské pohľady“ májusi számába): mindkettő világosan és megrázó erővel tükrözi ezeket a hatásokat. Mint költő, magam is érintve érzem magam, s ezért kényes számomra a válasz. Mégis: az ifjú és még ifjabb magyar költészetben mintha tisztábban látnám az érzés folytonosságát, s jó volna, és úgy volna jó, ha ezen az ifjú szlovák lírikusok is eltűnődnének. Különben: spirituo fiat ubi vult, de jó, ha a sarkcsillag is fénylik.