Irodalmi Szemle, 1966

1966/8 - MŰFORDÍTÓINK MŰHELYÉBŐL - Emil Boleslav Lukáč: Magyar irodalom szlovák szemmel

1. Hogyan került Ön kapcsolatba a magyar irodalommal?

Mindenekelőtt, kora gyermekségemtől ismerem a magyar nyelvet, s ez önmagában is sok mindent megmagyaráz. Tősgyökeres szlovák családból származom, nagyapám Pukanecen (Bakabányán) tanítóskodott, ahol viszont a három nyelv — a szlovák, a magyar és a német — használata mindennapos volt, mint akkor a városokban és a városok környékén általában. Selmecbánya is ilyen város volt (szülőhelyem, Banská Hodruša is oda tartozott), ahol a századforduló idején, tehát gyermekkorom éveiben mindhárom nyelvet beszélték. Ehhez járult még a város fejlett iskolahálózata, az elemi népiskoláktól egész a Bánya-, Kohó- és Erdőipari Főiskoláig. Annak a pár ezer diáknak, aki az iskolában, tehát egymás közt is magyarul beszélt, e tekintetben is megvolt a maga természetes hatása. Nálunk a háztartásban, ahol főiskolai hallgatók is laktak — szüntelenül váltakozott a három nyelv. Anyám a Gartenlaube-n kívül még az akkori szlovák nőlapokat, a Dennicát és a Živenát járatta, nővéremnek, aki tanítónő volt, az Üj Idők járt, magam pedig mint diák az ötödik osztálytól már a Nyugat felé tapogatóztam, amely, hála a mi haladó szellemű magyarszakos osztályfőnökünknek, a líceum Petőfi Önképzőkörének járt.

Egyik lényeges, nem csupán magyar, de általános érvényű irodalmi élményem az volt, hogy hét-nyolvcéves kisdiák koromban kezembe került az akkori ifjúsági folyóirat, a Zászlónk egy évfolyama, ahol elolvastam Bulwer regényét, „Pompeji utolsó napjai“-t. A regény mélyen felkavart, megragadta a képzeletemet. A kilenc-tízéves fiú további élménye a Jókai-regények. Ezeket akkoriban — 1910-ben — a nővérem olvasgatta, s én vele a háta mögül, úgy, hogy nem is tudott róla.

Említettem az osztályfőnökömet. Klaniczay Sándor volt a neve. Szigorú és igazságos ember volt, tudott különbséget tenni, tehetséget ösztönözni és minden igyekezetet értékelni. Én segítettem neki az Ifjúsági Könyvtár kezelésében, s ez a munkatársi viszony egyebekben is közel hozott bennünket egymáshoz, nem is szólva arról, hogy úgynevezett eminens tanuló voltam. De sosem felejtem el, ahogyan a házi feladatokat elbírálta. Ünnepélyes pillanat volt, amikor a füzetekkel belépett, és minden egyes munkáról részletes véleményt mondott. Ha dicsért, az igazán kitüntetésszámba ment, s a tanácsok és utasítások az eszünkhöz és a szívünkhöz szóltak. Aki tehát így, az ő vezetésével végigjárta mind a nyolc osztályt egész az érettségiig, annak az anyag igazán a vérévé vált. Az alsóbb osztályokban grammatika és stilisztika, feljebb retorika és poétika, s a két utolsóban magyar irodalom- történet — vagyis az, aki ezeket a komoly tanulmányokat bármilyen okból komolyan vette, mégpedig nem csupán az osztályzat miatt, hanem igazi tudásvágytól vezetve, létkérdésnek tekintve az ügyet, annak a klasszikus magyar irodalom a kisujjában volt. Klaniczay abból a szempontból is modern tanár volt, hogy Beöthy Zsolt akadémikus és szónokias tankönyve helyett a liberálisabb és haladóbb irányú Pintért vezette be.

De az említett Petőfi Önképzőkör elnöke arra is ügyelt, hogy a kör színvonala magas legyen. Az összejövetelek mintegy szemináriumi gyakorlatok

beszélgetés Emil Boleslav Lukáč-csal

magyar irodalom szlovák szemmel