Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - Duba Gyula: Ívnak a csukák
gatott. Várta a feleletet. Cigarettája az ágy melletti széken hevert, kivett a dobozból egy Bystricát és rágyújtott. Jani a gyufa lángjánál borostásnak és fáradtnak látta arcát, homlokán meg a szája szélén ráncok és mély árkok húzódtak. Öreg, megfáradt ember az apja. S most nagyot csalódott. A csalódás még jobban elmélyíti majd a ráncait. Soha nem szívott még el egynél több cigarettát lefekvés után. — Mit hallok — mondta még egyszer, hitetlenkedve —, megúntad a tanulást... S a vörös pont most gyorsabban szállt fel s alá a levegőben, és erősebben izzott, mint az előbb. Hangja mélyén is indulat izzott, mint a cigarettája végén a parázs. — Hallod .. . ? Otthagyja az iskolát. Anyja, aki eddig hallgatott, most csak anynyit szólt: — Bolondokat beszél! — Olvasták az írásaimat? — kérdezte Jani. — Fejébe szállt a dicsőség — hajtogatta anyja —, megbolondult... mi minden akart ez már lenni, istenem ... ! — Sok éve tanulok... huszonhat éves vagyok, és gúzsba kötve érzem magam ... — Én talán nem únom a mások parancsait — kérdezte az apja keserűen —, azt hiszed, hogy én nem únom az engedelmességet? A fegyelmet? Mégsem hagyom itt a szövetkezetet. — Hová is menne? Ide köti a háza, a faluja meg a föld... Én szabad vagyok. —Fejébe szállt a dicsőség — mondta az anyja még egyszer —, ismerem ... Felhő szállt a holdra, a szoba derengő szürkülete sötét homállyá komorodott. — A mérnököt minden rendszerben megbecsülik — próbálta meggyőzni az apja —, úriember ... — Igaz... — mondta Jani. — Kalandor akarsz lenni, munka nélkül élni? Csukákra halászni...? Hát már nem bírsz vele, ember ... ? — kérdezte keserűen anyja az apjától. — Nem hallgat a szavadra...? — Nem — mondta az apja —, én már nem bírok vele. Nem hallgat rám, megy a maga feje után ... Jani néma maradt. A gondolatok hívatlan vendégek, jönnek és kínozzák az embert. Fekszik az ágyán, és nézi a mennyezetet, melynek szürke táblájára felrajzolódnak a gondolatok. Tanácstalanság és önvád órája, meg a dacé, mely végül elnyomja a többi érzést, csak a sajnálat maradt meg. Önmaga, mindenki sajnálata. Nem volt még ilyen fájdalmas ellentét közte és a szülei között. Szereti őket, nem akar bánatot okozni nekik, mégis azt okoz. Hálátlannak, könnyelműnek tartják. Talán az is. Hogyan magyarázza meg nekik, hogy számára nincs visszaút. Nem ment el vizsgázni, s ezzel pontot tett diákélete után. S ebben a félpercnyi, keserves és kínnal teli csendben eszébe jutott, hogy a csukák számára sincs visszaút, ha egyszer kiúsztak a Füzes- árokba ... Hosszú és fájó lett a hallgatás. Több szavuk nem volt egymáshoz. Apja eloltotta a cigarettáját, és újra a fal felé fordult. — Menj csak a magad feje után! Feküdt az internátusi ágyon, és hallgatott. A fiatal takarítónőt figyelte. Az asszony tett-vett a mosdófülkében, a fehér porcelánmosdót tö- rülgette, vizes ronggyal dörzsölte a csempéket a tükör alatt, Az üvegpolcocskán elrendezte a fogkeféket, zsiletteket, boTotvaszereket. A szappant beletette a zöld műanyag tartóba, és a mosdóra helyezte. Ráérősen dolgozott, és néha gyors szemvillanással Janira nézett. Arcán leheletnyi, visszatartott mosolyok suhantak át, és a szeméből ingerkedő ördögök nevettek. Jani dühöngve gondolt magára, hogy miért nem öltözött már fel, pizsamában, borzas hajjal és mezítláb igazán nem rohamozhatja meg az asszonyt. Csúfos kudarcot valla- na, és nevetségessé válna előtte. Elképzelte, ahogy kiugrik az ágyból, hozzárohan, átöleli, dulakodik vele, és igyekszik szájon csókolni, de a képzeletbeli látványban semmi felemelőt nem talált. — Van már lakása? — kérdezte az asszony. — Nincs ... — Hol lakik majd? Keressen valami özvegyasszonynál egy albérletet.. . ! — Keresem — morogta Jani —, egész nap keresem ... Amikor a dekanátuson kifüggesztették, hogy törlik az iskola hallgatóinak sorából, másnap az internátusban is felmondtak neki. — Keresi — nevetett az asszony —, csak nem találja. Biztosan nagyon megválasztja a háziasszonyát, hogy csinos legyen ... A mosdóból bejött a szobába, és a bútorokról kezdte törülgetni a port. A szemben levő ágy előtt felágaskodott, hogy elérje a falipolc tetejét, teste megfeszült, és szoknyáján kirajzolódott a combja. Jani pokolian izgatónak találta, a térdét nézte, melyről a szoknya magasan felcsúszott. Sima, fehér térde volt az asszonynak, hajlatában finom, halványkék erekkel, a kezét is kinyújtotta utána, de nem érte el. Amióta délelőttönként egyedül marad a szobában, naponta találkoznak, ő és az asz- szony, s ilyenkor vágyakozó, nagy szemmel megbámulja őt, az meg kihívóan kacérkodik vele. Az ablakon át fényes napsugárnyalábok törtek a szobába, s a sugarak útjában finom por
