Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - Duba Gyula: Ívnak a csukák
A topolyafákhoz, a Mélykanyarba ért. Itt a legmélyebb a Füzes-árok, felnőtt embernek is nyakig érne a vize. Méterről méterre kutatta át a víz alatti ágak sűrűjét, és tekintetével igyekezett behatolni a homályos mélységbe. A nagy csuka szívesen merül a mederfenékre, az egyenletes, barnazöld homályba, és ember legyen a talpán, aki meglátja őt. A kanyar ívének közepén fiatal égerfát döntött ki a szél, törzse átnyúlt a másik oldalra, alsó ágai a vízbe értek. Alatta még sötétebb volt a víz, fenékig érő ágai közé alig szűrődött fény, mellettük méternyi magas nádcsomók hajladoztak. A víz mozdulatlannak látszott, de a nád finom lebegése jelezte, hogy a felső vízrétegek lassan mozognak. Jani egyszerre úgy érezte, ezt a helyet nagyon jól meg kell néznie. Vad, vagy nagyhal nyomában jár. Vannak ilyen belső megérzései az embernek. Okuk ismeretlen, de többnyire igazak. Bár igaz lenne ez a sejtelmes megérzés most is, bár igaz lenne... így fohászkodott Jani, és szemét a vízre meresztette, tekintetét a mélybe fúrta, de semmit sem látott, ami megdobogtatta volna a szívét. Agak, nád, moszatok, és egy nagy barna kagyló a vízfenéken. Semmi, morogta csalódottan... Lassan tovább ment, s akkor a sejtelem újra közbeszólt, nem engedte el a kidőlt égerfától, visszatérésre kényszerítette. Üjra átvizsgálta a helyet, s akkor ott, ahol egy vastag faág a vízfenékre támaszkodott, halvány, rozsdabarna foltot fedezett fel. Az a folt sok minden egyéb lehet, de lehet egy elfekvő csuka 'mellúszója is. Mozdulatlan, elmosódó folt, nem feltűnő, és nem állítja meg az embert, hacsak nem tudja, hogy az egy csuka mellúszója is lehet. Jani kereste a test körvonalait, a fejét, a farokúszóját, hogy felmérhesse a helyzetét, de a nád és az ágak mindent eltakartak előle. Aztán jó fél méterrel arrébb még egy rozsdás foltot fedezett fel, és ezt már biztosan felismerte. A hal farokúszója volt. Melegség öntötte el. Óriási hal, valóságos szörnyeteg. Az ilyen képes eltörni a szigonyt. Küzdeni kell vele. De hogyan érje el? Legalább az a vastag ág ne lenne ott! Egészen be kellett hajolnia a víz fölé, ahogy a szigonyt hozzá közelítette. Széles törzsét kereste, nem látta, csak sejtette, hol lehet. Fél lábával az égerfa törzsére lépett, a szigony akácnyelét keményem előrelökte és a vízfenékhez szorította. Abban a pillanatban olyan lökést érzett a nyélen, mintha egy szilaj, nagy állat rángatná. Visszalépett a fatörzsről a partra, és szilárdan tartotta a szigonynyelet. S a lökések nem csillapodtak,a mély víz kétméteres körzetben felkavarodott. Erősen nyomta a szigonyt, és várta, hogy a hal kissé megnyugodjon. Amikor a lökések elerőtlenedtek, és a nyél már csak gyengén remegett, óvatosan és gyorsan igyekezett kiemelni. Ügy érezte, félmázsás, nyugtalan súlyt emel. Verejtékes lett a homloka. A szigonynyél már majdnem egészen kint volt a vízből, egy pillanatra a csuka tenyérnyi farka is a felszínre vágódott, aztán egyszerre köny- nyű lett a szigony, nagy sötét árny vált le róla, mely ferdén a fenékre süllyedt, és nagy gyorsasággal távolodott. Janinak a túlfeszített izgalomtól és a váratlan csalódástól kicsordultak a könnyei. Megszigonyozta a legnagyobb halat, melyet valaha is láttak a Füzes-árokban, övé volt, és elsza- lasztotta. Fejvesztetten rohant abba az irányba, amelyben a nagy hal eltűnt, talán felfedezi, mielőtt új rejteket keres. Mindhiába. A vízfelszín nyugodt maradt, zavaros helyeket sehol sem látott. Reményvesztetten leült, és igyekezett megnyugodni. Mindenképpen várnia kell, amíg a csuka új rejteket talál. Ha megáll, nagyobb a lehetősége, hogy még egyszer felfedezi. Talán újra meglátja. Istenem, micsoda hatalmas állat, majdnem kiragadta kezéből a szigony- nyelet. Lehet, hogy itt marad a Mélykanyarban, de talán több száz métert felúszik. Néhányszor felugrott, türelmetlenül a hal után akart indulni, aztán újra leült, nyugtatta magát. Most várnia kell. Képzeletében látta a halat, ahogy átszúrt testével menedéket keres, lassan megnyugszik, és próbál beletörődni a sebbe, melyet szigonya ejtett széles oldalán. Fél óráig várt, és közben csak a halra gondolt. Semmi másra nem tudott gondolni. Akkor a keresésére indult. A víztükörre már erősen tűzött a déli nap, és a törzs alatt is átvilágította a vizet. Sokáig kereste a csukát, a Mélykanyar minden zugát átnézte tüzetesen, s már lemondott róla. Ittmarad a barátainak, azok majd kiszedik. Talán a sebe nagyon legyengítette, és kiúszik a sekélyebb vízbe, ahol könnyebb lesz meglátniuk. Irigyelte a barátaitól ezt a halat. Váratlanul látta meg. Valóban, a csuka egészen sekély vízben feküdt, messze attól a helytől, ahol megszúrta, tiszta helyen, nagy testét nádtorzsák sem takarták. Közömbösen feküdt ott, mintha már nem törődne a veszéllyel, és megadná magát. Jani önkéntelen hódolattal nézte, mert nem látott még ilyen halat. Tízkilós is lehet, S ha magához mérné, a combja közepéig érne. A hal alig ellenkezett, amikor kiemelte. Az előző döfésnél mély sebet kapott. Néhányat még vonaglott a füvön, aztán kiegyenesedett, félelmetes száját kitátotta, és megmutatta gyilkos fogsorát. Dülledt, gonosz szeme elho