Irodalmi Szemle, 1966
1966/8 - Gál Sándor: Versek
Gál Sándor a harmadik próba Hosszú utak emléke fénylik bennem, tegnap, ma, holnap, egy lobbanássá oldódik a meghalt évek regiszterén. A fák fordítva nőnek az égre, kiszakadt gyökerük nem nevel lombot, s az ég nem ád termő esőt e perzselt vidékre. És elrendelés szerint történik minden. A nagy munkát senki be nem fejezheti, mert a szívben már másféle vér iramlik, más zúgással kelnek a hangok, és más szavak csapódnak a kongó termek falai között. Két nemzedék járt előttem, s a próbát állni tudta, s íme, itt a harmadik, amely az enyém, az én nemzedékem, s akár az ijedt ménes, százfelé fut tétova lábbal. Nem tudom én már, miért is szólok, mi értelme van a szónak e rettentő iramlás idején, s nem tudom, kit is idézzek, nagy, terelő ősök szellemét lobbantva fel példának. Vagy ostor kéne, és korbács talán, hogy a messzi futásnak eredt lábakat összeterelje?! 0, kegyetlen próba már az enyém, bolond gőg, hogy még mindig kitartok, s rekedt torokkal ismétlem az elosztó füst és párák tengere előtt, hogy MEGÁLLNI! Bárcsak sújtana vakság, vagy őrület, hogy ne lássam, s ne érezzem, ahogy az egy-test, az egy-lélek darabokra hull! ... Mert nem tudom én, hogy ki jön utánam, nem tudom én, ki lép örökömbe. És bezárulnak az ajtók utánunk, mert rövid életű az ember; és ami egyszer meghalt, por és hamu lesz meg csont. Fehér és néma.
